Lezárult a harmadik Hello Wood Építész Mustra Tokaj-Hegyalján

A Hello Wood Építész mustra harmadik alkalommal rázta fel a Tokaji borvidéket a közösségi terek érdekes átalakításával.

Harmadik alkalommal tért vissza az Építész Mustra a Tokaji borvidékre, a hallgatók jelentős része így már szinte hazalátogatott a régióba. Az intenzív előtörténettel bíró kapcsolatnak köszönhetően a csapatok idén még nagyobb helyismeret és gazdagabb tapasztalatok birtokában állhattak neki a munkának. A mustrát megelőző félévet a felsőoktatási intézmények a projekt előkészítésének szentelték, az installációk így a helyiek igényeit figyelembe véve, a régió életéhez természetes módon illeszkedve alakulhattak. A településeket a Hello Wood jelölte ki a résztvevők számára, ám a végleges helyszínről már a csapatok döntöttek a település vezetőivel egyeztetésben, ennek köszönhetően az alkotások a tágabb mellett a mikrokörnyezetre is ugyanolyan személyes módon reflektálnak.

BME

A Hello Wood szakmai stábja által végigkövetett, felügyelt és segített tervezési és alkotási folyamat során a hallgatók ismét kipróbálhatták magukat a tervezőasztal mellett és terepen egyaránt. Az Építész Mustra állandó célja, hogy a diákok és tanáraik egy intenzív workshop keretében találjanak választ a régió megújulásának kérdéseire, felelevenítsék a bor és az építészet kapcsolatát, és kreatív energiáikkal segítsék a borvidék újjászületését. Ez a gondolat hozta közös platformra a Hello Wood alapítóit, az egyetemi csapatokat, a települések vezetőit és a Tokaji Borvidék Fejlesztési Tanács képviselőit. Közös munkával igyekeznek felidézni, és tovább örökíteni a terület gazdag történelmi, kulturális és gasztronómiai hagyományait, a régió értékeit új nézőpontból láttató egyedi installációk segítségével.

A Hello Wood elmondta: "Az Építész Mustra egy nagyon erős közösségteremtő helyszín, kétszeresen is az. Létezik mindenekelőtt egy belső közösség, ami példátlan Magyarországon, hiszen talán nincs még egy olyan szakmai esemény, amelyen az összes lehetséges felsőoktatási intézményéből érkező hallgató és tanáraik közösen tölthetnek el egy hetet, hogy az elméleti és gyakorlati problémák megoldása mellett az építés emberi oldalát is megtapasztalják egymás társaságában. És a munkánk kifelé is legalább olyan erővel hat. Az elmúlt három év tapasztalatai alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy a borvidék települései egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a projektjeink iránt. Az idei év ebből a szempontból egészen különlegesnek bizonyult, hiszen a helyi közösségek nem egy esetben komoly előkészítő munkát vállaltak a tereprendezéstől a betonozáson át a szállításig, hogy egy-egy installáció létrejöhessen. Az előremutató együttműködés esetében ráadásul nem csupán egy, hanem hét településről beszélhetünk. Örömteli, hogy nem csak az aktuális munkákhoz, de az elmúlt évek alkotásaihoz is így viszonyul a régió. Az installációk nagy része természetes módon vált a helyiek életének részévé. A programot támogató Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanáccsal az együttműködésünk a kölcsönös tiszteletnek köszönhetően is példaértékű, nem várnak azonnali eredményt a projektjeinktől, hosszú távú tervek mentén gondolják el a borvidék fejlesztését".

