Annak ellenére, hogy milyen nosztalgikusan tudunk szentimentálisak lenni, ha főzőeszközökről van szó, ez a régiségszeretet nem árad ki ugyanolyan erővel mindenre. Még 2024-ben is játszi könnyedséggel megtalálhatjuk az előző század vívmányait egyes (általában kedves öreg nyugdíjas nagymamák és nagypapák által belakott) konyhákban, és ezek mindig az adott NDK-s melegszendvicssütő, szovjet termosz vagy szezonálisan olvadozó Lehel hűtő szavatosságát és évtizedeken/politikai rezsimeken átnyúló garanciáját hirdetik. De mi történik azokkal a konyhai eszközökkel, amelyek szintén kiállnák az idő próbáját – talán még jobban is, mint egy konstans áramütéssel fenyegető elektronikai monstrum – erre azonban mégsem kapnak lehetőséget, mert hirtelenjében kiesnek a pixisből?
A kérdést konkretizálva: mi történt a római tállal, a nyolcvanas-kilencvenes évek sztáredényével, hogy arra a hanyagolt sorsra jutott, amelyben manapság tengeti napjait? Őszintén érdekelt a kegyvesztés magyarázata, ezért elkészítettem három különböző receptet római tálban, abban bízva, a projekt majd választ ad erre – vagy minimum néhány okot a cseréptál újbóli bejáratására.
A római tál beszerzése, tárolása, előkészítése
Mondanom sem kell, hogy a saját háztartásomban nem állandó lakó a római tál, még gasztroújságíró létemre sem. De ami ennél is beszédesebb talán, hogy a Nosalty stúdiókonyhájának jól megpakolt polcain sem pihen cseréptál – nem volt más hátra, be kellett szereznem egy patakit.
Első utam természetesen oda vezetett, ahol a későkilencvenes-évek háztartási hangulata a mai napig él és virul: a budapesti Vasedény-boltok egyikében kerestem a rómaim.
Persze, amilyen szerencsém volt, a teflontepsiken, kotyogósokon és mosolygós fakanalakon kívül római tálat épp nem lehetett venni, csak fémnyeles római fazekat (?). Erre az élményre inkább nem fizettem be, továbbálltam hát, végig azon törve a fejem, hogy akkor mégis honnan lesz nekem cseréptálam. Miközben a válasz végig ott volt az orrom előtt: természetesen otthonról.
A szülői házban ugyanis nem egy, de rögtön kettő római tál is található – persze mondanom sem kell, hogy használatban utoljára valamikor 2006 táján lehetett bármelyik – , mindez önmagában elég beszédes képet fest az edény modern megítéléséről. Ahogy a bevezetőben is írtam: mind tároljuk, de szinte soha nem használjuk.
Néhány kipróbált római tálas recept:
Mindenki másnak is ezt a beszerzési útvonalat tudom javasolni: ha nagyon ránk jönne a rómaitálazhatnék, csörgessük fel a nagyit, neki biztos lesz egy kihasználatlan darabja (én még egy ’86-os, román és magyar nyelvű receptjavaslatot is kaptam hozzá, micsoda kincs!).
Érdekes különben, hogy amennyire eltűnt magának a használatnak az igénye, a hozzá kapcsolódó tudás valamennyire mégis megmaradt. Az, hogy be kell áztatni a cseréptálat, mielőtt a (hideg) sütőbe tennénk, hogy nem (vagy alig) kell bele zsiradékot tenni – mindezek valahogy átadódtak a generációkon.
Persze akadnak további apróságok is:
- a langyos víz jobbat tesz a tálnak, mint a jéghideg, felkészíti továbbá a sütő hőjére,
- mindig rácsra és középre helyezzük a tálat a sütőben, hogy egyenletesen érje a meleg minden oldalról,
- mielőtt beletennénk az alapanyagokat, enyhén bekenhetjük a tálat (természetesen az étel típusától függően) fokhagymás olajjal, hogy kapjon egy kellemes alapízt – a cserép „pórusos” szerkezetének köszönhetően ez először beívódik az anyagba, majd sütés közben kiszabadul és kipárologva körbeveszi, enyhén ízesíti az ételt,
- ha nagyon rég nem használtuk a tálunkat, áztassuk be hosszabb ideig (1-2 óráig), majd töltsük meg kevés vízzel és alacsony hőfokon (150-160) gőzöljük ki a sütőben, így megszabadulhatunk a kellemetlen, poros aromáktól.
