Az 1976-os vígjáték nagyszámú és emlékezetes kajajeleneteivel hazánk első és eddig egyetlen ízig-vérig gasztrofilmje. Na de lássuk szép sorban, hogyan is jön ide a rétes, amihez recept is lesz, ígérem!
A gulyáskommunizmus nagy zabálása
Kajtárné (Pásztor Erzsi) nagy elánnal készíti a hagyományos ünnepi menüsort Vetró elvtársnak (Constantin Anatol), akit férje húga, Joli (Pécsi Ildikó) hívott meg hozzájuk vidékre az új kenyér ünnepre. Húslevest főznek, csirkét töltenek, rántott húst sütnek és rétes gyúrnak – mindezt azzal a szent céllal, hogy a hasán keresztül kenyerezzék le a pártfunkcionáriust, hogy aztán mikor az jóllakottan hátradől, elintéztessenek vele ezt-azt. Ahogyan azt kell.
Nagyjából így foglalható össze röviden a Veri az ördög a feleségét története, ami 1977-es bemutatása óta az egyik legkultikusabb magyar filmmé nőtte ki magát. András Ferenc saját rendezéséhez Bereményi Gézával és Kertész Ákossal közösen írt forgatókönyvet, amit a frappáns párbeszédek mellett Koltai Lajos hangulatos képei tettek emlékezetessé. A szatirikus filmvígjáték minden sora szórakoztató, a szereplők viselkedése pedig a nagyszerű korrajzon is túlmutat – Kajtárék kicsinyes és álszent hétköznapi problémái a mai napig ismerősek, hovatovább átélhetők bárki számára. „Tulajdonképpen olyan ez, mint egy Menzel-film, átültetve a magyar viszonyok közé” – írta a szatíráról Inkei Bence, és ennél pontosabb jellemzést el se tudnék képzelni. A film humora azonban nem áll meg a társadalom nagy részét reprezentáló házigazdák kifigurázásánál: a politikai vezetőréteg is megkapja a magáét. A legenda szerint anno tartottak is tőle, hogy a hatalom nem engedi bemutatni a produkciót, és csak az mentette meg ettől a sorstól, hogy Kádárnak roppantmód tetszett.
A történet során gyakorlatilag végig esznek, isznak, vagy épp főznek valamit (ki ne tudna ezzel azonosulni, pláne így ünnepekkor?!), de egy jelenet mind fölött jelleggel a réteskészítő szcéna toronymagasan kiemelkedik közülük. A konyhában robotoló nőkhöz ekkor már a férje által kissé elnyomott Vetróné is csatlakozik, akit rögtön meg is tanítanak a rétesnyújtás minden csínja-bínjára. Illetve csak tanítanának, mert a tészta szakad. „A liszt”- jegyzi meg Jolán sokatmondón,
„Azok a régi jó nullás lisztek... azok aranyat értek! Édesanyám a Balatont kihúzta belőle!”
- panaszkodik Kajtárné, hiszen örök magyar igazság, hogy régen minden jobb volt. Közben megbontják az első palack házi körtepálinkát, ami megoldja a nyelvüket és innentől pletykák és pikírt megjegyzések váltják egymást rétestöltés közben.
A házi rétes, amire Kajtárné is elismerően csettintene
A jókedv nem is árt, hiszen rétest nyújtani nem a leányálom, még akkor se, ha jóféle lisztet használunk. Épp ezért mindennek az alapja a megbízható tésztarecept, amihez – lévén most először álltam neki rétestésztának házilag - TT konyhájától lestem iránymutatást. A tésztareceptbe vegyesen tettem rétes és finomlisztet, előbbiből valamivel többet, mint utóbbiból. Ezen kívül tojásra, zsírra, sóra és vízre van szükségünk, na meg az elengedhetetlen ecetre, ami gondoskodni fog a tészta ruganyosságáról.
A türelemjáték már a tészta kidagasztásánál megkezdődik, úgyhogy ha van otthon erre alkalmas bármilyen konyhai gépünk, akkor vonjuk be a gyúrásba, mert nem kevés időt spórolhatunk vele. A kész, fényesre dolgozott tésztát hagyjuk pihenni pár órát, így közben bőven jut idő rá, hogy megnézzük a filmet elkészítsük a töltelékeket. Kajtárné konyhájában almás, meggyes-mákos és persze tökös-túrós rétes készül – utóbbi két ízben készítettem el én is a réteseket, ehhez ITT és ITT találtok receptet.
A rétesnyújtás aztán ott kezdődik, hogy keresünk egy tiszta terítőt (vagy jobb híján alaposan lepucoljuk a konyhaasztalt), a nyújtás manuális technikájában pedig elegendő Pásztor Erzsi Kajtárnéját követnünk. Eszerint először a két kezünkkel, a levegőben terebélyesítjük a tészta alapterületét, akárha pizzát készítenénk. Amikor már kellően szétoszlattuk a tészta súlyát, letesszük a terítő közepére, és elkezdjük óvatosan kihúzkodni a szélét. Ezt könnyebb véghezvinni, ha többen vagyunk, de egyedül se lehetetlen, bár akkor nélkülöznünk kell a filmben látott asztalkerülgető tésztanyújtó-koreográfiát. Akkor elég vékony, amikor már szinte átlátni rajta, de még nem szakad – egy-egy lyuk persze előfordul, de ez nem tragédia, úgyis feltekerjük.
Végül jöhet a töltés-tekerés: a töltelék háromnegyedét felkanalazzuk a tészta egyik végébe, a maradékot pedig foltosan szétosztjuk a tészta többi részén. Ízlés szerint meg-meglocsoljuk olvasztott zsírral, valamint nem árt egy kevés zsemlemorzsát is rászórni, hogy a töltelékből kisülő lé ne a tésztát áztassa el. Végül az abrosz segítségével ügyesen feltekerjük, a tetejét zsírral megkenjük és mehet is a forró sütőbe fél órára.
A kész rétest aztán tetszés szerinti időben és mennyiségben fogyasztjuk, hosszúhétvége van, így senki nem fog ítélkezni felettünk. Ráadásul beugró vendégek kínálására is alkalmas, pláne ha szívességet szeretnénk kérni tőlük a közeljövőben.
Ja igen, és a filmet mindenképpen nézzétek meg. Nincs sok augusztushúsz tematikájú alkotásunk, vagy ez, vagy az István a király.
További Kultúrfelvágott cikkeket itt találsz:
