Gasztro 2020.11.30.

Most kiderül, hogy ihatjuk-e a csapvizet vagy sem

Nosalty

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 3 különböző korú budapesti épületben vett vízmintát, amit laboratóriumban vizsgált be. Meglepő eredmények születtek!

A magyar csapvíz tökéletes. A csapvíz ugyanúgy szennyezett, mint minden más a környezetünkben. A csapvíz-ásványvíz dilemma megosztja a társadalmat, a legtöbbünknek van határozott álláspontja a kérdésben, és sokan városi legendákra alapozzuk álláspontunkat. Aggódjunk-e az ólom miatt? Káros vagy teljesen ártalmatlan a csapvízben lévő klór? És mi a helyzet a baktériumokkal? Megbízhatunk-e a hivatalos határértékekben? És ha tényleg benne vannak a vizünkben, hogyan védekezhetünk ellenük, ha nem szeretnénk az ásványvíz nyomán hátramaradó PTE-palack hegyeket szaporítani? Hogy hitelesebb képet kapjunk, a Tudatos Vásárlók Egyesülete 3 különböző korú budapesti épületben vett vízmintát vizsgáltatott be laboratóriumban.

1 liter palackozott víz előállításához átlagosan 3 liter víz szükséges. Ennyi fedezi a műanyag palack gyártását, a szűrést, a palackok feltöltését és a szállítást. Ennek az összetett ipari folyamatnak nem csak a környezetterhelése, de a költsége is jóval nagyobb, mint az ivóvíz tisztításának, így nem csak a bolygónkat, de a pénztárcánkat is kíméljük, ha csapvizet iszunk palackozott ásványvíz helyett. De nem ez az egyetlen érv a csapvíz mellett! Elég, ha csak a keletkező hulladékra gondolunk. Csak Magyarországon évente mintegy 1,5 milliárd PET palack kerül forgalomba, s ennek alig negyedét hasznosítják újra.

A csapvíz minőségét a fejlett országokban szigorú előírások szabályozzák. A WHO ajánlása alapján az Európai Unió 1998-as Ivóvíz Direktívája megköveteli a tagállamoktól a rendszeres ellenőrzést és a lakosság rendszeres tájékoztatását is. Magyarországon az ivóvíz minőségére vonatkozó követelmények a 201/2001.(X.25.) Kormányrendeletben kerültek rögzítésre. Ez a rendelet az európai uniós irányelv alapján készült, és az ivóvíz minőségi követelményei mellett a vizsgálandó paramétereket és ezek vizsgálati gyakoriságát is előírja.

A klórozásnak is vannak veszélyei

Mivel a vízhálózat nem steril, zárt rendszer, elengedhetetlen megfelelő mennyiségű fertőtlenítőszert adagolni az ivóvízhez. Ez akadályozza meg, hogy káros mikrobiológiai folyamatok induljanak meg a hálózatban, és így lehet az ivóvízen keresztüli fertőzések veszélyét is kizárni. Ezt leggyakrabban a víz klórozásával végzik világszerte.

Az, hogy mennyi klórra van szükség, függ a víz tulajdonságaitól (például szervesanyag tartalom, kiinduló baktériumszám vagy a pH), valamint a hálózat méretétől. Ezért az üzemeltető a szükséges, de a lehető legkisebb mennyiségű klórt juttatja az ivóvízbe (maximum 1 mg/l), amelynek koncentrációját több ponton ellenőrzi.

A maradék klór okozhatja az ivóvíz klóros ízét és szagát, amely önmagában nem jár egészségügyi kockázattal. A maradék klór, és az ivóvíz néhány perces folyatásával, azaz a víz ún. “átszellőztetésével” eltávozik. Ha ezt nem tartjuk elégséges megoldásnak, a háztartási vízszűrőberendezések aktív szénszűrője hatékonyabban képes orvosolni a klóros ízt és szagot. Sorozatunk következő részéből ezeket is behatóbban megismerheted!

A klórozás azonban nem szimplán kellemetlen lehet. Magas klórdózis alkalmazásakor a klór reagál a vízben lévő szerves anyagokkal, így trihalometán (THM) vegyületek keletkeznek. Ezek ismert rákkeltő anyagok, amelyek egy bizonyos koncentráció fölött nem okoznak ugyan változást a víz ízében, viszont súlyos károsodást okozhatnak az emberi szervezetben.

