A Madách téren nyitott meg december végén az Igen olasz pizzázó. Kívülről, első pillantásra nincs benne semmi különös - falatnyi kiszolgálóhelyiség, két pult és egy óriási kemence. A hely előtt múlt héten mégis fél órás sor állt nyitástól zárásig - hogy mi történt, arról Vidó Nóri tulajdonos, a Moha és Sáfrány blog alapítója mesél.
Az Indexen jelent meg egy cikk még két hete az Igenről, aminek olyan visszhangja lett, hogy az elmúlt héten nyitástól zárásig fél órás sor állt. Ezt úgy kell érteni, hogy a vendégeknek kábé harminc percet kellett várniuk arra, hogy megkapják a pizzaszeletüket. Amúgy sem rövid idő, de ha hozzátesszük, hogy Nóriék kemencéje 90 másodperc alatt süti készre a pizzát, akkor ez különösen sok. A Nápolyból rendelt fatüzelésű kemence - amelyet fel lehet fűteni 450 fokra, ezáltal képes másfél perc alatt átsütni a vékony pizzatésztát - csak az egyik bizonyíték arra, hogy Nóri nagyon komolyan veszi a pizzakészítést.
Nóri pár éve egy pizzaszelet-tesztkóstoláson jött rá, hogy itthon nem nagyon lehet jó pizzát kapni. Sem szeletben, sem egészben. Azóta érlelődött a gondolat, hogy megnyitja a saját pizzázóját. A gasztró amúgy sem állt távol tőle - építészként döbbent rá, hogy az éttermi és üzemi konyhákat főzni nem tudó emberek tervezik, így, amíg tanult szakmájában tevékenykedett, nagyrészt ezzel a területtel foglalkozott, no meg betontányérokat tervezett. Soha nem élt Olaszországban, de a saját pizzázó létrehozása előtt többször járt Nápolyban, hogy a helyszínen lesse el azokat a trükköket, amelyektől a lisztből és vízből valódi nápolyi pizzatészta lesz. Mint mondja, az emberek nagyon ritkán tudják, hogy mi a különbség a nápolyi és mondjuk a római vagy milánói pizza között - a nápolyi pizza titka, hogy hajszálvékonyra nyújtják, és nagyon rövid ideig sütik. Alját a forró kő, tetejét a láng süti át, a 450 foktól pedig megemelkedik, könnyű lesz és levegős.
A pizza anyatésztából készül - vagyis minden kelesztésből eltesznek egy darabot a következő adag tésztához, így élesztőt is alig kell használniuk, az olajat pedig teljesen kihagyják. Nóri minden adagot saját kezűleg készít - mivel a tészta állagát és kelesztési idejét minden befolyásolja a hőmérséklettől kezdve a páratartalmon át, nagyon kell tudni, hogy milyen a tökéletes végeredmény. Nóri még kísérletezik a lisztekkel is, és a feltétek is havonta fognak változni. A friss zöldségeken kívül minden Olaszországból érkezik a liszttől kezdve a sonkán és a sajton át a szardelláig. A paradicsomszósz Nóri receptje alapján készül.
Az Igennel kapcsolatban leggyakrabban megfogalmazott kritika az, hogy drága - ha éhesen érkezünk, három szelet pizzát simán meg tudunk enni, az áruk pedig átlagosan 400 forint körül mozog. Nóri azt mondja, gyengébb minőséget semmiből sem fog választani, mert silány alapanyagokkal nem lenne kedve csinálni az egészet - ő nápolyi pizzát akart, ami csak valódi alapanyagokkal és fatüzelésű kemencével az igazi. A város tele van szeletbárokkal, aki a vastag pizzát szereti, az nyilván soha nem lesz törzsvendég, aki viszont vágyik egy szelet igazi nápolyi hangulatú pizzára, annak még mindig sokkal olcsóbb, mint leautózni délre.
Nóri nagyon örül neki, hogy nemcsak a turisták és a bulinegyed fiataljai érdeklődnek a minőségi pizza iránt, hanem sok családos is - jó látni, hogy gyerekekkel is érkeznek, és ők is szeretik a kicsit különlegesebb, itthon szokatlan feltéteket. Mert az Igenben nincs ananászos, sonkás-gombás és babos-kukoricás pizza, helyette viszont kóstolhatunk mennyei Margheritát, marinara szószosat, szarvasgombásat, szardellásat vagy krumplisat.
Nekünk nagyon tetszett az Igen - és bátran ajánljuk mindenkinek, aki szereti az igazi olasz, bocsánat, nápolyi ízeket. Mivel az üzlet maga nagyon kicsi, gyakorlatilag az utcán kell várni, ha négynél többen vannak bent, de ez senkit ne ijesszen el, szerintünk egy kis ácsorgás belefér...a frissen sült pizza pedig kárpótolni fog!
