Olyan bizarr ételt adtak az iskolai menzán, hogy az apa bepöccent...nézd!

Egy apuka ledöbbent, milyen hamburgerhúst kapott a kisfia az iskolai menzán, ezért úgy döntött, soha többé nem eszik ott a gyermeke.

Teljesen kiborult az a szülő, akinek a fia szörnyű kinézetű húst kapott az iskolában. Az étel a "legrondább szendvics" címéért is bátran indulhatott volna. A cseppet sem étvágygerjesztő, szürke színű hús bizarr látványán adiák apukája, David Rutherford jogosan háborodott fel.

A fotón szinte fel sem lehet ismerni, hogy egy hamburgerről lenne szó, ezért az apuka rögtön közszemlére is tette, mert kíváncsi volt, mások mit szólnak hozzá. A felvételt Perth és Kinross Tanács Facebook-oldalára tette ki, a reakciók pedig százával érkeztek. Mások is igazat adtak a dühös szülőnek, egyenesen sokkolónak és szégyenteljesnek nevezték az undorító fogást.

A roppant ízléstelen külsejű hús olyannyira kiverte a biztosítékot, hogy David Rutherford kijelentette,kizárnak tartja, hogy a gyereke bármikor a jövőben újra az iskolában ebédeljen, inkább minden nap maga készíti el az előrecsomagolt ételt. A férfi azt is hozzátette, már megérti, miért a büfében vagy az iskolán kívül eső boltokban veszik meg a gyerekek az ebédet maguknak, hiszen ha ilyen minőségű ételt kellene nap mint nap fogyasztania, neki is elmenne az étvágya.

Receptajánló:

Hamburger Jamie Olivertől

Íme, a mi hamburgerünk! Nekünk bejött, ahogy Jamie Oliver készíti. Lehet, hogy nem teljesen originális, de nagyon finom!  Az eredeti recept leírása Jamie Főzőiskolája c. könyvében ...

A kiszolgálásért felelős üzletvezető elnézést kért, hogy ilyesmi előfordulhatott, és megérti, hogy a képen látható hús minőségét kifogásolták, ráadásul meglepően kicsi az adag is, de hangsúlyozta, hogy a szószok és a saláta rendelkezésre állt volna a hamburger összeállításához, amire a felszolgálók mindig biztatják a diákokat.

Az illetékesek azt ígérték, a jövőben mindent megtesznek azért, hogy ne történhessen hasonló eset a skót iskolában, a panaszokat ugyanis nagyon komolyan veszik, és minden szükséges intézkedést megtesznek a minőség érdekében.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

via

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...