Lekapcsolták a reptéren a férfit, aki 15 kilónyi palacsintával utazott

A reptéri dolgozók majd elájultak, szóhoz sem jutottak, amikor egy vendégmunkás 15 kilónyi kínai palacsintával a bőröndjében próbált becsekkolni. Ezt a sztorit figyeljétek!

Az egész reptéri személyzetet meghatotta a középkorú férfi magyarázata: a palacsintákat ugyanis édesanyja készítette neki, aki szeretett volna adni valamit a kínai újév ünnepén, amit haza tud vinni magával.

A kapásról készült felvételek – melyeken látható az egészen elképesztő méretű palacsintatorony – már bejárták a teljes social médiát, érthető módon. Az eset egyébként a Lukou Nemzetközi reptéren történt.

A kínai palacsinták – amelyeket eredetileg sós feltéttel fogyasztanak és nem édessel, mint Európában vagy Amerikában – úgy kerültek elő, hogy mérlegelésnél túl nehéznek bizonyult az utas bőröndje.

A fülön csípett úriember elárulta, hogy a csomagjának tetemes súlya nem csak a palacsintának volt köszönhető - egy másik tradicionális finomságot, üveges savanyított zöldségeket is csomagolt neki anyukája. De cuki.

Az utas szerencséjére a reptéri személyzetnem dobatta kukába a hatalmas adag finomságot, melyet a neten azóta “súlyos anyai szeretetként" aposztrofálnak, ehelyett inkább felengedték a repülőre, hadd vigye magával.

Ezeket olvastad már?

Ó, azok a kínai alapanyagok!

Kínai tudósítónk, Laci ismét a billentyűk közé csapott. Most a kínai alapanyagokról hozott nekünk egy csodás bemutatócikket. Tudtad, hogy a legtöbb olyan édes, mint a méz?

aragorn

via asiawire

Legújabb receptek

Kéksajtos-diós scones

Szilveszterre valami különleges sörkorcsolyát szerettem volna készíteni, ami gyors, könnyű és finom. A hűtőben talált maradék kéksajt és a karácsonyról maradt dió adta az ihletet. ...

Címlapról ajánljuk

Így sül a hajtovány, az elfeledett vajdasági vajas tekercs

Ha csak egyetlen sós vendégvárót készítetek, akkor ezek az aranybarna hajtoványok legyenek azok, amiből egyből két ízesítést megmutatunk! A kelesztést leszámítva gyors és könnyen elkészíthető receptről van szó, a frissen kisült sós tekercsek pedig annyira ellenállhatatlanok, hogy érdemes egyből dupla adaggal sütni!

Rosanics Petra

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...