Így készíts el bármilyen nagy pitét miniatűr formában

A sütemény sosem tűnik elégnek. Miért akarnák hát lekicsinyíteni? Hogy még kevesebb legyen? Természetesen nem – a kisméretű piték sütésének azonban lehetnek igenis jogos indokai, nézzük, mik ezek!

Ősszel általában jóval több pitét sütünk, mint az összes többi évszakban: gyümölcsöseket, zöldségeseket, rácsosakat, nyitottakat, tésztával befedetteket. Persze nemcsak ezeket az attribútumokat alakíthatjuk kedvünk szerint, hanem például a méretet is. Az egésztepsis, nagy sütemények helyett süthetünk például apró, szinte falatnyi pitéket. Vagy azért, mert csak egy-kétszemélyes háztartás vagyunk, és nem tudnánk egy teljes tepsit felfalni, talán az elegánsabb prezentálás miatt, netán csak úgy, szórakozásból – az indok mindegy is tulajdonképpen, a lényeg maga a technika. Vegyük át közösen ennek fontos pontjait!

Így készíts el bármilyen nagy pitét miniatűr formában

Pitefajták

Nekünk, magyaroknak a „pite” szó hallatán egy kockaalakra vágott, kéttésztás, vastag sütemény juthat eszünkbe. Ezen kívül persze ismert (és már egészen elterjedt) az amerikai fajta is, ami kereken sül, majd cikkekre szeletelhető, teteje rácsos, csupasz, de befedett is lehet.

A miniatürizálás folyamatát érdemes inkább az utóbbi süteményekre alkalmazni. Már csak a felépítés és a forma miatt is: a kerek, „kibélelt” piteforma sokkal egyszerűbben imitálható kis méretben.

Medvehagymás-sajtos mini piték

Már majdnem megfonnyadt a maradék csomag medvehagymám, gyorsan ki kellett találni valamit. Aztán meg kipróbálatlanul sorakoztak a szekrényben az - eredetileg créme brulée-hez vásárolt - ...

Mini almás piték

Először csak egy fél adagot dobtam össze, miután eszembe jutott, hogy a muffin sütőbe nem csak muffint lehet készíteni. :) De túl kevésnek bizonyult:),  úgyhogy már az itt olvasható ...

Egyszemélyes csirkés pite

A lányommal ketten nagyon szeretjük ezt a pitét, de eddig még csak a nagy pitéstálban sütöttem. Ezt a tv-ben láttam, hogy készítette Stefano Faita. Persze, hogy nekem megtetszett, amiért ...

Töltelék-tészta

Maga a kicsinyítés abszolút nem bonyolult – olyannyira, hogy használhatjuk konkrétan ugyanazt a receptet. A hozzávalókon, az arányokon nem kell majd változatnunk egy betűt sem, egyedül a sütési időn.

Egyedül abban az esetben kell hozzányúlnunk a mennyiségekhez, ha kisebb adagot szeretnénk készíteni. Hiszen a kis piték esetében ez is lehetséges: akár egyetlen főre is készíthetünk süteményt!

Miniatűr formák?

Az apró, kerek piték megsütéséhez nem másra lesz szükségünk, mint egy muffinformára. Ennek kis mélyedéseit kell majd kibélelnünk a tésztával, megtöltenünk a gyümölcsös, túrós, zöldséges jósággal.

A sütés lépései

Készítsük el a tésztánkat és a töltelékünket hasonló módon, mint ahogy egy „nagy” recept esetében tennénk. Majd vajazzuk ki a muffinformánkat és vágjunk a tésztából akkora köröket, amelyek beleférnek a kis mélyedésekbe. Ehhez a muffinlyukak átmérőjénél pár milliméterrel nagyobb köröket kell kivágnunk a tésztából, hogy a kis piték széle kellően magas legyen. A befedett piték esetében a szél legyen magasabb, a csupaszoknál lehet alacsonyabb is.

A kisméretű piték tésztáját is elő kell sütni, hogy ne ázzanak szét. Talán ez a macerásabb része a receptnek, ugyanis sütőpapírból akkora darabokat kell kivágnunk, amelyek egyesével beleférnek minden tésztával kibélelt lyukba. A papírt a megszokott módon töltsük meg száraz babbal vagy rizzsel, majd a pitealapok mehetnek is a sütőbe.

Rövidebb ideig kell sütnünk őket, mint egy nagy sütemény esetében – vegyünk el nagyjából 5-7 percet a sütési időből, de mindenképpen ellenőrizzük, hogy átsültek-e.

Az elősütést követhetik a további lépések: a párperces papír és nehezék nélküli sütés, majd a megtöltés és a befejezés. A falatnyi piték kedves kiegészítői lehetnek egy vendégségnek, családi összejövetelnek vagy ünnepnek, de egy egyszerű hétköznapon is készíthetjük, ha egyedül vagyunk otthon pitére vágyva.

Barackos mini pite

Ismételten egy kiváló variáció az "Egyszerű pite tészta" receptemre. Mutatós kis sütemények piknikekre az őszibarack szezonban. Az én pitém tölteléke azért lett zöld színű, mert ...

Mini quiche

Egy igazi klasszikus, most mini formában! Könnyedén elkészíthető és variálható falatkák, most zöldséggel, sonkával, cottage cheese-zel és sok-sok sajttal!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Kísérletezz ezekkel a konhyai ötletekkel is, megéri:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...