A WHO a THM határértékét 200 μg/l-ben határozta meg, a hazai szabályozás ennél jóval szigorúbb: legfeljebb 50 μg/l-t engedélyez. A négy leggyakoribb trihalogén-metánt: a kloroform, a bróm-diklór-metán, a klór-dibróm-metán és a bromoform jelenlétét a vízművek illetve a népegészségügyi szakigazgatási szervek folyamatosan vizsgálják. Amennyiben mennyiségük meghaladja a határértéket, azonnali beavatkozásra kerül sor a probléma megoldása érdekében.

Mikroorganizmusok

A kórokozó mikroorganizmusok jelenlétét elsősorban fertőtlenítőszerrel, illetve a szaporodásukat gátló körülmények kialakításával lehet megakadályozni. Ez történhet a számukra tápanyagul szolgáló szervesanyag tartalom csökkentésével, a hálózat időközönkénti mosatásával, a pangó vízvezetékek átöblítésével, vagy hálózati munkák, csőtörés esetén megfelelő lokális fertőtlenítéssel.

Az ivóvízben a legnagyobb kockázata a szennyvíz eredetű szennyezéseknek van, ezekben ugyanis nagy számban vannak jelen emberi kórokozók. A közműves ivóvízbe praktikusan úgy kerülhet szennyvíz, ha a kutak vagy a vezetékrendszer sérülnek valamilyen módon, például extrém időjárás - árvíz, intenzív esőzés - hatására.

A magáncélú ásott vagy fúrt kutak nagyobb kockázatnak vannak kitéve a talajból, talajvízből beszivárgó szennyeződések miatt. Egyre gyakoribb probléma, hogy a magánkutak vizét a házba vezetve a rendszer összeköttetésbe kerül a vezetékes vízzel és a visszaszennyezés akár az egész hálózatot is veszélyezteti. Az ilyen kialakítás emiatt szigorúan tilos.

Szennyvíz eredetű szennyezésre utal, ha a csapvízben az Escherichia coli, az Enterococcus, a Pseudomonas aeruginosa van jelen, de ilyen a Coliform baktériumcsoport többsége is. A baktériumok lehetnek önmagukban is kórokozók, de általában inkább az általuk jelzett szennyvíz eredetű kórokozók (pl. vírusok) jelentenek egészségügyi kockázatot. Ezért ivóvízben jogszabály szerint a baktériumok nem lehetnek kimutathatók, vagyis megengedett határértékük 0. Ha mégis jelen vannak az ivóvízben, akkor a szennyezés forrását minden esetben fel kell deríteni és megszüntetni.

Régen az arzén, ma inkább az ólom

Az elmúlt évtizedekben elsősorban az arzén állt az ivóvízminőség-javítás fókuszában. Ez mind az érintett lakosok száma (közel 1,5 millió ember), mind az arzén igazolt, rákos megbetegedések kockázatát növelő hatása miatt indokolt volt. Ám míg a probléma kezdetben több mint 400 települést érintett, 2019-ben már csak 16 településen találtak arzén problémát. Ma már az ivóvízben lévő ólomszennyezés minimalizálása a fő feladat.

Az ólomtartalmú ivóvíznek nincsen különös íze vagy szaga. A véráramba jutott ólom nagyobb része rövid időn belül kiürül, kisebb része viszont raktározódik a szervezetben és komoly egészségügyi problémákat tud okozni. Különösen veszélyeztetettek a várandós anyukák, a csecsemők, a kisgyermekek, akiknél mentális fejlődési zavar és magatartászavar fordulhat elő. Felnőtt korban az ólmos víztől hosszú távon krónikus problémák léphetnek fel, például vérszegénység, idegrendszeri panaszok, vesekárosodás.

