A (jó!) leveskocka nem ördögtől való...de ezt a pár szabályt tartsd be!

Egy ideális világban az ember egyáltalán nem használ olyan kényelmi termékeket, mint a leveskocka, hanem mindent a legelső összetevőig maga készít el. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a leveskockának igenis jogosultsága van.

Van, aki mindenbe tesz egy kis ételízesítőt, más pedig fél tőle, mint a tűztől, sőt egyenesen véteknek tartja a használatukat. Ítéletet senki főzési szokásai felett sem mondanánk, ám jó tudni, hogy az ételízesítő túlzott használata nem túl szerencsés, hiszen egyszercsak azt vesszük észre, hogy mindennek ugyanolyan íze van. A különböző ételízesítők és leveskockák adnak egyfajta kellemes mélységet az ízeknek, ám a nagyiparilag beállított ízek könnyen elnyomják az ételek eredeti ízeit és zamatait. Egy pörköltbe, húslevesbe, sok összetevős, zöldségekkel és fűszerekkel jól megpakolt egytálételbe felesleges használni ezeket, hisz az összetevők eredeti íze, a hagyományosan bennük használt fűszerek önmagukban is remek ízt adnak.

Vannak azonban esetek, amikor egy jól megválasztott ételízesítő sokat adhat a fogáshoz. Ha betartunk néhány alapszabályt, akkor csak nyerhetünk velük.

Minőségit, tartósító- és ízfokozómentest válasszunk!

Az első és legfontosabb, hogy ha már használunk leveskockát vagy ételízesítőt, akkor olyat válasszunk, ami nem tartalmaz hozzáadott ízfokozót és tartósítószereket. Manapság a nagy márkák között is megtaláljuk ezeket a változatokat. Nem muszáj, hogy bio legyen, de persze nem árt, azonban ne gondoljuk, hogy alapvetően azon múlik a termék minősége, hogy megkapja-e a bio minősítést. Sokkal fontosabb, hogy kerüljük a mesterséges ízfokozókat, amik nemcsak feleslegesek, hanem allergiás reakciókat is kiválthatnak egyeseknél.

Na jó, de mikor és mibe?

Ahogy már említettük, nincs arra konkrét szabály, hogy mikor szabad és nem szabad őket használni, inkább tekintsünk úgy a kérdésre, hogy miért szeretnénk valamihez hozzáadni az ételízesítőt. Ha egy nagy adag zöldségköretet készülünk párolni, egy kis són, borson és akár egy leheletnyi citromlén kívül nincs igazán szükségünk másra, fontosabb, hogy igazán ressek legyenek a zöldségek, amelyek így magukban is nagyszerűek.

Mindenbe mehet, amibe raknánk alaplevet

Ha azonban egy gyors főzeléket, krémlevest készülünk összedobni, esetleg tehetünk bele egy kevés ételízesítőt vagy egy leveskocka felét, de a sok helyen kapható, zselés formában lévő levesalapot is hozzáadhatjuk az ételhez, így gyakorlatilag megspóroljuk azt az időt, amit egy alaplé elkészítéséhez használnánk. Szóval helye lehet egy természetes aromákkal dolgozó ízesítőnek vagy alapnak minden olyan ételben, amit szívesen főznénk alaplé hozzáadásával. Hiszen ezek a kényelmi élelmiszerek gyakorlatilag alaplevek koncentrált formában, a zöldségekből készült kockák és ételízesítők pedig valamilyen zsiradékkal összekevert szárított zöldségek.

Téli minestrone Anna konyhájából

Sokszor találkoztam már ezzel a levessel korábban is, ettem a hazájában is, és természetesen az olasz konyha elkötelezett híveként magam is készítem néhanapján. A legjobban az itáliai ...

Készítsd házilag

Sokan készítenek házi vegetát vagy ételízesítőt, ezt kétféleképp lehet csinálni: vagy apróra reszeljük a zöldségeket és sóval tartósítjuk, vagy az apróra reszelt zöldségeket alaposan kiszárítjuk, aszaljuk, és utána zárjuk el légmentesen.

Házi ételízesítő

Hatalmasra nőtt fűszernövényeimhez kerestem egy klassz receptet, hogyan tudnám őket télire elrakni. A szárítás nem vállt be tavaly, a szedés után 2 hónappal, mint a széna..."se színe, ...

Jó szolgálatot tesznek ezek az alapok egy gyors hétköznapi vacsoránál is, amikor összedobnánk egy ázsiai ihletésű levest például, és a keleti fűszerek hozzáadása előtt ebben főzzük meg a zöldségeket. De például én a rizottót is már csak ilyen levesalapból készült alaplével főzöm, hiszen nincs a kéznél mindig igazi alaplé, viszont összehasonlíthatatlanul finomabb így készítve, mint ha csak sima vízzel önteném fel a rizst.

Sáfrányos rizottó

Nincs benne se plusz zöldség, se hús, de nem is kell, mert egy tál rizottó önmagában is annyira gazdag, hogy nem lesz hiányérzetünk. Bőven elég bele az a csipet sáfrány, amitől ...

Ezeket olvastad már?

Meglepő, hogy ezek az ételek is tejet tartalmaznak

Akik allergiásak vagy érzékenyek a tejre, valószínűleg tudják, hogy érdemes alaposan tanulmányozni az élelmiszerek csomagolásán található figyelmeztetéseket. Szerencsére a fogyasztóvédelmi törvények miatt bevezetett címkék segítségével ma már mindent megtudhatunk az összetevőkről.

Jenei Gréta
Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...