4 apró feladat, amivel gatyába rázhatod a konyhádat januárban

A január, egy új év első hónapjaként mindig kiváló alkalom arra, hogy némileg rendbe szedjük az életünket. Ezt a rendszerezést pedig a konyhára is kiterjeszthetjük, ahol megannyi feladat várhat ránk. Nézzük, melyek ezek!

Néha érezhetjük úgy, hogy a konyhai feladatok monotonná válnak, a főzés unalmas lesz, a kreativitásunk pedig teljesen eltűnik. Egy ilyen szakadékból nehéz kimászni, azonban feltétlenül szükséges, különben az egész folyamat oda vezethet, hogy teljesen megromlik a főzéssel, evéssel és az ételekkel alkotott kapcsolatunk. Szerencsénkre a január a fogadalmak hónapja (persze ne tiszavirág életű fogadkozásokra gondoljunk, hanem tartós, rendszerezett és tudatos célokra), így az év első heteiben gatyába rázhatjuk az afférjainkat néhány apró konyhai feladattal. Nevezzük ezt az újraindítást, mondjuk „Januári Fogadomnak”, és leheljünk együtt új életet a konyhánkba!

4 apró feladat, amivel gatyába rázhatod a konyhádat januárban / Fotó: Youtube/Twentieth Century Fox Film Corporation

Vegyünk új lendületet év elején

De mégis hogyan? Nos, minden januári héten olyan kis feladatokat fogunk körbejárni, amelyek egyrészt segítenek rendet tenni és rendszert kialakítani a konyhánkban, emellett azonban meghozzák a kedvünket a főzéshez, és felfűtik bennünk a kreatív energiákat is.

Ugyanis gyakran abból ered a főzéshez fűződő viszonyunk megromlása, hogy nem látjuk át az egész terepet: sietve, vakon és tudatosság nélkül végezzük a napi, heti és havi teendőket.

És míg természetesen érthető, hogy a főzés sokaknak nem kreatív alkotást, kikapcsolódást és önkifejezést jelent, hanem szükségletet, létfenntartást vagy egy időt elvevő tényezőt, amit le kell tudni, talán mind megpróbálhatjuk minimálisan elvinni a konyhai teendőket az előbbi irányba. Hiszen ehhez tényleg nem kell sok.

Túrd fel a hűtőt, fagyasztót, éléskamrát!...

…a zene szóljon, szálljon az éjen át? Nos, szólni szólhat persze, úgy legalább több kedvünk lesz átnézni mindet. Ugyanis a rendet pont, hogy nem eltüntetni, hanem megteremteni fogjuk. Az első cikkben ennek a rendszerezésnek a fontosságáról lesz szó, arról, hogy miért jó, ha tudjuk, hogy mink van és mink nincs otthon. Hálás lesz érte: a pénztárcánk, a gyomrunk és a kreativitásunk is.

Találj időt a főzésre (vagy a nem főzésre)!

Nagyon elfoglaltak vagyunk és a prioritáslistánk végére csúszik a főzés, vagy esetleg már sokadik alkalommal találjuk magunkat a laptopunk előtt, hideg ételt kanalazva egy műanyag dobozból? Mindezekre megoldást nyújthat, ha átgondoljuk, hová férhet be egy kis konyhai alkotás a héten. A főzés egy napra sűrítéséről, illetve teljes elkerüléséről, azaz a nem főzésről is szó lesz. Izgalmas, nem?

Keress és alkoss új recepteket!

Ha mindig ugyanazt esszük, és már nagyon eluntuk a folyamatosan ismétlődő recepteket, épp itt az ideje, hogy újak után nézzünk. Persze ijedelemre semmi ok, nem a világ másik feléről kell majd beszereznünk az inspirációt (és az alapanyagokat), sőt, meg fogunk lepődni, hogy milyen kreatív erő rejlik bennünk is, ha minimálisan átgondoljuk, mit szeretünk, és mit nem szeretünk enni.

Gondolj a bolygóra (és egyben a költségeidre is)!

2023-ban egyre nagyobb nyomásként élhetünk meg két (sajnos nem annyira pozitív) dolgot: az egyik a folyamatos drágulás, a másik pedig a bolygónk továbbra sem javuló helyzete.

De mi a kapcsolat ezek között? Nem borzasztóan drága zöld-öko-bio-mentes módon főzni és étkezni? Nos, meg fogunk lepődni a válaszon, ami január vége felé majd ki is derül a cikkből. Érdemes lesz akkor visszanézni a sok hasznos infóért (és persze isteni receptekért).

Tartsatok velem a hónapban, kövessétek a Januári Fogadom cikksorozatot, ígérem, csupa kreatív, motiváló és főzéshez kedvet hozó ötlettel térek majd vissza!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Youtube/Twentieth Century Fox Film Corporation


Meríts inspirációt a főzéshez innen is:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...