A pizzát mindannyian szeretjük, ez nem kérdés. A legtöbben bármikor szívesen esznek kenyérlángost, vagy tart flambée-t is. Sőt, bátran ki merem jelenteni, hogy bármilyen társaságban sikert lehet aratni bármelyik nemzet random kiválasztott lepénykenyerével.

VIDEÓ: Így készül a piadina

A liszt szélesebb körben való elterjedésének oka, hogy a búza az egyik fő tápláléka az európai népeknek - azóta töretlen a népszerűsége a lepénykenyereknek is. Eleinte a szegények eledele volt Itáliától Pannónián át egészen az északi országokig - nem kellett hozzá más, csak egy kis liszt, víz, jobb esetben sertészsír, na meg egy meleg kemence, ahol meg tudták sütni a lepénykéket. A kezdetekkor csak üresen ették, később tejtermékkel, zöldfűszerekkel, különböző salátalevelekkel, zöldségekkel. A napfényes Itáliában annyira népszerű volt, hogy több változat is kialakult - délen, Nápoly környékén, a később világhódító útra induló pizza néven vált népszerűvé, a csizma középső készén, Emilia-Romagna tartományban pedig piadinaként.

A pizzánál kicsit kevésbé ismert étel nem sokban különbözik a calzonétől, de nagy előnye, hogy egy jól elkészített pizza pár órás kelesztési és nyújtási procedúrája helyett húsz perc alatt elkészülünk vele - elég jó érv mellette, nem? Bár a tésztában vagy egy kis élesztő, nem kell arra vári, hogy megkeljen - elég neki egy negyed órás pihentetés. A pici puffadást, amit az élesztő okoz, a forró serpenyő hőjétől kapja. Külön paradicsomszószt sem kell mellé készítenünk, bár ha van kedvünk, nyugodtan. Főleg felvágottakkal, friss salátával és sajtokkal töltik. Ha tehát van otthon valamilyen finomabb felvágottunk, sajtunk, egy kis lisztünk és élesztőnk, 20 perc és minimális munka után az olasz tengerpart ízeit élvezhetjük - még decemberben is!