Az ötödikes osztálykirándulásunkon Velemben voltunk - a csöppnyi, festői falucska az osztrák határ közelében van, és mivel osztrák iskolába jártam, kerítettek nekünk egy odavalósi nénit, aki az egyik délutáni foglalkozáson megtanított minket nürnbergi mézeskalácsot sütni. Természetesen egyáltalán nem emlékszem már a receptre, azt sem értem, miért egy osztrák néni tanított nekünk egy német receptet, kora nyáron, mikor a szülőföldjén csak adventkor sütik. És mivel ez 1997 késő májusa volt, hivatalosan nem is hívhatta volna nürnbergi mézeskalácsnak, mivel a terméket 1996-ban oltalom alá helyezték, csakis az ott készült sütik viselhetik a nürnbergi nevet - ezzel aztán le is lőttem a poént, az én receptem sem nevezhető annak, de aggodalomra semmi ok, így is mennyei, szóval megéri vele vesződni. Tulajdonképpen egyáltalán nem olyan nagy ügy az elkészítése, a legtovább a házi mézeskalács-fűszerkeverék összerakása tart, illetve van némi pihentetési idő, amit, mint tudjuk, mindig nehéz kivárni.

A mézeskalács egyébként egy roppant ősi dolog - már az ókori görögök is, különösen, ha módosabbak voltak, mézes süteményt tettek a halottak szájába, hogy azzal engedjék őket a másvilágra. Magyarország területéről a legkorábbi emlékeink Aquincumból vannak, ott találtak mézeskalács sütéséhez használt cserepeket. A legelső mézeskalácssütő céhek Pozsonyban és Kassán voltak, később azonban Debrecen is híres lett mézeskalácssütőiről. De vissza a bajorokhoz! A méznek már az ókorban és a kereszténység előtti időkben is isteni erőt tulajdonítottak - ez pedig megmaradt a középkorban is. A kora középkorban szerzetesrendek kezdtek mézeskalácsot készíteni, jórészt azért, mert ők foglalkoztak gyógyítással is. A mézeskalács pedig tele van olyan fűszerekkel, amiket egykor gyógyításra használtak - a fahéj, a gyömbér, az ánizs, a bors, a koriander vagy a szerecsendió mind-mind gyógyhatású fűszerek voltak egykor.

Hogy miért pont Nürnberg?

A bajor kisváros nagyon jó helyen fekszik - a keletről Velencébe és Genovába érkezett egzotikus fűszerek észak felé tartó, egykori kereskedelmi útvonalán található, így a város szerzetesei könnyedén be tudták szerezni a hozzá szükséges fűszereket. Másrészt, a körülötte lévő erdők igazi méhparadicsomoknak számítottak egykor, ami pedig a mézkereskedelem virágzásának kedvezett. A nürnbergi mézeskalács híressé válásáért sokat tett III. Frigyes német-római császár, aki az 1487-es birodalmi gyűlésen állítólag 4000 gyereknek osztott ki mézeskalácsot. 1808 óta létezik egy újabb változata, a liszt nélkül készülő Elisenlebkuchen - egy ismeretlen, Elise nevezetű hölgyről kapta a nevét, aki vagy a felesége, vagy a lánya volt az egyik céhmesternek. A nürnbergi mézeskalács egyik különlegessége még az is, hogy gyakran egy vékony ostyalapra teszik a liszt nélküli tésztát. Olvastam olyan receptet is, ahol az író azt javasolja, ha nem tudunk szerezni, akkor kérjünk a helyi plébánostól. Azért elképzelem, ahogy valaki bemegy a templomba, odamegy a paphoz, és azt mondja neki:

"Atyám, nem adna 25 szentelt ostyát? Mézeskalácsot sütnék!"

Szerencsére azért a kis ostyák egyáltalán nem beszerezhetetlenek, ha pedig mégsem kaptok, akkor anélkül is elkészíthető, csak nagyon jó minőségű, szilikonos sütőpapír kell hozzá. Vagy meg lehet próbálni a templomot is...elvégre karácsony van!

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Nem garantáljuk, de így talán még a gyerekeid is életben maradhatnak a Földön - VIDEÓ!