Így főzz a családnak elegáns karácsonyi menüt 10.000 forintból

Az idei évben mondhatni, eltolódtak a prioritások a karácsonnyal kapcsolatban: spórolni kell, visszafogni magunkat a nehéz gazdasági helyzetben. Ez nem feltétlenül egy rossz dolog, én személy szerint úgy vélem, hogy a korlátok mindig jó hatással vannak a kreativitásra. Így született meg az alábbi olcsó karácsonyi menü is, amit kreatívan, mindössze 10.000 forintból főztem meg.

Ugyan az olcsó karácsonyi menü, mint kifejezés, minden családnak mást jelent, van egy olyan összeg, amire azért a legtöbben azt tudjuk mondani, hogy megfizethető. Az idei spórolós helyzetben mindannyian próbáljuk visszafogni a költekezést, mellette azonban mégsem akarjuk, hogy az ünnepnek szomorú, morzsakapirgálós hangulata legyen. Nos, szerencsére van élet a kettő között is: főzhetünk olyan fogásokat, olyan módokon, amelyek beleillenek a karácsony emelkedett hangulatába, de közben mégsem hagyják teljesen üresen a pénztárcánkat.

Egy ehhez hasonló olcsó karácsonyi menüt alkottam meg, mindent kimérve, kiszámolva és felhasználva, remélem, hogy gondolatvezetőnek, gasztromankónak, vagy valami hasonlónak jól jön majd egy-két háztartásban az idei karácsony alkalmával.

Így főzz a családnak elegáns karácsonyi menüt 10.000 forintból

A keret

Természetesen minden az anyagiakkal kezdődött. Úgy gondoltam, hogy 10.000 forint elég nagy kihívás lesz, miközben nem teszi majd teljesen lehetetlenné a bevásárlást és főzést sem. Elsőre kissé szűkösnek tűnt a költségkeret, de ahogy egyre haladtam előre, egyre jobban meglepődtem, hogy mennyi mindenre elég volt ez az összeg, még ebben a válságos helyzetben is.

A menüt 4 fősre terveztem, egy leves, két különböző főétel és két desszert került bele végül, így szerintem egy teljes, ünnepre is méltó vacsora született a kihívás során.

Tettem bele húst is, némi zöldséget is, a receptek terén pedig sikerült csupa olyan ételt találnom, ami egyszerre volt egyszerű, megfizethető, de ünnepi is. A két desszert már kicsit inkább a túlzás kategóriája felé indult, de mégis, karácsony lévén, úgy éreztem, ez még belefér.

Aprólékokból készült, gazdag, zöldséges húsleves

Csirkés kalandok

A menü középpontjában egy olyan dolog állt, amivel szemben voltak bizonyos fenntartásaim: egy egész csirke. Mivel több mint 2 éve vegetáriánus vagyok, ezért az utóbbi időben nem túl sokszor kerültem kontaktusba hússal, nemhogy egy teljes állattal. Nos, mindegy, gondoltam, a cikkért bármit: megvettem, felbontottam és feldolgoztam egy egész csirkét. Most már legalább ezt is elmondhatom magamról.

Amúgy abszolút nem volt vészes a folyamat, mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy előtte nézzen meg egy-két oktatóvideót, az biztosan segíteni fog. És amúgy pedig: ha egy vegetáriánusnak is sikerült, akkor nektek is menni fog.

Azért ragaszkodtam ehhez a csirkedologhoz, mert viszonylag olcsó alapanyag, közben viszont rengeteg konyhai lehetőség rejlik benne.

A szilvamázas csirke receptjéért kattints a képre!

Ezeket ki is használtam mind: a mell és a combok a főételbe kerültek, minden más pedig ment a levesbe. És tényleg, szó szerint a levesbe: a törzs, lábak, nyak, szárnyak, zúza és szív egy ízes-zaftos húsleves alapját adták, ami persze zöldségek is jutottak.

