Így kell helyesen használni a lábasok fedőjét

A TikTok folyamatosan felülírja azt, amit az eddig megszokott konyhai műveletekről és eszközökről gondoltunk – most például az derült ki, hogy eddig rosszul használtuk a lábasok fedőjét.

A TikTokon fellelhető gasztrotippekre alapozva lassan háztartástanórát lehetne indítani, annyi dolgot tanultunk már a közösségi oldalról, annyi újabb és újabb videókkal lepnek meg minket a felhasználók, hogy egy évre bőven elegendő tananyagot szolgáltatnak. A szemeteszsák használatától a konzervnyitáson át a tükörtojás sütéséig már sok hasznos tudást elsajátítottunk a TikToknak köszönhetően, mostantól pedig a lábasok fedőjét is máshogy fogjuk használni.

Hova tegyük a forró fedőt, miközben átkeverjük az ételt?

Igen, még a fedőt sem használtuk jól! Hihetetlen! Biztos ismerős neked is az a szitu, hogy főzöl, és mondjuk meg kéne kóstolni a lábasban rotyogó ételt vagy meg kellene fűszerezni, de ott a fedő. Vagy leemeled, és a művelet alatt a kezedben tartva zsonglőrködsz vele, vagy próbálsz egy olyan felületet találni, ahova leteheted úgy, hogy közben nem vizezel vagy koszolsz össze mindent.

Ilyenkor azt kívánod, bárcsak lenne egy harmadik kezed, amivel kényelmesen meg tudod tartani, és közben a maradék kettővel tovább tudsz ügyködni az ételen. Na hát, ennél egy sokkal egyszerűbb megoldás áll rendelkezésünkre, melyet a @majaest nevű felhasználó osztott meg a TikTok-on, a fedőket direkt úgy tervezték, hogy azok a lábas fülére téve szépen ottmaradjanak. Ha nem érted, hogyan, nézd meg a fenti videót, mely már az Instagramon is egyre nagyobb sikert arat!

Őrület! Ma is tanultunk valamit, ami megváltoztatja az életünket a TikToknak hála!

Forrásunk volt


Ezek a trükkök is hasznosak lehetnek:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...