Hogy miért pont a rántottáé ez a megtisztelő szerep? Több oka van. Az első étel, amit egyesegyedül készítettem, rántotta volt. Annyira saját volt, hogy még a tojást is én hoztam be a tyúk alól - ez volt valamikor a '90-es évek első felében, nagyszüleim poroszlói házában. Egy madridi út tíz évvel később, a másik nagyszülőkkel volt az első olyan az életemben, amit igazán élveztem - addig csak ténferegtem mellettük Bécsben vagy Németországban, és őszintén nem értettem, mi a pláne a külföldben. Ezen a madridi kiránduláson pedig az első vacsorám naná, hogy a tortilla volt, ami annyira lenyűgözött, hogy hazaérve megpróbáltam elkészíteni.

Mivel az internetet akkor még egyáltalán nem használtam, otthon meg csak Lajos Mari retrósabb szakácskönyvei voltak, el lehet képzelni, milyen lett a végeredmény. Mindenesetre, így az első nemzetközi kajám is egy omlett lett. A későbbiekben rájöttem, kifejezetten szórakoztat, hogy ugyanazt az alapot hogyan változtatják országonként az amúgy parányi kontinensünkön. Megpróbáltam mindenhol utánanézni a helyi változatnak, ahol csak megfordultam. Marta barátnőm szüleinek a házában egy eldugott kis olasz faluban így kaptam vacsorára egy cukkinis-spárgás-ricottás frittatát, Németországban imádtam a feketeerdei sonkás verziót, egy kamaszként dögunalomnak titulált svéd túrán egyik nagy vigaszom volt a krémsajtos-snidlinges változatot, és még sorolhatnám.

Sajnos (vagy szerencsére) örökké úton lenni nem lehet, de hamar rájöttem, hogy az idegen kultúrák és konyhák házhosszállítása is megoldható, nagyon egyszerűen. Évekig aktívan használtam a Couchsurfing nevű oldalt, mint vendég. A dolognak annyi a lényege, hogy miután kiválasztottad, hova utazol, megnézed az oldalon, hogy ki ajánlja fel ingyér a saját kis kanapéját, jelentősen lecsökkentve ezzel az utazási költségedet. A dologban az olcsóság a legkevésbé mérvadó, az benne a jó, hogy egy helyi ember vezet körbe, így kevésbé érzed magad a világ legkártékonyabb fajának, a turistának. Mikor aztán dolgozni kezdtem, és hiányzott a pár év alatt hátamra nőtt hátizsák, úgy döntöttem, én is bedobom a kanapémat a közösbe - jöjjön, aki akar!

Egyrészt ingyen nyelvgyakorlás, másrészt a vendéggel együtt az ő kultúrája is házhoz jön, harmadrészt ha végig kell vinned egy idegent a városodban, olyan, mintha te magad is nyaralnál - én minden esetben újra beleszerettem Budapestbe. Lényeg a lényeg, mivel elég népszerű úti cél vagyunk, jelentkező akadt bőven. Mivel a profilomból kiderült, hogy a kaja nálam központi téma, általában hasonló érdeklődésűek találtak be, és legtöbbször fel is ajánlották, hogy készítenek valami hazai kosztot, cserébe a kvártélyért.

Mivel egyszer New Yorkban városnézés helyett három órát szórakoztam a vendéglátóm konyhájában a felajánltatott hortobágyi húsos palacsintával, így kedvesen visszautasítottam, a nagy főzést - de hogy senki ne sértődjön meg, egy "hazai rántottát" általában elfogadtam. Így készült a konyhámban tamagoyaki Japánban tanuló német lánytól, többfajta tortilla de patatas a dél-amerikaiaktól, és egyszer még egy iszonyatos tex-mex rántottát is leküzdöttem, ami amúgy egy nagyon cuki amerikai lány tálalt nekem kukorica-tortillán. Az egyik kedvenc receptemet, amit vendégváró snacknek azóta is gyakran elkészítek, egy nizzai lánytól kaptam.

A franciák borzasztó büszkék a saját régiójuk konyhájára - ő is az volt. Mint mesélte, a nizzaiak nem tartják magukat nagyon franciának, mert viszonylag későn kerültek az országhoz az olaszoktól, de olaszoknak sem - ők nizzaiak. Konyhájuk érdekes keveréke az észak-olasz és a dél-francia gasztronómiának, a genovai pesto itt pistou, innen való a pissaladiere, ami szoros családi kapcsolatokat ápol a pizzával, a töltött zöldségeknek pedig óriási kultusza van.

Ahogy a mángoldnak is - kelt és leveles tésztába, köretnek és levesnek, édesen és sósan egyaránt eszik. A trouchia, a tortillára kísértetiesen hasonlító omlett így igazi nizzai specialitás, bár több francia ismerősöm is közölte, hogy még az életében nem hallott róla. Lényeg, hogy én ismerem - és most már ti is. Ha elkészítem, mindig eszembe jut, hogy ahhoz, hogy a világot megismerjem, nem kell feltétlenül utaznom. Ha elég nyitott vagyok, bejön az az ablakon. A konyháén is.