Szerintem a jól elkészített rizs – legyen az olajos alapon indított, pergő, és sokszor hagymával fűszerezett változat, vagy a sóval is alig ízesített, kissé összeálló, de egyáltalán nem ragacsos ázsiai típusú – egy olyan tökéletes köret, amit sokan szinte magában is boldogan fogyasztanak, legalábbis én nagyon szeretem.
Ezért voltam sokáig csalódott, hogy egyszerűen képtelen vagyok jól elkészíteni a rizst: próbálkoztam én mindennel, mikróban is főztem, lepirítottam, nem pirítottam, öblítettem, gőzöltem, forraltam, főztem rövid és hosszú ideig, az eredmény mindig lutri volt: vagy épp viszonylag jól sikerült, vagy leégett, nyers maradt, esetleg egyetlen, ragacsos tömbbé főtt össze. Hiába olvastam utána, csak egyre jobban összezavarodtam.
Végül szép lassan jöttem rá a megoldásra, hogyan is kell jó ázsiai rizst főzni. Az olajon pirított változatra most nem térnék ki, mert én azt kevésbé favorizálom, jobban szeretem a tiszta ízű, natúr változatot. Először is kaptam egy tippet, amivel állítólag a legkétbalkezesebb ember is tökéletes párolt rizst tud készíteni:
a titok az, hogy nem tűzhelyen, hanem sütőben készül!
Egy lábasba beleöntjük a rizst, és másfélszer annyi vízzel felöltjük, sózzuk, majd 200 fokos sütőben 20 percig főzzük. Az eredmény: tökéletes, se nem kemény, se nem szétfőtt, kissé ragacsos, de mégsem összeálló, egyszóval tökéletes rizs. Nem ég le, nem kell kavargatni, nem kell nézegetni.
Ám nem volt idő és lehetőség mindig bekapcsolni a sütőt, én pedig továbbra sem akartam lemondani a finom rizsről, így aztán végre vettem a fáradságot, hogy átgondoljam, mitől is sikerül a sütőben készülő változat. Két abszolút forradalmi dologra jöttem rá (haha): az egyik a hőfok, másik pedig az én hozzáállásom.
Mivel a sütős változatban a forró sütőbe kerül be a lábas, a víz hamar felforr, az étel gyorsan főni kezd, és mivel zárt sütőben, állandó hőmérsékleten, lefedve készül, egyenletesen át is fő.
És ami a legfontosabb: nincs a folyamatban egy túlbuzgó személy – esetünkben szerény személyem –, aki folyton kevergeti, nyomorgatja, birizgálja az egészet. Szépen, nyugiban megfő a zárt rendszerben.
Úgyhogy megpróbáltam ezt a gyakorlatot a főzőlapra is átültetni: egyrészt meg kellett találnom a megfelelő hőfokot, másrészt le kellett nyugodnom, és bízni magamban és a kis rizsben. A mennyiségi arányokat továbbra is betartom:
mindig másfélszer annyi vizet teszek a rizshez, és nem öblítem át főzés előtt, csak só kerül rá. A főzőlap legmagasabb fokozatán kezdem a főzést, ez legjobban az indukciós tűzhelyeknél kivitelezhető, de gáz- vagy hagyományos villanytűzhelyen is sikerülhet, ekkor szerencsés, ha a vizet előzőleg felforraljuk, és úgy öntjük a rizsre, mert így tényleg másodpercek alatt elkezd főni az egész.
Miután az étel forr, várunk pár másodpercet, közben intenzíven kevergetjük, hogy ne kapjon le az alja, majd rátesszük a fedőt, a hőfokot takarékra – tényleg takarékra - vesszük és kész. Ennyi. Nem nyúlunk többet hozzá. Tényleg nem. Ha a fene fenét eszik, akkor sem. Nagyjából húsz perccel később felemelhetjük a fedőt, és csodák csodájára ott vár majd minket a tökéletes, enyhén összeálló, de mégsem ragacsos, ázsiai stílusú rizsköretünk.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Még több rizses témát itt találsz: