Mondanom sem kell, nem így terveztük, de hát ahol már kettőnél több ember van, ott minden terv borulhat. Keresztül a Pilisen, majd Vértes szoknyája szegélyén át a Balaton-felvidéken egészen Badacsonytördemicig csordogáltunk, ahonnan már karnyújtásnyira van Szigliget. Olyannyira, hogy még a vonat is a két falu között áll meg.
Jó ide megérkezni, végiggurulni a macskakövekkel kirakott öreg főutcán. Ahol egymáshoz bújó házak között derekasan tartja magát a templom, annak jobbján pedig a kocsma dülöngél, és ez így van jól. A falu nem falu sem templom, sem kocsma nélkül. Mert ez utóbbiba gyakrabban tér be segítségért a nagynéném is, amikor hirtelenjében dolgos kezekre van szüksége a ház körül. Pláne most, hogy szüret van.
Alig hogy megérkeztünk, és Ilma néném körbeugrált bennünket örömében, el is fáradt annyira, hogy eltegye magát másnapra. Előtte még kezembe nyomta a pincekulcsot, hogy azért mi kóstoljunk kedvünkre. Imre bátyám is velünk tartott. Onnan lehetett tudni, hogy reggel érkezett, hogy már a savaival küszködött, amik leginkább akkor kínozzák, ha mértéktelenül falja a szőlőt, vagy több bort iszik a kelleténél. Mivel a sorokat aligha láthatta, gyanítom a lopót annál többször.
Másnap még ülte a tájat a köd, amikor a hurka-kolbász már kisült a reggelihez. Ilma néném érti a dolgát. "Üres gyomorral nem lehet dolgozni, mert az háborog" – szokta mondani, így még a boldogító zsírt is kitunkoltuk a tepsi aljából. Azután összekaptuk magunkat, és a sorok felé vettük az irányt. Loholtak utánunk a kutyák is - mind az öt - , és mindig ott volt nagyon fontos szaglásznivalójuk a tövünkben. Így aztán ha nem léptünk véletlenül rájuk, akkor hanyatt estünk bennük. Mintha nem lett volna amúgy is elég gondunk a szőlővel. Egyik-másik szomszédos gazda hozzá sem nyúlt az idei terméshez, inkább kinn hagyta a vadaknak-madaraknak. Mi még összetehettük a két kezünket, hogy egyáltalán volt mit a ládákba szedni.
Imre bátyám egy ideje nem hallatta már a hangját. Ahogy beértem a nagynénémet a sorban, megtudtam tőle, hogy visszament a házhoz. Azt mondta, ott is marad, mert sehogyan sem érezte magát a kímélő reggeli után. Feszült azt a feneketlen gyomra, és a pokol tüze is belobbanhatott a torkában. Pedig még szét is csapatta a zsírt reggeli után egy kis törkölypálinkával, ami csak olaj volt a tűzre. Ha pedig már úgy is mindenki a szőlőben van, jó, ha valaki marad a háznál. Mégiscsak jöhet bárki.
Még sajnáltuk is szegényt, hogy kimarad abból a sok ökörségből, amin egész álló nap nevetgéltünk a sorok között. Mert bár a termés nagyon rossz volt, de a kedvünk a szokottnál is jobb.
Lassan ideje lett a pihenőnek és az ebédnek - négy körül volt, amikor elkezdtünk lefele szállingózni a szőlőből a házhoz. Ilma néném persze utolsónak ért le, Ő még végigszaladt pár soron, hogy nem maradt-e el valahol egy-egy szép fürt.
Szépen körbe is ültük az asztal az ebédhez, amikor Imre bátyám is megjelent közöttünk a diófa alatt. Szokatlanul jó kedéllyel, fülig érő szájjal, csípőre tett kezekkel mosolygott. Csak azért nem vitte el a fene, mert evett abból a gyomorbajra való tablettából, amit Ilma néném készít be rendszeresen a szüret idejére. Olyannyira jól érezte magát, hogy nem volt rest megvendégelni azt a 10 fős turistacsoportot sem, akik csak azért tértek be, hogy megkérdezzék, merre van a Szigligeti vár. Ő pedig megetette, megitatta őket úgy, ahogyan az a mesében is meg van írva. Ott csak annyiban van másként, hogy nem dolgos és éhes szüretelők ebédjét adják a betérő turistáknak.
Mert Ilma néném terve az volt, hogy ebédre őzpörköltet eszünk, de ugye ahol kettőnél több ember van, ott már nehéz előre tervezni.
