Ezeket a növényeket ápold és ültesd el most, hogy gyönyörű legyen a kerted tavasszal

Szeretnéd, hogy jövő tavasszal gyönyörű színekben és friss illatokban pompázzon a kerted? Még éppen időben vagy, hiszen számtalan tavaszi növény van, amit még ősszel érdemes elültetni. Nézzük, mi mindent kell még a fagy beállta előtt elvégeznünk! (x)

Az élővilág télen sem szűnik meg létezni. Ahhoz, hogy az élet tavasszal megújuljon, szükségünk van a téli hidegre, a borongós, szürke napok során ugyanis a föld alatt megannyi izgalmas dolog történik a természet újjászületésének érdekében.

De mit érdemes tennünk azért ősszel, hogy színes, virágokban pompázó kertünk legyen tavasszal? Elő a hagymákkal, magvakkal, kerti szerszámokkal, mert a munka legnehezebb része most vár ránk! (És ez sem lesz nagyon nehéz…)

Gazolni sosem lehet eleget

Áprilistól novemberig sokaknak meggyűlik a baja a gyomnövényekkel, amelyeket, bár hiába írtunk, előbb-utóbb úgyis visszajönnek. Egy jól gondozott kert szempontjából számottevő fontossággal bír a november, nagyjából ugyanis ekkorra várhatóak az első fagyok, eddig nő a fű és persze azok a növények is, amiket nem önszántunkból ültettünk a kertbe.

Október végén – november elején szánj időt egy utolsó, alapos gyomlálásra. Egy megfelelő kerti kislapáttal, apró de precíz kapával vagy talajlazítóval gyökeresen irthatod ki a problémás gazokat, ezzel pedig már meg is oldottad az első, de legfontosabb feladatot a gyönyörű tavaszi kert érdekében.

A falevelek és a fű

A falevelek összegyűjtése fontos feladat, hiszen ha sok csapadék érkezik, a levelek pedig folyamatosan lenyomják a gyepet, utóbbi könnyen berohadhat. Gereblyézzünk össze annyi avart, amennyit csak lehet. A leveleket akár 10 centi vastagon is felhalmozhatjuk a bokrok vagy a fák, cserjék tövébe (ez a levéltakaró védi őket a fagytól, és táplálja a földet), de ha van egy kis zöldségeskertünk, akár a termőföldbe is beleforgathatjuk, táplálni fogja növényeket. Az avart semmiképpen ne égessük el, egy kevésbé füves részen meg is hagyhatjuk a sünöknek, akik hálásak lesznek, ha télire meghúzhatják magukat egy biztonságos helyen.

A fű nagyjából november közepéig nő, hosszúra azonban nem szabad meghagyni a gyepet, érdemes nagyjából öt centiméteresre lenyírni azért, hogy elkerüljük az esetleges havazással járó fagykárokat. A lenyírt füvet távolítsuk el a gyepről, nehogy berohadjon alatta a gyepszőnyeg.

A fákat is óvjuk, amit pedig jövőre szeretnénk, ültessük el most!

A fagy beállta előtt gondoskodjuk fáink egészségéről. A letört, öreg ágakat távolítsuk el, az elvirágzott részeket szintén érdemes lemetszeni. A fák, cserjék tövébe érdemes némi trágyát borítani és elegyengetni, erre jöhet majd a mulcs, a már összeszedett falevelek rétege.

Ha van sövényünk, a nagy hideg előtt azt is nyírjuk meg, földjét pedig fedjük be vastag mulcstakaróval.

Jöhet a legizgalmasabb rész!

Néhány cserjét már ilyenkor érdemes elültetni, a japáncseresznyének, a vöröságú juharnak, a magnóliának és a rózsának ez a tökéletes alkalom arra, hogy tavaszig kényelmesen pihenjen a földben, ezeket viszont még az első fagy beállta előtt kell elültetni.

Ha gyümölcsfákat szeretnénk, október közepétől ültethetünk almafát, dió-, füge- és cseresznyefát is, ha pedig jövő nyárra gyümölcsöző bokrokat szeretnénk, találjunk helyet a kertben a ribizli-, a málna- és az egrescsemetéknek is.

Számos évelő növénynek is ősszel érdemes helyet találni a kertben, a hagymás virágok, a tulipán, a jácint és a nárcisz mindig ősszel kell, hogy a föld alá kerüljön. Hogy milyen mélyre? Ássunk a hagymák méretéhez képest 2-szer, 3-szor mélyebb kis gödröket, ültessük bele a virágkezdeményeket, majd gondosan takarjuk be a kiásott részt. Ha szeretjük a bohém, színes kerteket, az sem baj, ha összekeveredik néhány jácint- vagy nárciszhagyma, annál színesebb virágok fognak kikelni tavasszal a földből.

Természetesen nemcsak virágokat és cserjéket, de zöldségeket, gyümölcsöket is ültethetünk: a fokhagyma inkább a télen is naposabb, melegebb helyre kerüljön, a hagymát, a paszternákot, a sárgarépát és a petrezselyemgyökeret, valamint a salátát szintén októberben érdemes elültetni, a téli hideg ellen pedig nem szőtt ponyvával kell védeni a fagyok ellen.

Mielőtt ezeknek a feladatoknak nekiállnánk, fontos, hogy egy jó kapa segítségével a talajt megmunkáljuk, a gyomokat gyökerestől kiirtsuk, a földcsomókat pedig szétmorzsoljuk. A felszín elsimításához használjunk boronát vagy gereblyét, ezután már neki is láthatunk az ültetésnek.

Keress még több konyhai praktikát a Konyha - Vágod? rovatunkban!

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...