Hihetetlen, de akár ez is készülhet paradicsomból

Ha sikerül kikutatni ezt a módszert, akkor olcsóbb és környezettudatosabb műtrágya készülhet.

A műtrágyák ára az elmúlt időszakban az egekbe szökött, ráadásul számos termék gyártása nem környezetbarát, és sok energiát igényel – írta meg a Magyarmezőgazdaság.

A most kapható műtrágyákhoz olyan alapanyagok szükségesek, melyeknek forrásai végesek, és nem helyettesíthetők igazán, fogalmazott Josephine Cafmeyer, a belga Anorel műtrágyagyártó és -forgalmazó cég vezetője, aki egyúttal a kutatás kezdeményezője.

A paradicsom segíthet

Az Anorel vállalat az élénkülő kereslet miatt próbál most egy innovatív tervet kidolgozni, mely orvosolhatja ezt a problémát. A projektnek a Tombustion nevet adták.

Pályázatukat a Genti Egyetemmel együttműködve tavaly nyújtották be a helyi innovációs és vállalkozási ügynökségnek, az májusban jóváhagyta, így még abban a hónapban elkezdte a vállalat a fejlesztési munkákat.

Mindenekelőtt a paradicsomból a lehető legkisebb energiafelhasználással visszanyerhető kalcium-foszfát mennyiségére fognak fókuszálni.

Jelenleg Belgiumban és Hollandiában 2400 hektáron termesztenek paradicsomot szinte kizárólag hidropóniás rendszerben, és az erre használt közegekből a nehézfémek vagy más szennyezőanyagok növénybe való felszívódása kizárható. Ezért is olyan érdekes a paradicsom a kutatás szempontjából, hiszen a nagy mennyiségű biomasszából vélhetően értékes tápanyagokat lehet visszanyerni.

Forrásunk volt.


Még több izgalmas hír:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...