Ez a lekvárfőzés gyorsabb és élvezhetőbb módszere

Eljött a lekvárfőzés ideje, ami ugyan egy nagyon kellemes időszak, mégis rengeteg munkával jár. Ha idén nem biztos, hogy órákig a konyhában akarunk állni, váltsunk taktikát.

A lekvárfőzés elsődleges célja általában a friss, nyári gyümölcsök tartósítása az elkövetkezendő évre. És miközben nagyon jó tudni, hogy ott sorakoznak a legfinomabb ízek a kamrában, az üvegek felbontását megelőző munka bizony sokakat eltántorít. Ezért koncentráljunk most inkább a lekvárfőzés másodlagos céljára, ami nem a tartósítás, hanem egyszerűen a lekvár élvezete.

Ez a lekvárfőzés gyorsabb és élvezhetőbb módszere

Tartósítás nélkül

Amikor nagy adag lekvárt főzünk, több kiló gyümölcsből, azt azzal a céllal tesszük, hogy majd hónapokkal később is élvezhessük a nyár ízét a kenyerünkön, palacsintánkban, tejbegrízünkön.

Ilyenkor nyilván meg kell akadályoznunk a lekvár romlását, ezért vákuum alatt tesszük el a dzsemet.

Azonban, ha nem gondolkozunk ilyen nagy méretekben, illetve nincs szükségünk egy egész kamrányi lekvárra, akkor nyugodtan lemondhatunk a tartósításról, persze csak akkor, ha tudjuk, hogy pár napon belül el tudjuk fogyasztani a friss lekvárt (és ugyan miért ne tudnánk?).

Ebben az esetben csak gyümölcsből és kevés cukorból, minimális főzési idővel készíthetünk lekvárt, ami sokkal harsányabb mind ízben, mind színben (a hosszas hőkezelés során mindkettőből veszít), közben mégis ugyanolyan sokszínűen felhasználható alapanyag.

Eperdzsem, eperlekvár

Ahány ház, annyi szokás, sokféleképpen el lehet készíteni az eperdzsemet vagy eperlekvárt. Én a következő módon készítem. A videót a youtube-csatornámon láthatod a receptről.

Miért jó a kis adag?

Így azok is élvezhetik a házi lekvárok élményét, akik amúgy nem fognának neki egy mázsa gyümölcs feldolgozásának, vagy nincs szükségük egy nagycsaládnyi dzsemre. Készülhet akár egy kilóból is gyors lekvár: ez a mennyiség nagyjából 1 hétig ki is tart.

Az előkészítés és a főzés nem tart órákig, a tároláshoz nem kell rengeteg üveg és rengeteg hely, csupán egy kis ficak a hűtőben. Ez a fajta lekvárfőzés akár maradékmentő akció is lehet: ha már nagyon a végét járja egy adag gyümölcs a konyhánkban, dolgozzuk fel gyorsan.

A gyors lekvár receptje

Nem kell más a lekvárhoz, mint gyümölcs és cukor: így kapjuk majd a legtisztább gyümölcsös ízt, ami friss lesz, nyári és üde. A cukor mennyisége ízlés kérdése, egy jó irányvonal lehet viszont a 15 dkg cukor/1 kg gyümölcs. Ez egy kellemesen, de nem tolakodóan édes dzsemet hoz létre.

A gyümölcsöt és a cukrot egy fazékban főzzük nagyjából 20-30 percig. Az alapanyagot feldarabolhatjuk, hagyhatjuk egészben, vagy pépesíthetjük is egy krumplinyomóval. Ha sűrűbbre szeretnénk, főzzük tovább egy kicsit.

Keverhetjük, vegyíthetjük a gyümölcsöket, ha úgy tartja kedvünk, és persze bármikor tehetünk a lekvárba friss zöldfűszert, citrusok héját és levét vagy bármilyen más ízesítőt.

A kész lekvárt ugyanúgy sterilizált üvegekbe tegyük, hogy ne rontsuk az eltarthatóságon. Nem kell vákuumozni, elég, ha a kihűlt lekvárt a hűtőben tároljuk. Egy héten belül érdemes elfogyasztani.

Mogyoróvajas-eperlekváros pohárkrém

A mogyoróvajjal és bogyósgyümölcslekvárral megkent kenyér az amerikaiak ultimét szendvicse. Azoknak, akik még nem próbálták, ez elsőre furának tűnhet, pedig igazán isteni ízpárról ...

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több cikk a befőzésről:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...