Végre vidéken is lehet Michelin-csillagos étterme hazánknak

A Michelin Guide ebben az évben végre vidékre is ellátogat, adta közre a hírt a Magyar Turisztikai Ügynökség. Ez lehetőséget adhat arra is, hogy Magyarország tovább növelje Michelin-csillagainak számát.

A Michelin Guide 2022-ben Magyarországra látogat, hogy ne csak Budapest, hanem az egész ország területét feltérképezze. Így az amúgy is népszerű főváros után a vidék is nagyobb hangsúlyt kap majd, odairányítva a nemzetközi gasztronómia figyelmét, ami hatalmas elismerés az országnak, végső soron pedig akár további Michelin-csillagos helyeket is hozhat. A Michelin Guide-ban megjelenő helyek akár erre a megtiszteltetésre is számíthatnak.

Végre vidéken is lehet Michelin-csillagos étterme hazánknak

A Magyar Turisztikai Ügynökség közleményéből derült ki, hogy 2022-ben a Michelin Guide kis hazánk teljes területén keresi majd az ajánlásra (és díjazásra) érdemes éttermeket.

Örömmel jelentjük be, hogy Magyarország a Michelin Guide új úti célja. Az évek során tanúi lehettünk, ahogyan a kulináris kínálat minősége lenyűgöző módon növekszik, elsőként Budapesten, ahol 2010-ben ismertünk el először Michelin-csillaggal éttermet, majd nemzeti szinten

– így nyilatkozott Gwendal Poullennec, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója.

„Magyarország rendkívül dinamikus gasztronómiai célponttá vált, köszönhetően a termékei nagy választékának, beleértve az értékes fűszereket, a helyi termelőktől származó jellegzetes hús- és sajttermékeket, valamint a borok széles kínálatát is. Alig várjuk, hogy egész Magyarország területéről bemutassuk a kiváló éttermeket és a tehetséges szakembereket a gasztronómia iránt érdeklődő nemzetközi közösségünknek” – adta közre az igazgató gondolatait a Világevő blog.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy az idei évben már az egész országot lefedő kalauzt készít a Michelin. Hálásak vagyunk, hogy éttermeink, séfjeink részesei lehetnek ennek a kiemelt figyelemnek és megbecsülésnek

– kommentálta a hírt dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Magyarország legelső Michelin-csillagos étterme a budapesti Costes volt, ami 2010-ben kapta meg a díjat. Összesen 20 kitüntetéssel (csillag vagy tányér) büszkélkedhetünk, ezek között azonban egyelőre egy vidéki étterem sincsen.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több érdekesség, hír és újdonság:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...