Kiderült, melyek a legalkalmasabb napok, ha szeretnénk minél kevesebb sorban állással visszaváltani palackjainkat, és az is, hogy milyen kellemetlenséggel jár, ha szombaton tennénk meg ezt.
A MOHU által működtetett palackvisszaváltási rendszer most már több, mint egy éve velünk van, legalábbis tesztjelleggel 2024. január 1-jén indult el a betétdíjas palackok, üvegek és fémdobozok visszaváltása. A Világgazdaság a visszaváltási trendek kapcsán érdekes és kevésbé izgalmas információkat is megosztott.
Például azt, hogy a szombati nap a legforgalmasabb visszaváltási nap, így ekkor vagy többször annyit kell sorban állnunk, vagy a gyűjtő telítettsége miatt bosszankodhatunk.
A kedd és a szerda a legideálisabb nap
Akkor járunk a legjobban, ha kedden vagy szerdán indulunk meg visszaváltási szándékkal az adott automatához, bár ezeken a napokon is több mint 4 millió palackot váltunk vissza országszerte.
Érdekes lehet még, hogy a bolti utalvány a legnépszerűbb visszatérítési forma a vásárlók körében.
Akik pedig nemes célra fordították a palackok visszaváltásáért járó összeget, azok összesen 118 millió forintot gyűjtöttek össze gyermekkórházak részére. Ezenkívül érdekesség, hogy Budapest után Debrecenben, Szegeden és Miskolcon váltottak vissza legtöbben betétdíjas palackot. A budapesti kerületek közül pedig a 11. kerületben váltották vissza a legtöbb palackot, üveget és dobozt.
Még több friss hír itt: