Lajos Mari, Hemző Károly, 99, 33, 66 – aki valamennyire is otthonosan mozog a konyha környéken, azonnal tudja, kiről és miről is van szó. Nem másról, mint az immár klasszikusnak számító sztár szakácskönyvek szerzőpárosáról és műveiről.
Olasz-magyar szakos tanár vagy eredetileg, a férjed fotós. Ezek szerint ez a jó recept ahhoz, hogy milliós példányszámban jelenjenek meg szakácskönyveitek?
Lajos Mari: Csak látszólag ilyen egyszerű. A diplomám és Zsófi lányom egyidősek. Még nem volt másfél éves, amikor olasz édesapja meghalt és egyedül maradtam vele. Tanítottam, a külkereskedelemben dolgoztam, műfordítottam, majd szinkrondramaturg lettem. Ezek az évek kemények voltak, de erre az időszakra esik találkozásom Hemző Károllyal is, aki sportriporterként kezdte a pályáját, de képszerkesztőként dolgozott. Persze fotózott is, és éppen egy ilyen munka kapcsán találkoztunk: az esti fogadáson mellém ült, és felfigyelt arra, milyen élvezettel falatozom a krémes, gyümölcsös palacsintát. Sőt nemcsak észrevette, hanem fel is ajánlotta a sajátját. Ezzel belopta magát a szívembe – így esett, hogy már negyven éve együtt vagyunk.
A szakácskönyv ötlete is egy, immár közös munkánkhoz kötődik. Karcsinak éppen termék- és ételfotókat kellett készítenie, besegítettem hát, én főztem, ő fényképezett. Miután mindkettőnknek örömöt jelentett és inspirált minket az együtt főzés és fotózás, és akkorra már jócskán megszaporodott a családi receptgyűjteményem, felmerült egy saját szakácskönyv megjelentetése. Arra nem volt mód, hogy egy terjedelmesebb, vaskos kötetet csináljunk, így a fejezeteket-témákat több kisebb egységre bontottuk. Az első két kötet nagy sikert hozott, hiszen akkoriban még nem voltak látványos fotókkal illusztrált magyar szakácskönyvek.
Miért éppen 99, 33, 66?
Lajos Mari: A Vigadóban Karcsi fotóiból nyílt kiállítás, három teremben kilencvenkilenc képet kellett elhelyezni, és mindegyikbe harminchárom került. Ez adta az ötletet a szakácskönyvek tagolására. Minden harmadik recepthez készítettünk fotót, és eredetileg tizenkét kötetre terveztük a sorozatot. Aztán persze huszonnégy lett belőle, mert mindig újabb és újabb ötletek jöttek, fokozatosan kialakult a stílusunk, hangvételünk. Már több mint négymillió példánynál tartunk és hét nyelvre fordították le a köteteket.
Közben az is kiderült, hogy szinte mindenki a fotóval készült ételeket főzte meg először, ezért úgy gondoltam, az újabb megjelenéskor válogatott receptjeim mindegyikét illusztráljuk, sőt fázisfotókat is készítünk, hogy a kezdőknek és a ritkán főzőknek is legyen sikerélményük. Ebből lett a 66-os sorozat, és a visszajelzésekből egyértelművé vált, hogy olvasóink azért szeretik a köteteket, mert ízletesen el tudják belőle készíteni az ételeket. Ez a legnagyobb bók, amit egy szakácskönyvíró kaphat.
Karácsony előtt jelent meg 31. könyvünk, a 99 Új tésztaétel, amelynek gerincét – természetesen – az olaszos receptek képezik, de sok-sok másféle finomság és tésztakülönlegesség is megtalálható benne. Legfőbb vonzereje és erénye talán az, hogy szinte valamennyi ételt nem egészen 1 óra alatt el lehet készíteni.
Honnan érkeztek az ízek, hogy a konyhádban igazi, hamisítatlan Lajos Mari-ételekké formálódjanak?
Lajos Mari: A családban mindenki jól főzött, és különböző szegletében élt, él az országnak. Nagyanyám gyöngyösi volt, a hevesi és a palóc ízeket vitte magával Sátoraljaújhelyre, ahová férjhez ment, és ahol édesanyám is született. Édesapám családja erdélyi, az egyik nővérem Zalába ment férjhez. Aztán nemzetközivé vált a konyhám, olasz férjem a pármai sonka és a parmezán hazájából származott, és az ott népszerű tésztás, paradicsomszószos fogások is nálam színesítették tovább a receptgyűjteményt. Miután minden újra fogékony és nyitott vagyok, ezt a sokféle hatást ötvözve, saját ötletekkel megspékelve formálódott, alakult ki az én egyéni stílusom.
Mindig, minden receptet sikerül tökéletesre elkészítened?
Lajos Mari:Azt mondanám, hogy 30 év folyamatos főzés és tapasztalat után, ma már igen. Még elméleti fázisban kiderül, hogy körülbelül mi lesz a végeredmény. Egyébként menet közben változtatok, improvizálok – aztán persze a szigorú családi zsűri minősíti az elkészült ételt. Minden új recept egy fajta lelki-szellemi izgalmat, kihívást jelent. Ennyi idő után még mindig imádok főzni!
Milyen terveket dédelgetsz mostanában?
Lajos Mari: Igaz, hogy hetente jelennek meg receptjeim, de ezen kívül is sokan keresnek meg, igénylik a jelenlétemet, a tanácsaimat. Úgy gondolom, manapság egyre többen élnek az internet kínálta lehetőségekkel, újfajta párbeszéd, kapcsolat épül ki az emberek között. Mint már említettem, nyitott vagyok és nem hátrálok meg a kihívások előtt, ezért szeretnék saját weboldalt, honlapot készíteni. Szerencsére a lányom férjével és az unokámmal immár kibővült család – mint ahogy eddig is – mögöttem áll, és közösen belevágunk, hogy minél több emberhez eljuthassanak az életünkben jócskán felhalmozott ismeretek, tapasztalatok.
Melyik hármat választanád ki a NoSalty-receptek közül?
Lajos Mari: A mediterrán rakott zöldséget,a rozmaringos-zsályás nyúlgerincet csicsókávalés az olvadós belsejű csokitortát.
Közeleg a farsang, megosztanád egyik receptedet webszakácskönyvünk olvasóival?Lajos Mari: A baracklekváros-diós fánkomat ajánlom a NoSalty olvasóinak.
- Hozzávalók 20 darabhoz:
- 500 g finomliszt
- 1,25 dl tej
- 1 kk.+ 60 g kristálycukor
- 40 g élesztő
- 110 g vaj/margarin
- 6 tojássárgája + 2 tojás
- 1 tasak vaníliás cukor
- 1 csipet só
- 1 kk. őrölt fahéj
- 1/2 citrom reszelt héja
- 2 ek. rum
- Továbbá:
- 1 tojás
- 200 g sűrű sárgabaracklekvár
- 20 db felezett dió
- olaj a sütéshez
- porcukor a szóráshoz
Elkészítési idő: 3 óra1 darab: 204 kcal/853 kJ
1. A lisztet (kelesztő-)tálba szitáljuk, közepébe mélyedést készítünk. A tejet meglangyosítjuk, simára keverjük 1 kk. cukorral és az élesztővel, majd a tészta közepébe öntjük, és a szélekről lazán hozzákeverünk 1-2 evőkanálnyi lisztet, azaz kovászt készítünk. Tetejét megszórjuk 1-2 csipet liszttel, lefedjük, és meleg helyen 15 percig kelni-hólyagosodni hagyjuk. A vajat/margarint felolvasztjuk.
2. A tojássárgájákat és a tojásokat jól elkeverjük a maradék 60 g kristálycukorral, a vaníliás cukorral, a sóval, a fahéjjal, a reszelt citromhéjjal és a rummal, majd a langyosra hűlt vajjal/margarinnal együtt a liszthez adjuk. A robotgép dagasztóspiráljával fényesre-hólyagosra kidolgozzuk , tetejét meghintjük kevés liszttel, és konyharuhával/a tál fedelével letakarva a kétszeresére kelesztjük (20-30 perc). 3. Miközben a tészta kel, a tojást kettéválasztjuk, sárgáját összekeverjük a lekvárral. A tésztát lisztezett munkalapra húzzuk, erőteljesen átgyúrjuk, majd 1 cm vastagra nyújtjuk, és kb. 6 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. A korongok felének közepére 1-1 kk. lekvárt púpozunk, belenyomkodunk 1-1 felezett diószemet, szegélyüket átkenjük tojásfehérjével.
4. Tetejükre illesztjük tésztakorong-párjukat, majd egy kisebb, kb. 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kissé lenyomkodjuk, szegélyüket ujjheggyel gondosan összenyomjuk, nehogy sülés közben kifolyjon belőlük a lekvár. A fánkocskákat liszttel meghintett konyharuhára sorakoztatjuk, tetejüket beszórjuk fátyolnyi liszttel, majd konyharuhával letakarva a kétszeresükre kelesztjük (45-50 perc).
5. Nagyobb lábasban felforrósítunk háromujjnyi olajat. Gömbölyűre kelt felső oldalukkal lefelé az olajba teszünk 6-8 fánkot, lefedjük, majd 3 perc múlva megfordítjuk őket, és fedetlenül a másik oldalukat is 3 percig sütjük. Papírkendőre szedve felitatjuk róluk az olajat. Tálalás előtt megszórjuk porcukorral, és tálra csinosítva kínáljuk. Külön tálkában további felforrósított baracklekvárt, bor- vagy rumsodót adhatunk mellé.
Fontos: a fánk sütéshez az ideális hőfok 160-170 °C, azaz viszonylag alacsony, éppen csak annyi, hogy a zsiradék apró buborékokat vessen, amikor egy darabka tésztát, egy csipet sót vagy fakanálnyelet/hurkapálcikát beleteszünk.
| 
| 
|
| 
| 
|
