Minden, amit a fügéről tudni érdemes

Még éppen tart a fügeszezon, összegyűjtöttünk néhány tippet és felhasználási javaslatot, amit érdemes kipróbálni és észben tartani a kiválasztásától az elkészítéséig.

A füge az egyik legszebb gyümölcs, amit életemben láttam, egyenesen rajongok a színéért és a furcsa, húsos belsejéért, amit a vonzó külső rejt. Régen csak az aszalt változatot ismertem, ezért jól emlékszem, mikor először ettem fügét. Bevallom, kóstolás után közvetlenül nem kötöttünk szoros barátságot, viszont számos olyan jó tulajdonsága van, amivel előrébb került a kedvenceim között. Ráadásul olyan részei is fogyaszthatók, melyekről nem is tudtam!

Nem csoda, hogy ősidők óta termesztik, gyógyító hatására is rengetegen esküsznek, és tény, hogy számos jótékony vitaminnal képes feltölteni a szervezetünket. Mivel nem sokáig tart a szezonja, és hamarosan a boltok polcairól is lekerül, érdemes még egy nagy hajrát tenni, mielőtt méregdrágán és limitáltan juthatunk csak hozzá. Vétek lenne közel egy évet várni rá, hogy ismét a gyomrunkban landolhasson ez a remek alapanyag, ami ráadásul ezt is megtudtam, nem is gyümölcs, hanem virágok sokasága.

Kéksajttal töltött füge

A második virágzásból származó fügék is elkezdtek beérni, így újra lehet fügét szüretelni, illetve kapni a piacon. Hurrá! Ennek örömére készült ez a gyors fügés fogás, melyet ...

Magában nyersen, de számos fogásban is tökéletesen megállja a helyét, az elkészítési lehetőségek nagyon változatosak. Azt például tudtad, hogy nyersen a héját, a gyümölcshúst és a magokat is megeheted? A textúrája kicsit ragadós, de extra könnyű és az íze! Zamatos és páratlanul édes. Nassolhatjuk magában, de kecskesajttal összesütve vagy mézzel leöntve is mennyei ízek bontakoznak ki, arról nem is beszélve, magvakkal együtt milyen jó.

Ahhoz, hogy a legjobb ízhatást érjük el, csak arra kell figyelnünk, hogyan érdemes hozzálátnunk. Sokan főzés vagy sütés előtt eltávolítják a magokat, míg nyersen mások épp a roppanósságát kedvelik. Nem kell kivágnunk egyik részét sem, ehető az egész. Bátran grillezhetjük vagy főzhetjük, attól függően mivel készítjük el, a legegyszerűbb pedig kétség kívül, ha nyersen beleharapunk. Sokan nem tudják, de ehető maga a héj is, bár az állaga nem mindenkinek jön be. Érdemes a szezon elején, a vékonyabb héjú gyümölcsöknek kipróbálni, mert később sokkal vastagabb héj veszi körül fügét. Ekkor szerencsésebb zöldséghámozóval megszabadítani tőle és csak a belsejével dolgozni.

Csokoládés-fügés pite

Megérkezett a füge szezon. Nincs is jobb, mint kiélvezni azt a kis időt, amíg ehetünk ebből a finom gyümölcsből, főleg, ha az a kertünkben terem. Én is kihasználtam a lehetőséget, és ...

Tehát nyersen is bátran nekieshetünk, egészen különleges ízélmény, főleg egy kis sajttal és olajos magvakkal együtt tartalmas csemege, csak félbe kell vágnunk őket, belehelyezni mondjuk a kecskesajt darabkákat és már ehetjük is. Ha azonban a sütésre is fordítunk időt, a jutalmunk extrán édes és lédús élvezet, ami főként akkor működik, ha kicsit túlérett példányokat vetünk be a konyhánkban. Bátran grillezzük, mesésen karamellizálódik!

Vásárlásnál arra figyeljünk, hogy nem sérült, egyenletes külsejű fügét válasszunk, és finom megnyomhatjuk, ha picit puha, akkor megfelelő, de nagyon vigyázzunk, hamar kárt tehetünk benne. A színe változó, a zöldtől a sárgáson át, egészen a csodás liláig találunk változatokat. Otthon pedig érdemes szobahőmérsékleten tárolni és minél hamarabb elfogyasztani.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

via

Legújabb receptek

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...