Amikor éppen a nemszeretem-korszakot éljük, néhány trükköt bevetek, hogy a szendvicsből, rántottából, mindenféle más ételből ne maradjanak a tányéron a paprikadarabok. Olyankor legjobb segítőtársam a reszelő. Aprítva aztán kerül bőven paprika húsgombócba, tócsniba, szendvicsbe, gond nélkül megeszik. Legutóbb azonban egy huszárvágással minden ellenkezést megoldott a padron.
Annyit elöljáróban elmondanék, hogy nem kergettek az asztal körül gyerekkoromban, hogy márpedig padront kell ennem. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy egyetlenegyszer tukmáltak belém ételt, jelesül a tejlevest, amitől viharos gyorsasággal szabadultam meg. (Még most is beleborzongok, brrr…) A másik ok, hogy egyáltalán nem ismerték sem szüleim, sem én a padront. És ez így is maradt még néhány évtizedig.
Lássuk végre, mi is az a padron! Nem más, mint egy kicsi, zöld spanyol paprika, enyhe és csípős változata is létezik. Unokáim találkozása vele pedig a legutóbbi Street food show-n esett meg, ahol az egyik sláger a sült padron volt. Elkészítése nagyon egyszerű, mert a paprikát bő, forró olívaolajba dobják, pár perc alatt átsütik, mehet rá jóféle tengeri só, és a szárát, csészelevelét két ujjunk közé csippentve, hamm, bekapjuk! (Azóta már Padron néven ételbár is nyílt, ahol a sült paprika mellett spanyol tapasok és más finomságok is kaphatók.)
Nem túlzás, de több tányérkányi padront tüntettünk el pillanatok alatt. Hja, kérem, mire képes a divat! Biztos, ami biztos, már beszereztem egy tasak magot, jövőre padrontermesztésre adom a fejem.
Mari nagyi