A menza általában nem tartozik a legszebb iskolai emlékek közé - bár ki tudja. Én például a mai napig szívesen emlékszem vissza az ebédlő jó hangulatára, még akkor is, ha a papírvékonyra csapkodott rántott húson és száraz rizibizin kívül semmit nem szerettem igazán. A BuzzFeed videóján most, hogy lassan jön az iskola, a menzás ételek kerültek terítékre - amerikai gyerekekkel kóstoltatnak iskolai ebédeket - Indiából, Franciaországból, Kubából, Svédországból, Kenyából, Japánból és Afganisztánból. Magyar szöveg sajnos most sincs, de a legviccesebb megjegyzéseket lefordítottuk nektek!
Az indiai ebéd egyértelműen nem nyerte meg a gyerekek tetszését. Tulajdonképpen nem csoda, hiszen a markáns fűszerek élvezetébe vagy beleszületik, vagy megtanulja élvezni, de nem hét évesen. A lencse alapú, zöldséges curry-szerűséget, a sambart meg sem kóstolták, de a lassira emlékeztető joghurtital, a chaas is kellőképpen kiverte náluk a biztosítékot. Érdekes módon nem szerették az édes kásaételt, a kesarit sem, egyikük kiköpködi, a farmerdzsekis kislány pedig megdöbbent arccal csak annyit mond: ez undorító.
A francia ebéd elég gourméra sikeredett: ratatuille, grillezett lazac, és brie sajt is került a tányérra. Hogy a gyerekeknek tényleg ízlenek ezek az ételek, vagy csak hallották otthon, hogy Franciaország olyan sikkes - ahogy a fekete kislány meg is jegyzi - az nem derül ki, mindenesetre az ázsiai kisfiú a végén megjegyzi, hogy sokkal szívesebben enné ezt nap mint nap, mint amit az iskolában kap. Annak ellenére is, hogy a sajtot az elején kiköpi, mivel a forma alapján édességre számított.
Ha hihetünk a videónak, akkor a kubai gyerekek sárgaborsó levest, csirkefasírtot, rizst, sült banánt és tárógyökeret kapnak az iskolában. Borzasztó nehéz kikövetkeztetni, hogy a bő olajban sült csirkefasírtot mindannyian szeretni fogják, és a sült banán ellen sem volt kifogásuk. A borsólevesről nincs információnk, szegény tárógyökér viszont elnyerte az egyik kisfiú tetszését, egészen addig a pontig, amíg ki nem derült, hogy gyökeret eszik - akkor egy teátrális mozdulattal megszabadul a maradéktól.
A svéd ebéd már messziről egészséges: egy szál palacsinta, vörösáfonya lé, répasaláta és knackerbrot sajttal. A salátát meg sem akarják kóstolni, azzal a kifogással, hogy: "Egy csomó répa mazsolával a közepén? Kösz nem." Az áfonyalevet és a sajtos kenyeret általában élvezettel ropogtatják, kivéve a kék inges kisfiút - de ő semmit nem szeret, úgyhogy az ő véleményére nem adunk.
A kenyai ebéd egy tradicionális fogás, a ghiteri. A kukoricából és babból álló sűrű fogás leginkább a chilis babra hasonlít - a gyerekek is ezt említik. Az illatát kedvelik, és az összes közül az első étel, ami egyetlen kritikát kap, mégpedig hogy túl forró. Amúgy élvezettel kanalazzák - még az előbb említett kritikus kisfiúnak sincs megjegyzése.
A japán étel már korántsem kapott ilyen kedvező fogadtatást. A fő probléma talán az lehetett, hogy egyetlen kisfiú kivételével nem tudják használni az evőpálcikákat - és ő is csak később jön rá, hogy tudja hogy kell velük enni. A szőke kislány, ami minden ételt egyöntetű "wow"-val fogad, konzekvensen kínainak titulálja a japán ebédet.
Meglepő módon a legnagyobb sikert az afgán gyerekek ebédje aratta. A magas energiatartalmú szeletek vagy nagyon édesek, vagy az amerikai gyerekek által is ismert müzliszeletre emlékeztetnek, mert mindannyian azt mondják, hogy nagyon finom, még akkor is, ha az elején furcsállják az állagát, és nem tudják eldönteni, mi lehet az. Amúgy nem csoda, hogy a gyerekeknek ízlett: az ebédre kínált darabban 950 kalória van - és igaz ugyan, hogy ezzel a háborús zónában élő gyerekek napi kalóriaértékét próbálják meg garantálni, az a szomorú igazság, hogy az amerikai gyerekek részére készített snackekben is elképesztően magas kalóriaérték található.
