Meséltem már párszor, hogy mennyire jóban vagyok a sütőtökkel. Mindegy, hogy leves, desszertgolyó, töltött vagy fasírt verzió, felőlem jöhet. A másik dolog, ami iránt olthatatlan szerelemmel lángolok, azok a krémes szószos tészták.

Az ázsiai konyhának vannak bizonyos tésztaételei, amelyek eklatáns példái ennek: sűrű kókusztejjel készült fűszeres curryk, amelyek légmentesen vonják be a széles rizstésztaszálakat.

A cacio e pepe is hasonló kulináris gyönyör, de nem is kell más konyhákban turkálni, részemről egy jól elkészített, sűrű paprikáscsirke szaft is bitang jó páros tud lenni a házi szélesmetélttel. Lényeg, hogy a szaft tapadjon és bőséges legyen.

Mikor megláttam ennek a tésztának a receptjét egy külföldi blogon, tudtam, hogy boldogok leszünk együtt. Már a képen látszott, hogy a sűrű sütőtökös szósz, mit szósz, majdnem krém, légmentesen körbezárja a pastát. Kóstoltam a múltkor Gréti egyedényes zöldséges tésztáját, már akkor is nagyon tetszett a módszer, most, hogy magamnak készítettem, meg pláne - hiszen megspóroltam még a mosogatást is. Egy kis bibi van vele: az eredeti receptben sütőtökpüré szerepel.

Az angolszász országokban ebből annyi van, mintha fán teremnének, én itthon még csak bébiételes üvegben futottam bele, azt meg valahogy nem akaródzott felhasználnom. Bár ki tudja, van egy barátom, aki rendszeresen bébiételt visz magával a hegymászó túráira. Ha valaki kipróbálná, írja meg nyugodtan a tapasztalatait, én most a vadkeleti, elmaradott módszerrel éltem, és sütöttem hozzá egy negyed tököt. Ha ti is így tesztek, kicsit becsaptalak titeket, mert a töksütés jó egy óra, dolgunk viszont nincs vele a sütő bekapcsolásán és kikapcsolásán túl, és én, magamból kiindulva feltételezem, hogy az emberek ilyenkor ősszel mindig tartanak otthon egy kis megsült maradékot.

Lényeg a technika: a jó kis házi zöldségalaplevet megküldjük fűszerekkel, nagyon finomra vágott - lustáknak turmixolt - hagymával, a pürésített sült tökkel és kis fehérborral. Felforraljuk, kapunk egy nem túl izgalmas sütőtöklevest, ami még látványra sem valami izgató. Beletesszük a tésztát, és folyamatosan kevergetve megvárjuk, amíg a keményítő kiázik belőle, ő pedig szépen megpuhul a sütőtökös lében. A látvány még mindig nem lesz Michelin-csillagos, marad a tudat, hogy a tészta nem holmi csapvízben puhul, hanem a jó kis sütőtökös kotyvalékban. Végül hozzáadjuk a csupa zamat krémes kecskesajtot, ami varázsütésre vastag, krémes szósszá változtatja a keményítővel turbózott sütőtökös lötyit. Utolsó lépésként még 2 percig keverjük, és megküldjük egy csokor petrezselyemmel.

És bár nem kenyerem a nem asztalnál evés, ez az a műfaj, ami mély tányérból, a fotel mélyén esik a legjobban, amíg kint figyel a nyálkás, ködös ősz. Még egy kockás takarót is a térdetekre teríthettek, ez fakultatív.

Jó tanács: az egészet egyétek meg egyben, mert ha kihűlt, gumis trutymó lesz belőle, ami nem csak nem guszta, de rendesen melegíteni sem lehet. De valószínűleg fölösleges az aggodalom: kizárt, hogy akár egy szál is maradjon belőle!

A dekorációért köszönet a Butlersnek