A vízszolgáltatók a saját szolgáltatási területükön található ólomcsövek nagy részét, vagyis a fővezetékeket már kicserélték, ezért a problémát elsősorban a fővezetékről leágazó bekötő vezeték és az épületek, lakások belső hálózatában található ólomcsövek jelentik. Ha a vízhálózat és az épület kora alapján feltételezhető, hogy ólom kerülhet az ivóvízbe, érdemes a csapvizet bevizsgáltatni.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) komplex népegészségügyi projektjében a lakosság ivóvíz eredetű ólom bevitelének felmérését és értékelését végzik. A „Nyitott laboratórium” program során a lakosok saját csapvizüket vizsgáltathatják be díjmentesen, emellett az országos ólomfelmérés részeként 60 kijelölt mintaterületen végeznek mintavételeket, a „Feltáró monitoring” program keretében.

Ezek előzetes eredményei alapján a régi, 1945 előtt épült épületekből származó csapnyitási vízminták 30-40%-a határérték feletti, ez azonban a minták közel felében 1 perc folyatást követően már határérték alatti értékre csökkent. Kis kockázatú területen (jellemzően 1975 után épült épületek) a csapnyitási minták több mint 90%-a az előírt határérték alatti ólomkoncentrációt mutatott, 1 perc folyatás után pedig a nem megfelelőség 1-2%-ra csökkent.

Magyarország ivóvizének ólomtérképe a tervek szerint 2020 decemberre készül el. Addig az épületek korát mutató térkép érhető el, amelyből az ólomkockázatra következtethetünk. Az ólomszennyezés hivatalos határértéke 10 μg/l.

Hová fordulhatsz, ha úgy sejted, gond van?

Az ólom az 1970-es évek előtt épült épületekben az ólomcsövekből, illetve az ivóvízhálózatba beépített szerkezeti anyagokból kioldódva kerülhet a csapvízbe. Tehát elsősorban a nagyobb települések régi városmagjában található épületeit érintheti a probléma.

Konkrét, a csapvíz minőségét érintő probléma esetén - legyen az objektív mérés vagy szubjektív érzet - érdemes a vízszolgáltatóval felvenni a kapcsolatot, valamint jelentést tenni a lakóhely szerint illetékes járási vagy megyei kormányhivatal népegészségügyi osztályán is. A beérkező panaszt ugyanis hivatalból kötelesek kivizsgálni. Ilyenkor jellemzően vízminőség-ellenőrzést is végeznek, méghozzá a lakos számára ingyenesen.

Ha a kivizsgálás igazolja a panaszt, és a problémát a szolgáltatott víz minősége okozta, akkor a szolgáltatónak kell intézkednie. Ha a víz minőségének romlása a belső hálózatban történt, akkor annak megoldása a tulajdonos, társasház esetén a tulajdonosok felelőssége.

Mi tévő légy, ha ólomszennyezett a csapvíz otthonodban?

Amennyiben a probléma másokat is érinthet (pl.: közös vízvezetékek miatt), nagyon fontos, hogy tájékoztassuk a potenciális érintetteket. Amennyiben a csapvízben nagy mennyiségű ólom van jelen, javasolt valamilyen módon csökkenteni a koncentrációt. A leghatékonyabb, ám egyben legköltségesebb megoldás az ólomcsövek teljes cseréje. Fontos tudni, hogy az ólomcsövek részleges cseréje akár ronthat is a helyzeten, mivel a sárgaréz csővel való részleges javítás az ólom kioldódását megnövelheti!

Mit mutatott a vizsgálat?

A csapvíz tesztelése során a Tudatos Vásárlók 3 különböző korú épületben vettek összesen 5 vízmintát, egy századfordulón épült ház földszinti és 2. emeleti lakásában, egy ‘60-as években épült társasház 1. és 3. emeletén, illetve a Dívány ‘90-es években épült irodájában, hogy bevizsgáltassák, van-e eltérés azok ólomszennyezettségét illetően. Ugyanakkor mivel a leggyakoribb panasz az ivóvíz klóros ízére, szagára, illetve a bakteriológiai problémákra vonatkozik, a laborvizsgálat során kérték a csapvíz minták klorid koncentrációjának meghatározását és a mikroorganizmusok jelenlétének vizsgálatát is.