Húsételekhez a legjobb a római tál, persze nem hanyagul
No de jöjjenek végre a receptek: a válogatás során véglegesen bebizonyosodott számomra, amit már előtte is sejtettem, nevesen, hogy a római tálat mindenki elsősorban húsételek készítésére használja. Ennek persze nyomós oka van: tényleg ez a műfaj az, amiben szárnyalni tud a tál – a csirkecombokat, tarjaszeleteket szaftosan tartja, az ízeket kellemesen egymásba olvasztja, amíg zárva tartjuk, majd kinyitás után lehetővé teszi az aranybarnára pirítást is.
Hogy mindezt a gyakorlatban is leteszteljem, csülköt sütöttem a tálban, mégpedig pékné módra. Először arra gondoltam, hogy a csülök előfőzését is kiváltom a tálban való párolással, de biztosabbnak tűnt inkább az eredeti receptet követni – így egy órás főzés után már be is tettem a húst a tálba, krumpli- és hagymaágyára. A fedett sütésnél egy kanálnyi csülöklevet is mellékanalaztam, hadd párolódjon az ízes gőzök közepette.
Persze nem lenne az igazi a csülök a ropogós bőre nélkül, így az utolsó 45 percre kiszabadítottam a húst cserépbörtönéből, megkentem zsírral, és egészen ropogósra pirítottam.
Tanulságok a római tálas hússütéshez:
- annak ellenére, hogy mindent bedobhatunk és megsüthetünk a tálban egyszerre, figyeljünk a köretek puhulási idejére: ha nagyon gyorsan megfőnének, csak később tegyük be őket a rómaiba, különben teljesen szétmállanak
- bátran pirítsunk rá a készülő ételekre, hogy mind a hús, mind a köretei kellemesebb ízt és izgalmasabb textúrát kaphassanak (persze ezt számoljuk bele a teljes sütési időbe)
- ha túl sok folyadék maradna a fedett sütés után, öntsük le egy részét, hogy a pirítás gyorsabban és alaposabban végbemehessen.
Ezeket is készítsd el a rómaidban:
A vegetáriánusok meglepő barátja lehet a római tál
Persze nem csak a húsevők járhatnak jól a római tál használatával: vegetáriánusként ennek külön örültem (főleg a csülöksütés színes-szagos „élményei” után), és ennek tükrében egy olyan ételt választottam, ami képes demonstrálni ezt a tényt – a gazdag sóletet.
Libahúsok és marhaszeletek nélkül is simán megállja a helyét ez az egytálétel, persze a megfelelő fűszerezés és a kellően szaftos állag biztosításával. Mindkettőben nagy segítséget nyújt a római tál: úgy főzhetjük készre és tökéletes textúrájúra a babokat-gerslit, hogy közben alig veszítünk a nedvességből, az a kevés, amit használunk hozzá, mind az edényen belül marad, és szafttá alakul a sütőben.
Tanácsok a zöldséges egytálételek római tálas elkészítéséhez:
- hüvelyesekből a száraz, beáztatott fajtát válasszuk, gabonákból a könnyen puhulókat,
- a zöldségeket is úgy válogassuk össze az egytálhoz, hogy nagyjából azonos idő alatt puhulók legyenek (ha mégsem, a gyorsan puhulókat később adjuk a tálhoz), és felvágásuknál is figyeljünk arra, hogy nagyobb, de azonos méretben landoljanak a tálban (így nem főnek majd szét a hosszabb készítési idő alatt és egyszerre készülnek el),
- a főzéshez inkább ízes alaplevet, mint vizet használjunk, hogy ezzel is gazdagabbá tegyük a zöldséges egytálak aromáit,
- itt is alkalmazhatjuk a rápirítás technikáját, ha indokolt (például, ha túl sok folyadék maradt a tálban és el kell párolognia vagy szeretnénk sajtot/zsemlemorzsát szórni az étel tetejére).
