Emlékszem, kiskoromban annyira imádtam a nagymamám almás pitéjét, hogy amikor látogatóba jött hozzánk és nála volt egy nagy tepsivel, olyankor én mindig megdézsmáltam a szállítmányt azalatt, amíg az autóból a többi holmit kipakolták.

Nagy gyerekkori kedvenc volt, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Persze próbálkoztam már én is az elkészítésével, de valahogy sosem lett olyan, mint anno a nagyié. Számtalan receptúra létezik, élhetnék azzal a klasszikus közhellyel is, hogy „ahány ház, annyi szokás”. Van, aki megdinszteli az almát, de van, aki csak nyersen becukrozza és kinyomkodja. Van, aki klasszikus omlós tésztát készít, de van, aki tejfölöset. Van, aki tepsiben süti, de van, aki piteformában. Én is sok variációval próbálkoztam, de valahogy a várva-várt élmény elmaradt.

Éppen ezért gondoltam hát, hogy felhagyok a kísérletezéssel és az lesz a legegyszerűbb, ha elkérem az ő saját receptjét. Van egy régi, már foszladozó, megsárgult lapokkal teli receptfüzete, amit az elmúlt évtizedek alatt szorgosan vezetett. Ebben van levésve az a bizonyos recept is, amire ácsingóztam. Persze nagymamám igen készséges volt és rögtön felcsapta, majd megosztotta velem a titkot, amit most én is megosztok veletek.

A receptet olvasva persze rájöttem, hogy semmi titok nincsen benne. Pontosabban van, de azt bármennyire szeretném, úgysem tudnám reprodukálni. Ez nem más, mint az ő szíve-lelke. Valójában sosem volt semmi trükk és furfang a dologban, csupán az a hihetetlen szeretet és gondoskodás, amivel ezt a mennyei süteményt készítette nekünk.

Néhány praktikát azonban érdemes megfogadni, hogy senkinek se kelljen csalódni a végeredményt illetően, attól függetlenül, hogy milyen leírás alapján dolgozik:

• Ha az almát nem akarjuk megdinsztelni, akkor is cukrozzuk meg és hagyjuk állni legalább 15 percig, majd nyomkodjuk ki belőle a levét. Ezalatt veszít annyit a nedvességtartalmából, hogy sokkal hamarabb elkészül.
• A kinyomkodott levet érdemes felfogni, két okból is. Ha az almát nem pároljuk meg, akkor csak igyuk meg, mert kiváló almalevet kapunk. Ha azonban megpároljuk a lereszelt almát, akkor időnként locsolgassuk meg a lével, így sokkal szaftosabb lesz a végeredmény.
• Ha nyers almát teszünk a pitébe, akkor kevés darált dióval szórjuk meg a tésztát és így tegyük rá a gyümölcsöt, máskülönben a sütés közben kifolyó lé könnyen eláztathatja a tésztát.

• Linzertészta esetében használjunk nehezéket az elsősütéshez. Ezzel magakadályozzuk, hogy a pite megemelkedjen és hogy később elázzon. Én a kerámia sütőbab híve vagyok, mert így nem kell a kukában dobni az alternatívaként használható rizst vagy száraz babot.
• Nem véletlen, hogy a klasszikus, kerek, gyümölcsös pitéket rácsos tésztatetővel készítik. Ennek oka, hogy sütés közben a gőz könnyebben tud távozni, így nem púposodik fel a tészta. Ha tepsiben készítjük a süteményt, akkor villával szurkáljuk meg az almára ráfektetett, felső tésztalapot, utat hagyva a kiáramló gőznek.
• Lehetőség szerint savanykás almával dolgozzunk, hogy ne legyen túl édes a pite. A hagyományos fehér cukrot pedig érdemes nádcukorra cserélni, mert nem csak egészségesebb, de karamelles íze sokkal jobban illik az almához.
• Az almás pitében a legjobban az almapucolást és reszelést utálom. Aki hozzám hasonló, annak ajánlom, hogy válassza azt a taktikát, hogy inkább egyszerre csináljon nagyobb mennyiséget, párolja meg, majd a felesleget tegye be a fagyasztóba. 2-3 hónapig vígan eláll, így a tél végéig megoldottuk az almás pite melós részét.

Korábban én is kikísérleteztem a saját verziómat az almás pitére. Omlós tésztát készítek, erre teszem a kínai ötfűszerrel-keverékkel ízesített, megdinsztelt almát. A tetejére durvára tört dió, majd sülés után, mintegy koronaként savanykás, naranccsal elkevert mascarpone krémmel tálalom. Akár még karácsonyi édességnek is tökéletes, úgyhogy érdemes akkor is bevetni!