Napraforgós a Balaton fagyija 2015-ben!

A napraforgóst választották a Balaton fagyijának a Nyitott Balaton rendezvénysorozat záró programjaként meghirdetett versenyen.

A versenykiírásnál a szervezők azt kérték, hogy természetes alapanyagokból készülő hagyományos kézműves fagylaltokat nevezzenek a cukrászdák.

Idén a balatonföldvári Kárpáti Fagylaltozó nyerte a Balaton Turizmus Szövetség Balaton fagyija díját. A zsűri különdíjat adott a tavalyi győztes Florida Fagyizó (Balatonmáriafürdő) gesztenyés álom, a zalakarosi Szilágyi Cukrászda almaszimfónia (muskotályos sült alma) és az Amaretto Fagylaltozó almádi házi krémes fagylaltjáért.

Az idei nyertes fagylalt készítője, Kárpáti Péter hangsúlyozta, hogy nagyon szerette volna megmutatni a közönségnek és a kollégáinak, hogy nemcsak a drága szicíliai pisztáciából és a piemonti mogyoróból lehet finom fagylaltot készíteni, hanem a "mi kis szotyinkból is".

A Balaton fagyija 2015. Balatonföldvár, Kárpáti Fagyizó, Napraforgó

A versenyt a régiós szövetség idén is a Nyitott Balaton rendezvénysorozat keretében hirdette meg. A felhívásra csaknem 30 fagylaltot neveztek a tó környéki cukrászdák és fagyizók. A versenyhez saját, navigációval ellátott webes alkalmazás is készült, hogy az érdeklődők minél könnyebben tájékozódhassanak és juthassanak el a helyszínekre. Az alkalmazást a rendezvény holnapján lehet elérni.

Május 3-án a négytagú zsűri 300 km-t autózva járta végig a helyszíneket és kóstolta végig a fagylaltokat. A bírálat fő szempontja volt az íz, a harmónia, az illat, a kreativitás, a felhasznált anyagok, az állag és a dekoráció.

Különdíjas: Szilágyi Cukrászda (Zalakaros) „Alma szimfónia” (Muskotályos sült alma)

Meszes István, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség oktatási bizottságának és egyben a zsűrinek az elnöke a győztes fagylaltról elmondta, hogy "kiváló az utóíze, az állaga nagyon selymes, krémes, amilyennek egy jó fagylaltnak lennie kell".

Különdíjas: Balatonalmádi, Amaretto Fagylaltozó „Almádi házi krémes”

A díjnyertes fagylalt receptjét a szervezők megosztják a www.balatonfagyija.hu weboldalon, hogy minél több helyen elkészíthessék ezt a balatoni finomságot a cukrászdák és fagylaltozók.

Különdíjas: Florida Fagyizó (Balatonmáriafürdő) „Gesztenyés álom

Ha szereted a fagyikat, ez is érdekelhet!

21 házifagyi, amit már most nyalhatsz!

(via MTI)

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...