Erdőbényén épült fel a Debreceni Egyetem csapatának munkája, amely a vízzel teremt kapcsolatot. Egy olyan építményt emeltek, amely ötvözi a híd és a kilátó funkcióit.Identitásteremtő helyszínben gondolkodtak a Széchenyi Egyetem hallgatói és tanárai, amikor Erdőhorváti központjába megálmodták a Négyszögletű Kerekerdő mesebeli tere ihlette installációjukat. A patakparton, egy régi kovácsműhely mellett építették fel az alkotást, amely erdőként fogadja magába az embert, bentről kipillantva pedig egészen más arcát mutatja a község. Mivel a közösségi terek szempontjából a kamaszok kissé magukra hagyottak, a csapat egy olyan találkozási pontot szeretett volna létrehozni, amit ez a korosztály is a magáénak érezhet.Olaszliszka is két új alkotással lett gazdagabb. A Pécsi Tudományegyetem csapata egy olyan hidat emelt, amely látványosan praktikus funkcióval bír. Bár kezdetben szkeptikusak voltak, hogy a tábor keretei között kivitelezhető-e a rendkívül összetett projekt, egy rögtönzött helyszíni közvéleménykutatás meggyőzte őket arról, hogy a településnek szüksége van az építményre. A jelenlegi hídon ugyanis nem vezet át gyalogút, így a helyiek a kocsik mellett kénytelenek átkelni, a megépülő fahíd lényegesen biztonságosabb utat biztosít számukra. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem installációja a szociális építészet szellemiségét követi. A hallgatók és vezetőik egy játékra inspiráló teret alkottak a gyerekeknek. Olaszliszkán, az iskola mellett egy elhasznált, rossz állapotban lévő játszótér területén építették fel munkájukat, méghozzá a gyerekek instrukciói alapján. Márciusban meglátogatták a helyi iskolát és óvodát, beszélgettek a gyerekekkel, és megkérték, rajzolják le a tökéletes játszóteret. Az ő ötleteik alapján készült el a homokozóval egybeépített játszóvár.

Tolcsván két alkotás készült el. A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának hallgatói és tanáraik az egykor virágzó fürdő, a mára teljesen elnéptelenedett Tilalmas elnevezésű részt igyekeztek visszakapcsolni Tolcsva település életébe. A Tilalmas-fürdő megújításával a település egy különleges közösségi helyszínnel gazdagodhat, a terület múltba vesző történetei pedig egy kis energiaráfordítással akár újra a mindennapok részévé válhatnának. Munkájukkal vissza akarták adni a falunak azt, ami egyszer az övé volt. Az installáció tervét az a gondolat ihlette, hogy a felnőttek ritkán kapnak játékot, a csapat ezért döntött a különleges formájú, U-alakú tekéző megépítése mellett. A Tilalmast az ott álló egykori táncházzal és más épületekkel együtt az évtizedek alatt birtokba vette az erdő, amelyből csupán egy keskeny sávot hódítottak vissza, minden más érintetlen maradt, csupán táblákon jelzik, hogy egykor milyen élet folyt azon a helyen. A Budapesti Metropolitan Egyetem szintén Tolcsván építkezett. A csapat egy kockaváz szerkezetű, többfunkciós pavilont emelt a Szirmay-Waldbott-kastély hátsó kertjében. Az installáció egyik oldala mozivászonként funkcionál, a kockában pedig szabad ég alatti tanodát rendeztek be. A vetítési lehetőséggel felidézték a településen egykoron működött mozit, másrészt Tolcsva híres szülötte, a 20th Century Fox filmstúdiót alapító William Fox emléke előtt tisztelegtek. A filmmogul alakját idézik a projekt elnevezései is, a vetítő a „Mozizni FOX”, az iskolai funkció pedig a „Tanulni FOX” nevet kapta.

A Szent István Egyetem Tájépítészeti Karának hallgatói és tanárai Vámosújfalu különleges fekvését foglalták bele alkotásukba. A település izgalmas átmenet a borvidék és a folyóparti területek között, a hegyről érkező vízfolyások átszövik a falut, ez a táji adottság ragadta meg a csapatot. Két vízfolyás találkozásánál, egy kiszögellésben készült el az installáció, azon a helyen, ahonnan talán a legszebb kilátás nyílik a Zemplén hullámos hegyvonulataira, és a Bodrogra is rálátni. Az alkotás ugyanakkor olyan közösségi teret is jelenthet, amely a természeti tájra finoman ráépülve kínál találkozási pontot a helyiek számára.

És ezt olvastad már az ízHuszár Magazinon?

Újra füstölnek a Szerencsi Cukorgyár kéményei - sajnos csak ideiglenesen

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...