Nem megy a fogyás? Alszol vajon eleget?

Az étrend, a rendszeres mozgás mellett az egészséges életmód egyik fontos pillére a pihenés, az alvás is. A kialvatlanság akár fogyókúránk akadálya is lehet!

A túlsúly és az elhízás megelőzése, kezelése kapcsán sokat foglakozunk a helyes táplálkozással és a rendszeres testmozgással, azonban az egészséges életmód részét képező alvással, már kevesebbet, pedig a kevés alvás szerepet játszat a pluszkilók kialakulásában!

Miért hizlal a kevés alvás?

1. Az éhséghormon szintje alvásmegvonás hatására emelkedik.

Több klinikai vizsgálattal is igazolt tény, hogy a kevés alvás növeli egy - elsődlegesen - a gyomrunkban termelődő hormon (ghrelin) szintjét, ami étvágyfokozó hatású. Ha megrövidítjük az éjszaki alvásunkat, számolnunk kell azzal, hogy másnap éhesebbek leszünk, többet eszünk, netán nassolunk. Az Obesity c. szakmai folyóirat idén számolt be egy egészséges férfiakkal végzett vizsgálatról, amelyben az alvásmegvonás táplálkozásra gyakorolt hatását elemezték. A vizsgálatba bevontak közül azok, akik kevesebbet aludtak, átlagosan 340 kalóriával fogyasztottak többet a normál alvókhoz képest. Érdekes, hogy a kevesebbet alvók és egyben többet evők főleg szénhidrátokból ettek többet, zsiradék és fehérje tekintetében nem volt számottevő különbség a két csoport között.

Olvasd el kapcsolódó cikkünket!:

Így sportolj kánikulában - 3 tipp edzőnktől

2. Több idő marad az evésre

A kevés alvás okozta többlet-evésnek ezen kívül lehet egy egészen egyszerű magyarázata is: ha keveset alszunk, akkor sokat vagyunk ébren, egy hosszúra sikerült napon több időnk, alkalmunk van enni.

3. Az alváshiány okozta fáradtság inaktívvá tesz

A kevés alvás a fizikai inaktivitással is összefügg. Azok az emberek, akik keveset alszanak, a fáradtság miatt fizikailag inaktívabbak.

Cukormentes csokifagyi egyszerűen

Mindig meglepődöm azon, hogy miként lehet valami ennyire egyszerű és ráadásul egészséges is. Én magam nagy csokifagyi rajongó vagyok, úgyhogy külön örültem ennek a receptnek. A banán ...

4. Ördögi körben

Érhető módon, többek számára (például több műszakban dolgozók) munkahelyi ártalom a kevés alvás. De sokan vannak, akik önszántukból, valamilyen inaktív tevékenység miatt kurtítják meg az éjszaki alvásukat és innentől kezdve ördögi körbe keverednek: keveset alszanak, többet esznek, fáradtak lesznek, ezért nem mozognak. A statisztikák szerint az elhízottak többet néznek tévét, és kevesebbet alszanak, sajnos mindez igaz a gyerekekre is.

5. Alacsonyabb testhőmérséklet

Vizsgálati körülmények között azt tapasztalták, hogy a kevesebbet alvók testhőmérséklete alacsonyabb, így kialvatlan állapotban az energialeadás is csökken, utóbbi szintén hozzájárulhat a hízáshoz.

+1. Az arany középút

Az már kevésbé szorul magyarázatra, hogy a túlzásba vitt alvás – mégiscsak egy inaktív tevékenységről beszélünk - éppen úgy hizlal, mint a túl kevés. Egy több vizsgálatot elemző tanulmány szerint az elhízással szoros összefüggést mutató, kettes típusú cukorbetegség rizikója a 7-8 órát alvók csoportjában a legalacsonyabb.

Mindezek tudatában fordítsunk megfelelő időt a pihenésre, az alvásra! Teremtsünk lehetőséget az aktív kikapcsolódásra, sportolásra, szabadban végzett munkára, sétára! Ha többet mozgunk, aludni is jobban fogunk! Alvászavarok esetén pedig forduljunk szakorvoshoz!

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...