Több millió forint értékű, többek között ásványvízből, teából, csokoládéból és kekszből álló adománnyal segíti a Lidl Magyarország az árvízzel sújtott területen élőket, illetve az árvízvédelmi munkákban résztvevőket. Az élelmiszerek osztását jelenleg is végzik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei.
„A kialakult helyzet kapcsán egyértelmű volt számunkra, hogy ahol tudunk, segítséget nyújtunk” – mondta Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke. „Biztosak vagyunk benne, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül a megfelelő helyre kerül a Lidl adománya” – tette hozzá.
Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője köszönetét fejezte ki az adományért. Elmondta, hogy az élelmiszer-adományokra igen nagy szükség van, mivel a Máltai Szeretetszolgálat a védekezésben részt vevő több ezer ember ellátásáról gondoskodik éjjel-nappal, egészen az árvíz levonulásáig.
A Lidl Magyarország fontosnak tartja, hogy hozzájáruljon az érintettek helyzetének könnyítéséhez, akár bajba jutottakról, akár a védelemben dolgozókról legyen szó.