„Ma én is ettem banánt, mert megmentették” - több százezer emberen segítettek, de van még mit tenni

Az év első felében mentett élelmiszerből készített több mint 1.250.000 élelmiszercsomagot osztott ki a Magyar Élelmiszerbank Egyesület.

Az Élelmiszerbank által összegyűjtött élelmiszerfelesleg mennyisége folyamatosan, évről évre nő, ami jó hír a nélkülözők számára, hiszen ezeket a csomagokat ők kapják meg, rossz hír viszont az élelmiszerpazarlás szempontjából, mert ez azt jelenti, hogy még bőven van mit tennünk.

A tavalyi év mérlege az Élelmiszerbanknál 11.000 tonna mentett élelmiszer volt, amely élelmiszer-adományok formájában 300.000 nélkülöző mindennapjait tették könnyebbé.Idén júniusig az Élelmiszerbanknak sikerült meghaladni a tavalyi első féléves eredményeket, 5.210 tonna élelmiszert mentett az Egyesület, amely 3,6 Mrd Ft értéket képvisel. Az Élelmiszerbank továbbra is legnagyobb mennyiségben az áruházakban keletkező élelmiszer-felesleget tudja eljuttatni a nélkülözőknek, de a gyártóktól érkező felajánlások is nőnek. Ennek azért is van hírértéke, mert a termelői, gyártói oldalon jóval több élelmiszerfelesleg keletkezik, mint a kereskedelemben, így nagyon fontos, hogy az élelmiszergyártó cégek is felismerjék az élelmiszer-feleslegek adományozásának jelentőségét.

Vállalatok a pazarlás ellen

Az Élelmiszerbank jelenleg közel 60 gyártótól és 5 nagy kereskedelmi lánctól veszi át azokat a termékeket, amelyek valamilyen okból (közeli lejárat, szezonalitás, csomagolási hiba, stb..) soha nem jutnak el a vásárlókig. A kereskedelmi láncok áruházaiból, jelenleg 326-ból, napi szinten menti az Egyesület a termékeket. Az élelmiszerek minden esetben karitatív partnerszervezeteken keresztül jutnak el a rászorulókhoz országos szinten.

Ez is érdekelhet!

7 ötlet, hogy ne dobj ki annyi élelmiszert otthon

Az év első felében megmentett 5.210 tonna élelmiszer több ezer rászoruló számára jelentett segítséget, sokan közülük napi szinten juthatnak hozzá az élelmiszer-adományokhoz. Az összeállított több mint 1.250.000 élelmiszercsomag családokhoz, gyermekekhez, idősekhez, fogyatékkal élőkhöz, hajléktalanokhoz jutott el.

Maradékmentő fogások:

Olcsó tésztasaláta

Ezt az ételt akkor készítem, amikor a hűtőbe már csak sajt, felvágott, utolsó paradicsom és paprika van, illetve amikor 20 percem van arra, hogy valami tartalmas, de nem zsíros fogást ...

Egyszerű sült rizs

Egy finom rizses étel, most hús nélkül. Tüzesebbé tehetjük az ételünket apróra vágott chili paprikával, vagy ízesíthetjük kevés sambal oelek-kel. A rizzsel együtt adhatunk a ...

„Na, én ezt a joghurtot ma éjjel újra fogom álmodni”

A gyerekekre kiemelt figyelmet fordít a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, mert számukra a legfontosabb, hogy ne nélkülözzenek, hiszen ez hosszú távon hat ki életükre. Nem megfelelő ellátás mellett kimaradnak az iskolából, és az élet más területein is hátrányos helyzetbe kerülnek.

„Idén már második éve hirdetünk pályázatot a gyermeknap és a nyári táborok időszakában, amelyre olyan szervezetek jelentkezhettek, akik működésükkel, programjukkal nélkülöző gyermekeket segítenek. 166 nyertes pályázatot választottunk ki, melynek keretében közel 19.000 gyermek számára tudtunk édességet küldeni. Nincs annál nagyobb köszönet, amikor egy gyermek mosolyát látjuk”– mondta Cseh Balázs, az Egyesület elnöke.

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...