Kóstold végig a legjobb magyar borokat!

Tény, hogy egyre hidegebbek a napok, és ahogyan a tartalmasabb, melengetőbb ételek felé fordulunk, úgy nő az érdeklődés a komolyabb vörösborok iránt.

Legyünk akár alkalmi borivók vagy rendszeresen kóstoló borkedvelők, biztosan megvannak a kedvenceink.

A Winelovers rendezvényszervező csoport ennek jegyében hívta életre idén először a Bordó Blend programsorozatát, amely a cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot borokra, valamint ezek házasításaira koncentrál.

E három kékszőlőfajta az egyik legismertebb francia bortermő területről származik: Bordeaux-ból indultak el, és hódították meg mára a világ legtöbb borvidékét. Mindhárom szőlőfajtának az átlagosnál több napfényre és melegre van szüksége, hogy beérjen. Nem véletlen, hogy a nemzetközi bortrendeknek megfelelően Magyarországon is a magasabb átlaghőmérséklettel bíró borvidékeinken foglalkoznak velük nagy mennyiségben. Ennek köszönhetően, bár szerte az országban megtalálhatjuk őket, a legnagyobb gyakorisággal mégis villányi, szekszárdi és dél-balatoni pincészetektől kerülnek a poharunkba.

A cabernet franc, cabernet sauvignon, a merlot, valamint ezek házasításai ideális kísérői lehetnek többek között marhasülteknek, gombás ételeknek, húsos raguval tálalt tésztáknak, fűszeres sütőtöknek. Hogy melyik étel melyik borhoz illik leginkább, annak a végére járhatunk november folyamán, amikor éttermek, borkereskedések fordítanak kiemelt figyelmet a francia származása folytán bordóinak nevezett szőlőfajtáknak. Azokat pedig, akik még közelebb akarnak kerülni e borok forrásához, országszerte pincészetek várják tematikus borkóstolókkal és borcsomagokkal.

Bordó Blend

A Bordó Blend programsorozat csúcspontjának a Nagy Bordói Kóstoló ígérkezik, amelyre 2014. november 29-én a Sofitel Budapest szállóban kerül sor. Az egész napos program legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye az a több mint hatvan pincészet százhúsz borát felvonultató sétáló kóstoló, ahol szinte az összes olyan hazai pincészet megtalálható lesz, akik komolyan veszik e szőlőfajtákat.

A kínálatot hazai borkereskedőknek köszönhetően külföldi borok is szélesítik. A rendezvény kísérőeseménye lesz az a három mesterkurzus is, amelyen a vendégek bordeaux-i borokat, Sauska Cuvée 7 vertikális sort és villányi cabernet franc-okat ízlelhetnek meg.

A Bordó Blenden túl a Winelovers csoport szervezi az Olaszrizling Október, valamint a Magyar Borok Bálja és a Kékfrankos MOST! elnevezésű eseményeket is a Borászportál.hu és a Vinoport.hu online bormagazinok szakmai támogatásával.

A Nagy Bordói Kóstoló Facebook-oldalát ide kattintva érhetitek el!

További információkat a www.bordoblend.hu oldalon találtok!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

Érkezik az omlós, lekvárral pufira töltött hókifli, minden ünnep kedvence

A hókifli bármilyen alkalomra megfelelő választás, porcukorral bevont külseje miatt azonban karácsonykor jön el igazán az ideje. Szinte elképzelhetetlen nélküle az ünnepi asztal, még a legkritikusabb vendéget is egyből elvarázsolja. A hókifli készítése egyszerű, így bárki nekiláthat, aki egy kis ünnepi hangulatot szeretne csempészni az otthonába. Ezúttal viszont lekvárral is megtöltöttük!

Kristyán Fanni

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...