Ezért lesz keserű a fokhagyma: lehet, te is elköveted ezt a hibát

Nincs is annál rosszabb, mint amikor egy apró bakin csúszik el a gondosan elkészített étel. Például a túl korán a serpenyőbe dobott fokhagymán, ami emiatt keserű lesz. Napi Tippünkből megtudhatod, hogyan időzítsd a fokhagyma elkészítését főzés közben.

A főzés olyan, mint egy jól megkomponált zenemű, minden hangszernek, azaz alapanyagnak megvan a pontos ideje, mikor kell belépnie, hogy kellemes szimfóniává álljanak a végén össze. Például a fokhagyma esetében kardinális kérdés, mikor készíted elő és mikor teszed a serpenyőbe, mivel elég érzékeny, így a túl sok hő hatására könnyen keserűvé válik. Nem is gondolnád, mennyi minden múlik a fokhagyma időzítésén.

Ezért lesz keserű a fokhagyma: Lehet, te is elköveted ezt a hibát

Ha fokhagymáról van szó, az időzítésen múlik minden

Ez azonban nem jelenti azt, hogy félned kellene a fokhagymától és száműzni az ételeidből, hiszen rendkívül sokat dob rajtuk. A jellegzetes pikáns ízt legintenzívebb formában a fokhagyma összetörésével érheted el.

Azonban nem számít, hogy kinyomod, lereszeled vagy késsel felaprítod, egy dolgot mindenképp szem előtt kell tartani: ez az idő. Az időzítés két szempontból is kulcsfontosságú a fokhagyma felhasználásakor.

Először figyelni kell, hogy ne készítsd elő túlságosan hamar a fokhagymát, a friss és intenzív íz érdekében közvetlenül felhasználás előtt pucold meg, és nyomd ki vagy reszeld le. Ezután pedig nem szabad túl sokáig főzni, így tudsz gondoskodni róla, hogy megőrzi az ízét, és nem lesz túlságosan csípős vagy keserű.

Mit jelent ez pontosan? A tűzhelyen a közepes hőfok az ideális (de lehet akár alacsony is) a fokhagymának, és átlagosan 30 másodperc főzési idő elég is neki. Tehát a fokhagyma hozzáadásával egészen a főzés utolsó 30-60 másodpercéig várj. A fokhagyma ízének és textúrájának variálása érdekében akár sült és nyers fokhagymapasztát is használhatsz egyszerre, hogy kiaknázd a különböző típusok közötti ízintenzitásban mutatkozó különbségeket.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket a fifikás konyhai trükköket is fogadd meg:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...