A leveshez pár tipp:

  • a maradék csirkerészeket (kivéve a belsőségeket és a lábakat) kevés olajjal és sóval egy nagy tepsire tettem, majd 180 fokon alaposan megsütöttem: ettől az egész levesalapnak sokkal jobb íze lett
  • ebből főztem egy alaplevet, amit lehaboztam, majd leszűrtem
  • ekkor kerültek bele a felvágott zöldségek, belsőségek és lábak, majd ezekkel együtt főtt készre és fantasztikusan ízesre a leves

A májat felhasználtam a töltött csirkecomb töltelékéhez, és még a bőrdarabkáknak is találtam felhasználási módot: szinte pörccé pirítottam őket, így kisült belőlük egy jó adag zsír, amit aztán szintén a combok kaptak meg.

A töltött csirkecomb receptjéért kattints a képre!

Elegánsan olcsó körítés

Mivel a zöldségek ára is az egekben, nem volt túl sok választásom a köretekkel kapcsolatban: krumplit és káposztát választottam, egyszerűségüket pedig konyhai módszerekkel terveztem feldobni.

Sikerült is: a hercegnőburgonya alig kíván költséges alapanyagokat, mégis sokkal elegánsabb, mint egy egyszerű sült krumpli. A káposzta pedig „steak” formájában került a combok alá, ahol fantasztikusan megpuhult és enyhén karamellizálódott a rengeteg zsírban.

A hercegnőburgonya receptjéért kattints a képre!

Desszertek, minden mennyiségben

A karácsony ízeit akartam összegyűjteni az édességekkel, persze anélkül, hogy egy vagyont ki kellett volna adnom dióra, mákra és hasonlókra. A piskótatekercsembe minimális mennyiségű darált diót tettem, tényleg csak az íze kedvéért, majd egy kevés (leheletnyi) szilvalekvárt, és gesztenyés tölteléket.

Itt a drága tejszín helyett bevetettem egy meglepő helyettesítőt: a minimálisan olcsóbb tejfölt, és abszolút nem csalódtam. Csoki helyett kakaóporos-vizes mázat kapott a tekercs, és senki egy rossz szót nem mondhatott volna róla.

A gesztenyés piskótatekercs receptjéért kattints a képre!

Még egy klasszikusnak adtam olcsó újraformálást: a mézes krémes ízeivel létrehoztam egy pofonegyszerű pitét. A méz a réteslapok közé bújt be, azokat fantasztikusan ropogóssá téve, a kréme grízesen készült, nem lisztesen, végül pedig némi baracklekvár hozta el a sütemény gyümölcsösségét.

Az ítélet

Őszintén nem gondoltam volna, hogy egy ilyen csekély összegből ennyire különleges és bőséges menüt tudok majd létrehozni, így több fronton is (khm...csirkebontás) megleptem magam. Remélem, hogy az elkészített ételek és a felhasznált módszerek adnak majd egy kis támaszt az idei menü megtervezéséhez, ha kevés pénzünk, de annál több akaraterőnk és kreativitásunk van.

A mézeskrémes-pite receptjéért kattints a képre!

Végül néhány szám

A szavahihetőség végett, íme a bevásárlólistám:

  • egész csirke (~2 kg): 3600 forint
  • zöldségek (2 db hagyma, 2 db sárgarépa, 1 db fehérrépa, 1 db zeller, 1 db karalábé, 500 g burgonya, 1 kis fej káposzta): 2000 forint
  • 10 darab tojás: 850 forint
  • 100 gramm dió: 300 forint
  • 1 liter tej: 379 forint
  • 100 gramm vaj: 419 forint
  • 175 gramm tejföl: 269 forint
  • 1 darab zsemle: 55 forint
  • 1 csomag réteslap: 249 forint
  • 1 csomag gesztenyemassza: 799 forint

Összesen: 8920 forint

Így nézett ki a teljes menü nálam: olcsón, mégis elegánsan

A maradék összeget a kamrában is fellelhető dolgok költségeként számítottam be (cukor, liszt, kakaópor, porcukor, szilvalekvár, baracklekvár, szódabikarbóna, búzadara, méz), és szerintem így is bőven kereten belül maradtam.

Fotók és receptek: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több karácsonyi tartalom a készülődéshez:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...