„Nem kell rástresszelni a receptekre, nem feltétlen kell mindent pöccre kimérni” – a Nosalty Főzőklub decemberi arca Kovács Júlia hobbiszakácsunk

Közös kalandba kezdünk veletek: itt a Nosalty Főzőklub! Cikksorozatunk keretében minden hónapban megismerkedhettek egy Nosaltys hobbiszakácsunkkal, aki szenvedélyesen süt-főz, fotóz, ételeket alkot, kreativitásával és saját receptjeivel színesíti a mi kis gasztroközösségünket. Decemberben Kovács Júliával interjúztunk, akinek fiatalos, izgalmas és kreatív receptjeivel már találkozhattatok az oldalon. Szia, Júlia!

A Nosalty, mint gasztrooldal nagyon sok mindenről szól: gusztusos ételekről, szép fotókról, néha formabontó, néha jól megszokott receptekről, érdekes cikkekről. De mindez mit sem érne, ha nem lenne mellé egy népes, sokszínű olvasói közösségünk. Azaz ti. Épp ezért indítottuk útjára cikksorozatunkat, a Nosalty Főzőklubot: hogy adjunk egy kis teret nektek is a bemutatkozásra. Az elkövetkező hónapokban rövid interjúkat olvashattok majd közösségünk tagjaival, akik minket, szerkesztőket is motiválnak aktivitásukkal és kreativitásukkal.

Motiválódjunk hát együtt, fogadjátok sok szeretettel a Főzőklub újabb bemutatkozóját, Kovács Júliát!

„Nem kell rástresszelni a receptekre, nem feltétlen kell mindent pöccre kimérni”

Hogyan, mikor és miért kezdtél el főzni?

Leginkább vidéken nagymami mellett kezdtem el a főzőcskézést. Eleinte csak álldogáltam mellette, nézelődtem, hogy mit csinál, aztán kaptam az egyszerűbb feladatokat tőle. A kedvencem a tésztakészítés volt mindig is. Azóta is, ha friss tésztát készítek, akkor ő jut róla eszembe.

Mi vitt rá arra, hogy megoszd a recepteket a Nosalty oldalán?

Innen néztem sok receptet, és gondoltam rá, hogy amivel még nem találkoztam azt megosztanám szívesen.

Mi jellemez téged, a főztödet, a receptjeidet?

Általában egyszerű és gyors ételeket készítek, leginkább zöldséges fogásokat.

Milyen tanácsot adnál a többi házi szakácsnak?

Nem kell rástresszelni a receptekre, nem feltétlen kell mindent pöccre kimérni, csak kezdjen az ember összekutyulni mindent a saját ízlése szerint.

Mit hallgatsz főzés közben?

Hangulatfüggő, van, amikor sorozat megy a háttérben, ami annyira nem feltétlen érdekel, van amikor chillstepet hallgatok, van, amikor techno zene kell a főzőcskézéshez. Legtöbbször viszont semmit, mert szeretem hallgatni az ételek és a főzés zajait.

A mexikói elote receptjéért kattints a képre!

Melyik híres séf, szakács a példaképed?

Ilyen kifejezetten nincsen.

Mi az, ami mindig van a hűtődben?

Eléggé általános dolgok szerintem; tej, tojás, uborka, paprika és paradicsom.

Étel, amit soha nem eszel meg?

Bármi, ami a tengerből jön ki. Majdnem minden hónapban megpróbálkozom velük, hátha most már ízleni fog, de sajnos még mindig nem jutottam el odáig.

Te milyen étel lennél? Mi a „lélekételed”?

Valószínűleg valami tészta. Sajtos-tejfölös tészta.

Közért, hipermarket vagy piac?

Közért, mivel azok vannak a legközelebb hozzám sajnos. Pedig a piac jobb lenne, de a lustaság néha erősebb.

Kedvenc éttermed?

Nagyon szeretem az ázsiai és mexikói éttermeket.

„Nem kell rástresszelni a receptekre”

Életed gasztroélménye?

Az olaszországi gasztroélmények mindig a legjobbak. Ott egyszerűen nem tud az ember úgy elmenni bárhova, hogy ne ütközzön valami finom ételbe. Legutóbb egy kempingben szálltunk meg, ahol évzáró bulit tartottak. Ehhez szolgáltattak ingyen proseccot, rágcsálnivalót és néhány süteményt. Viszont az a sütemény annyira isteni volt, hogy valami hihetetlen. Piemonti mogyorókrém és mascarpone.

Kedvenc mondás a konyhában?

Mint majdnem mindenhol máshol is: jól van az úgy.

Konyhai manőver, ami nélkül szebb az élet?

Bárminek a reszelése.

„Általában a receptre szoktam fókuszálni nem feltétlen a szakácsra magára”

Recept, amit álmodból is?

Cheddar sajtos brokkolikrémleves.

Ki a kedvenc Nosalty szakácsod? Melyik a kedvenc recepted az oldalon?

Általában a receptre szoktam fókuszálni nem feltétlen a szakácsra magára.

Van-e olyan dolog a konyhádban, amihez szép emlékek fűződnek?

Az első kérdésben leírtam a tésztanyújtás történetét. Annál szebb emlékem nincsen.

Csatlakozzatok ti is a Nosalty gasztroközösségéhez, töltsétek fel receptjeiteket, és inspiráljátok egymást az év minden napján!

Fotók és receptek: Kovács Júlia

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több izgalmas interjút olvashatsz itt:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...