Kiderült, kik lehetnek az ország legjobb menzaszakácsai

Nemrégiben tartották meg a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2021-2022-es elődöntőjét, mely során kiderült, melyik az a 12 csapat, amely a részt vehet a tavaszi SIRHA kiállításon.

A Közétkeztetési Szakácsverseny 2021-2022 verseny a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös szervezésű szakmai eseménye. Az idei megmérettetésre a „farsangi ételek a hagyomány és a megújulás jegyében” készülhettek a csapatok.

A verseny célja többek között a hagyományos ízek megőrzése mellett az ételek modernizálása, a friss, hazai alapanyagok felhasználásának ösztönzése, a közétkeztetés népszerűsítése és minőségének javítása, fejlesztése.

A háromfordulós – selejtezőből, elődöntőkből és döntőből álló – versenyre 3+1 fős csapatok (1-1 irányító, szakács, segítő és tartalékos) nevezhettek, a csapattagok között legalább egy 35 év alatti közreműködővel. A versenyzőknek egy magyar tájegység hagyományos farsangi ételeit kellett 3 fogásos, a közétkeztetésben is elkészíthető, felnőtteknek szánt menübe illeszteni, amely előételből vagy levesből, főételből és desszertből áll. Ezek a csapatok jutottak be a döntőbe:

Fotó: Nébih

Ennek jegyében előírás volt a fánk készítése és a sütőtök felhasználása a menüben, a tiltott alapanyagok közé pedig az édesítőszer, az ízfokozó és az élelmiszer-színezék, valamint az ezek valamelyikét hozzáadott formában tartalmazó összetett alapanyag került.

Az ételsor elkészítéséhez az összes felhasznált alapanyag nettó beszerzési értéke nem haladhatta meg az egy étkezőre jutó nettó 650 Ft‐ot.

A döntőbe jutott 12 csapat 2022. március 24-én, a SIRHA kiállításon mérheti össze a fazekak tartalmát. A tavaszi megmérettetés főzési sorrendjét sorsolással döntötték el.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...