A vízmintákat minden esetben konyhai csaptelepből vették, minden helyszínen kettőt: egy ún. csapnyitási vízmintát és egy 1 perc folyatás után vett mintát. Előbbiből a fémtartalom mértékét határozták meg, míg egy perc folyatás utáni vízmintákból szintén a fémtartalom került meghatározásra és ebben nézték a mikrobiológiai minőséget, az alap kémiai paramétereket (pl.: keménység, lúgosság), a szervetlen és szerves klórszármazékok (klór, THM vegyületek) mennyiségét, és a víz organoleptikus tulajdonságai, azaz az ízét és a szagát. A mintavételek és a vizsgálatok az NNK Környezetegészségügyi Vizsgáló Laboratóriumában a Nemzeti Akkreditáló Hatóság által akkreditáltan történtek.

A vizsgálat szerint egyetlen mintavételi helyen sem tartalmazott a víz határérték feletti ólmot, vagy más fémeket, kivéve a Dívány irodájának konyhájában, ahol a csapnyitási mintában határérték feletti nikkelt találtak. A nikkeltartalom 1 perc folyatást követően itt is határérték alá csökkent. A vizsgált vízminták biztonsággal fogyaszthatónak bizonyultak klórtartalmukat és kémia alaptulajdonságaikat tekintve is, bakteriológiai szempontból egyik minta sem volt kifogásolható.

A fentiek tükrében azt mondhatjuk, hogy amennyiben az otthonunkban lévő csapvíz nem tartalmaz a megengedettnél nagyobb koncentrációjú ólmot, nagy valószínűséggel biztonságos a csapvíz fogyasztása, és mindenképpen környezettudatosabb és gazdaságosabb megoldás, mint az ásványvíz.

Mit tehetünk?

A nagyobb mennyiségű ólmot tartalmazó csapvíz esetében a Tudatos Vásárlók Egyesülete azt javasolja, ha tehetjük, szüntessük meg a problémát a csövek teljes cseréjével. Ha erre nincs mód, néhány egyszerű szabály betartásával csökkenthető az ólomkoncentráció:

1. Fogyasztás előtt mindenképpen folyassuk ki a csapot! Amennyiben az épületen belül vannak ólomcsövek, legalább 1-2 perces, ha a vízelosztó hálózatban (is), legalább 5 perces folyatás javasolt.

2. Fontos, hogy ivás, főzés, ételek és italok készítéséhez kizárólag a hideg vizet használjuk, ugyanis a meleg víz nagyobb mértékben oldja a fémeket, így az ólmot is. Forralással a víz ólomtartalma nem csökkenthető, sőt a párolgás miatt a visszamaradó vízben koncentrálódik.

3. Ha igazolt, hogy a vízvezetékből ólom kerül az ivóvízbe, akkor várandós édesanyák, csecsemők, kisgyermekek számára mindenképpen egyéb forrásból származó víz felhasználása javasolt, ivás és ételkészítés céljából is. Tudományos kutatások ugyanis azt igazolják, hogy ha bármilyen kis koncentrációban kimutatható kisgyermekek vérében ólom, az már okozhat egészségügyi problémákat.

Ivóvizünket saját költségen is bevizsgáltathatjuk akkreditált laboratóriumban. Az ár a mintavételtől és a vizsgálandó paraméterektől függ. Mivel a kiszállási díj sokszor a legjelentősebb tétel - a vízminőségi problémák pedig jellemzően nem egyetlen háztartást érintenek -, érdemes összefogni más érintettekkel, így a logisztikai költség csökkentése mellett azt is kideríthetjük, hogy kinél van a hiba - ha egyáltalán van.

A különböző laboratóriumok saját díjszabással dolgoznak. Egy ólomvizsgálat ára 2.000-4.000 Ft, a mikrobiológiai vizsgálat ára 5.000-10.000 Ft között, míg az ihatósági vizsgálat ára 20.000-40.000 Ft között mozog. A vizsgálat időigénye ugyancsak a kérdéses paraméterektől függ, általában két hét.

A leggyakrabban végzett komplex vizsgálat tartalmaz kémiai paramétereket (pH, fajlagos elektromos vezetőképesség, KOIps (permanganát index), összes keménység, zavarosság, klorid, nitrát, nitrit, ammónium, vas(Fe), mangán(Mn), összes szerves szén (TOC), szulfát, alumínium) és mikrobiológiai méréseket (Escherichia coli szám, Coliformszám, Enterococcusok száma, Telepszám 22 °C-on, Telepszám 37 °C-on, Pseudomonas aeruginosa szám).