Megmozdulni látszik Tokaj alatt a föld

Ebben több mint biztos vagyok, és ezt most a Tarcal-Tállya-Mád háromszögben éreztem, de nagyon.

Az ámulatba ejtő természeti szépségek mellett ugyanis ámulatba ejtő emberek és kezdeményezések szemtanúi lehetünk. Tokaj egykori vulkánjai, amelyeken Hegyalja pihen, újra munkába lendülnek, mert ideje van a mocorgásnak, hogy kicsit megrázzák magukat a dűlők. Engedjen már az aszú szorítása! Mert ezzel a párosítással - ami szentté és elválaszthatatlanná lett -, nem is volna baj, sőt, nincs is. De van itt azért más is. Az, ami most körvonalazódni látszik, egyszerre szól a tájról, borokról, emberekről. Mindent együttvéve pedig arról az élményről, amiért érdemes ide ellátogatni, ami Tokaj-Hegyalja valódi esszenciája.

A földmozgás epicentruma Tarcalon található, ez pedig nem más, mint a Basilicus Borkultúra Központ, melyet Basa Richárd álmodott meg, és tavaly ősz óta várja vendégeit. Célja, hogy a környék méltatlanul elhanyagolt értékei köré építve tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtson minden látogató számára. Mert Tokaj-Hegyalja olyan nyugvó értékekkel bír, amik minden túlzás nélkül egyedülállóak, természeti adottságai révén és gazdag történelmével együtt pedig megkülönböztetett figyelmet érdemel.Tartalmas bor- és dűlőtúrák, kulturális programok, kulináris élmények között gazdagon lehet válogatni.

Az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel, a Kaláka pince, a Bott pince, a Tokaji Borecet Manufaktúra, a Tokaj Kikelet pince, a Barta pince, a Homoky pince vagy a Mádi kúria, mindannyian a palettát színesítik, ami egyre csak tarkább de már most is fantasztikus képet fest az egész kezdeményezés. Nélkülük biztosan nehezen látnánk tovább az aszúnál.

Azok számára is jó hírem van, akik együltükben szeretnének ízelítőt kapni a borokból: Kanczler András vincellérnek – és egyben a birtok igazgatójának – köszönhetően a Basilicus több mint 10 hektáros birtokáról fantasztikus borok kerültek a hordókba, amelyeket helyben végig lehet kóstolni. Az élmény garantált.

A Basilicus arról is szólhatna csupán, hogy igényes környezetben igényes borokat fogyasztunk, azonban itt sokkal többről van szó. Olyan ez, mint egy terminál, ahol átszállhatunk egy nekünk tetsző járatra, hogy egy utazás vegye majd kezdetét. Egy utazás - csupa nagy betűvel. Példának okáért rögtön Európa mértani közepére, Tállyára, az egyik legnagyobb múlttal rendelkező településre.

Aki olyan vendéglátásról áhítozik, ami már-már zavarba ejtően ideális, bátran térjen be az Oroszlános Borvendéglőbe. Az épület önmagában is varázslatos, a konyhája nem kevésbé. Ők a gasztronómiai megújulás egyik élharcosai Tokaj-Hegyalján, ami elsősorban a minőségi, helyi alapanyagok használatában, a szezonális ajánlatokban, a hagyományos és a modern konyhai technológiák ötvözésében mutatkozik meg. Étlapja a vidéki polgári és népi konyha hagyományain alapuló fogásokból áll össze, szem előtt tartva az évszakokat, az ünnepeket és a Slow Food-vezérelveket is.

Az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel elkötelezett támogatója a Tályáért Egyesület szervezésében megvalósuló Tállya Art programsorozatnak, melynek a több mint 300 éves múlttal rendelkező Maillot kastély ad otthont. Újra megélni Tokaj Hegyalját nagy eséllyel szerelem lesz majd!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...