Két magyar méz is gasztro Oscar-díjat nyert

Ismét magyar gasztronómiai sikernek örülhetünk, a Great Taste Awards-on ezúttal két csillagot is bezsebelt a családi méhészet két méze.

A Virágbéke Méz Manufaktúra tavalyi sikerei után ismét duplázott a világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyén, a Great Taste Awards-on. Míg tavaly a ritkaságnak számító gesztenyeméz és a Hortobágyi BIO vadvirágméz hódította meg a zsűrit, idén a hársméz hozott el két csillagot az eseményről, a málnavirágméz pedig szintén kiérdemelt egy csillagot a zsűritől. A szakmai elismerések sora igazolja, hogy az újhullámos magyar méhészet prémium minőségű termékeivel megkerülhetetlen a hazai mézpiacon.

Tavalyi sikereit ismételve a Virágbéke idén is összesen három csillagot hozott el a világszerte gasztronómiai Oscar-díjként is emlegetett megmérettetésről! 2 Great Taste csillagot zsebelt be a Virágbéke hársméze - amely hamisítatlan virágos zamatával igazi desszertméznek számít, miközben gyulladáscsökkentő és nyugtató hatásáról is ismert fajtaméz.

A Virágbéke Hársméz

Ez a méz gyönyörű sárga és vonzó viszkozitású. Mesés illata van, és összetett, karakteres íze. Játszik a szájban és hosszan elidőzik, íze enyhén változik, és minden egyes ízleléssel további érdekes dimenziókat nyújt. Fantasztikus ízű

- írta a szakmai zsűri részletes értékelésében, miután 2 csillaggal jutalmazta a Virágbéke különleges fajtamézét.

A hársméz mellett elismerést kapott a Virágbéke málnavirágméze is, amely egy igen különleges fajtaméz. A málnabokrok virágairól gyűjtött méz olyannyira ritka, hogy nem minden évben termelhető belőle elvehető mennyiség. Különleges színéről és összetéveszthetetlen zamatáról ismerhető fel. Zamatos íze miatt leginkább önmagában ajánlott fogyasztani, desszertmézként.

A málnavirágméz különlegessége a szakmai zsűrit is meggyőzte, így méltatták az egy Great Taste csillaggal díjazott fajtamézet:

“Az ízek hívogatóan bőségesek és érdekesek, némi intenzitással a szájban, hosszú és fényűző lecsengéssel. A zsűritagok élvezték ezt az új ízérzetet, és számos kulináris lehetőséget látnak benne, de finom lehet pirítósra kenve vagy görög joghurtra csepegtetve is.”

Gál Attila

A Great Taste Awardsról A Great Taste Awards, az angliai Fine Food Céh által szervezett gasztronómiai verseny, melyet az élelmiszeripari Oscar-díjként emlegetnek világszerte. Idén 35 kategóriában közel 15.000 terméket értékelt a séfekből, ételkritikusokból, gasztro bloggerekből álló független szakmai zsűri, vakteszteken keresztül. A versenyen díjazott termékek egy, két vagy három csillagot nyerhetnek, amelyek nem csak a márkák presztizsét emelik, de a fogyasztók felé is jelzik a boltok polcairól leemelt termékek minőségét.

A családi méhészet termékeivel elsősorban a fiatalabb generációkat szeretné megszólítani, és átadni nekik a méz iránti rajongás érzését. A márka nem csak megjelenésében, de utánozhatatlan ízkombinációk megteremtésében is rengeteg játékosságot tartogat. A Virágbéke kínálatában a hagyományos és BIO mézek mellett az olyan ízesített mézkülönlegességek is népszerűek, mint a bodzás, étcsokis, mentás vagy fekete ribizli ízű mézek. Legfőbb üzenetük, hogy a mézet nem csak vajaskenyérre kenve, vagy teába csorgatva lehet fogyasztani; a hazai minőség és a különlegesség pedig igenis járhat kéz a kézben, ha mézről van szó!

Nemzetközileg elismert minőség

A Virágbéke Méz Manufaktúra termékeit már számos nemzetközi versenyen jutalmazták. A tavaly és idén szerzett Great Taste Awards csillagok mellett a 2022-es London Honey Awards-on az elérhető legmagasabb elismerést, a PLATINA minősítést kapta a Virágbéke repce krémméze, a Hortobágyi BIO vadvirágméze pedig ARANY minősítést nyert el. Díjnyertes a méhészet gesztenyeméze és akácméze is, amelyek a Dubai International Taste Awards EZÜST minősítését nyerték el 2022 tavaszán.

A méhészet vezetője Gál Attila, aki egyben a BeoBee méhészetet is vezeti. A debreceni családi méhészet közel három évtizedes szakmai tapasztalatát és tudását a Virágbéke is viszi tovább.

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...