Nem tudtam, milyen a bécsi túrófelhozatal, ugyanis a lányomnak, vagyis az ünnepeltnek, ott készítettük a meglepetést. Tőle pedig már mégsem kérdezhettem meg, ugye. Így hát utazás előtt bepakoltam a bőröndömbe egy kiló túrót, a biztonság kedvéért tejfölt is hozzá, sőt a saját készítésű baracklekvárt sem hagytam itthon, és mivel nagyon tüzetesen nem néztem át előzőleg lányom konyhai eszközeit, egy kapcsos kerek tortaforma került még a csomagba, mert mégiscsak születésnapról van szó, arra pedig torta dukál. A sütemény névadójának pedig, gondoltam, édes mindegy, milyen formában készül el híres-nevezetes édesség.
Mikor megérkeztem, gyors gyerekátadás, búcsúzkodás, a lányomék ugyanis elutaztak, csak a születésnapon érkeztek vissza. Eredeti feladatom egyébként éppen az unokafelügyelet volt arra a néhány napra. Persze majdnem lebuktam a bőrönd tartalmát illetően, mert egy könyvet még ki akart venni a lányom belőle, de fiatalokat megszégyenítő sebességgel sprinteltem, hogy én adhassam át.
A nagy napon aztán két kuktával veselkedtem neki az ünnepi ebéd készítésének. Az egyik az unokám volt, a másik pedig egy kedves, operarajongó svájci-magyar leányzó, aki épp Bécsben kezdte egyetemi tanulmányait, és saját bevallása szerint, a teafőzésnél még nem jutott tovább a konyhai ténykedésben.
A fő fogás indonéz csirke néven fut nálunk (majd ennek elkészítését is ismertetem egyszer), lényege, hogy több mint tízféle, apróra darabolt zöldség és gyümölcs szükségeltetik hozzá. Na, ezzel birkóztak szorgos kuktáim, míg én a curryvel (ezt is vittem magammal, biztos, ami biztos alapon) ízesített csirkét készítettem el.
Először is tisztáztuk, hogy a süteménynek semmi köze nincs Rákóczi Ferenchez. Ez kicsit lelombozta kuktáimat, pedig örültek, hogy végre csillogtathatják a fejedelemről szerzett tudásukat. A süteménnyel ugyanis Rákóczi János szakácsmester rukkolt elő, aki az 1958-as brüsszeli világkiállításon nemzetközi ismertséget is szerzett túrós, lekváros, tojáshabbal díszített finomságának.
Mivel az előre összeállított, lehűtött tésztát szintén magammal vittem, tényleg gyerekjáték volt időre elkészülni a meglepetésebéddel, amiből mutatóba sem maradt, és a lányom is választ kapott arra, vajon milyen titkot rejtett a bőrönd, amit nem engedtem kinyitni neki.
Mari nagyi