Így válhat édességek bölcsőjévé a római tál
Egy szinte nemlétező területre is el akartam kalandozni a római tál használata során: a patakiban készített édességek földjére. Receptet szinte alig találtam ebben a kategóriában, egyáltalán a létezésükről is csak úgy szóbeszéd alapján hallottam (Viki kollegám egyszer evett egy római tálas stíriai metéltet, bár nem nyilatkozott róla túl meggyőzően) – így kénytelen voltam a logikára és a megérzéseimre hagyatkozni.
Mivel a cserépedényt nem lehet előmelegített sütőbe tenni, nem lehet benne hirtelen sütni, valamint még kivajazás mellett is félő, hogy a legtöbb sütemény masszája csúnyán beleragadna, elég limitáltnak tűntek a lehetőségeim. Inkább arra fókuszáltam, mely előnyeit használhatnám ki a patakinak: a nedves környezetben történő sütést illetve a lassú, türelmes, fokozatos hőkezelést.
Ez pár lehetőséget hagyott: sült, töltött gyümölcsök, morzsasütemények, gőzölt pudingok és édes sült tészták (mint a korábban említett stíriai) – én ezek közül a sült almát választottam.
Egy kis segítség a római tálas édességkészítéshez:
- ha a rómait előtte húsok sütésére is használtuk, alaposabban mossuk el vagy a fentebb lírt módon gőzöljük ki (továbbra se használjunk mosószert!), különben félő, hogy az édességek is fűszeres, „zsíros” ízt kapnak,
- számoljunk azzal, hogy a fedett római tálban nem megy végbe olyan alapos karamellizálódás: ezt pótolhatjuk utólagos, felső rápirítással,
- a fenti okból az ízek sem lesznek annyira mélyek, mint egy simán tepsin sütött édesség esetében: fűszerezzünk alaposabban, használjunk egy kicsivel több édesítést, ha kell.
Tisztítás, tárolás és végső szavak
Még azt gyorsan hozzáfűzöm a dologhoz, hogy a római tálat meglepően könnyű volt takarítani: sokan attól tartanak, hogy a mázatlan cserépre végzetesen ráragad minden és azt sosem lehet onnan levakarni, főleg mosószer használata nélkül. Ez abszolút nem igaz, esetleg érdemes a takarításhoz bevetni egy durvább kefét, ami nem sérti fel a cserepet, mégis alapos munkát végez.
Szintén figyeljünk arra, hogy hagyjuk teljesen kiszáradni a tálat, mielőtt egymásra rakva elraknánk, nehogy nedvesség maradjon benne és bepenészedjen.
De a lényegre térve: megéri-e 2024-ben is használni a római tálat?
A modern válasz természetesen az lenne, hogy nem – hiszen gyorsasághoz vagyunk szokva, így az előzetes áztatás, a hideg sütőben indított, többórás sütés már nem mindig kap helyet a tempós ebéd- vagy vacsorakészítés folyamatában.
Mindettől függetlenül…mégse szabaduljunk meg a nehézkes, régies cseréptáltól, hagyjuk meg a ráérős hétvégékre, amikor szívesen bíbelődünk hasonló projektekkel. Én is igen jól elvoltam a tállal, amíg ezt a három receptet készítettem – ráadásul a patakiban megszületett fogások ízesebbek voltak sütőben készített társaiknál. Tehát mégis lehet valami a római tálban, aminek a 21. században is akad létjogosultsága: találjuk meg, nekünk mit képes adni!
Még több római tálas recept:
Fotók és receptek: Lakos Benedek
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több izgalmas gasztroprojekt, ami érdekelhet:
