A művészet és a gasztronómia nem csak az utóbbi években kapcsolódott össze: az érzékeny lelkű és gyomrú költők, írók már régen is felfedezték az étkekben rejlő szépséget. Néhányan közülük költeményekbe is foglalták az imádatuk tárgyát - néha csak úgy, mint távoli vágyálmot, vagy mint legmélyebb kötődéseik megtestesítőit.
Régen keveseknek volt jövedelmező az írói pálya, Petőfi Sándor, egyik legnagyobb magyar költőnk, a márciusi ifjak vezéralakja sem sokszor feküdt le tele gyomorral. A keserű ízű fekete kenyér - amit a legkevésbé sem szeretett - akkoriban még nem számított drága ételnek, épp ellenkezőleg: a szegények eledele volt.
Fekete kenyér
Miért aggódol, lelkem jó anyám,Hogy kenyeretek barna, e miatt?Hisz meglehet: ha nincs idehaza,Tán fehérebb kenyérrel él fiad.De semmi az! csak add elém, anyám,Bármilyen barna is az a kenyér.Itthon sokkal jobb ízü énnekemA fekete, mint máshol a fehér.
A vékonydongájú József Attila is sokat éhezett, de felettébb büszke embernek tartották. Gyakran járt kávéházakba, ahol költőtársaival találkozott. A reggelijét, ebédjét és vacsoráját gyakran a papírba csomagolt kenyér és szalonna jelentette, amihez javító kávét kért. A kávét sok tejjel, föllel kérte, majd miután leivott belőle, arra hivatkozva, miszerint túl gyenge, még kért a poharába kávét. Így kettőt ivott egy áráért.
József Attilával ellentétben Mikszáth Kálmán igazi haspóknak számított. Mikszáth Kálmán sűrűn járt Gundel János éttermébe, akivel baráti viszonyt alakítottak ki. 1892-ben az író születésnapjára Gundel megalkotta a palóclevest, ugyanis Mikszáth kérése az volt, hogy a neves napon olyan levest tálaljanak elé, amilyet még soha nem evett. A kérése kihívás volt, mert Mikszáth nemcsak szerette, hanem járatos is volt a gasztronómiában. Így született meg a legnagyobb palócnak, Mikszáthnak dedikált leves.
Jókai Mór Mikszáthhoz hasonlóan híres gasztronómus volt. Leghíresebb hozzákapcsolódó étel a Jókai bableves, de a farsangi fánkért sem rajongott kevésbé. A pulykapaprikás, a zsenge malacból készült pörkölt, a tejfölt mellőző bableves malackörmivel, és a kapros-túrós lepény, valamint a töpörtyűs pogácsa is a kedvencei közé tartozott. Itt a sor még nem ért véget, ugyanis a regényíró nagy előszeretettel fogyasztotta a tiroli májat, és a reggelit sem aprózta el: legszívesebben paprikás szalonnát evett a nap elején. Az étkezésekhez mindig ivott egy pohár szódával kevert vörösbort. Az étkezésről, a főzésről így ír A barátfalvi lévitában:
"Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kell mondani, hogy „de már ebből eszünk!”
Szintén jó kapcsolatot ápolt Gundellel Márai Sándor, akinek a nevéhez a Gundel-palacsintát is köszönhetjük. Pontosabban nem a költőnek, hanem a feleségének, Matzner Ilonának köszönhetjük az azóta világhírű palacsintát, ami hungarikum is lett. A diós, csokoládés palacsintát a kassai származású Ilona készítette el egy családi recept alapján, azonban mivel férjével együtt 1948-ban menekülniük kellett, az étel nem viselhette a Márai nevet. Mivel Gundel szerint is zseniális találmány volt a rakott palacsinta, ezért Gundel palacsintára keresztelte át, és megtartotta az étlapján.
Berda József, a lakatosinasból lett költő gondolatai is az étel körül forogtak, viszont jellemzően nem volt pénze azokra a fogásokra, amikről álmodozott. Írt verset a birkapörköltről, a húslevesről, de sokunk kedvencéről, a zsíros kenyérről is. Szakadt ruházatát a zsebében hordott fokhagyma illatosította, és nem egyszer költő társai segítettek rajta. Kosztolányi Dezső, és Tersánszky Józsi Jenő hívták meg a Japán kávéházba és a Kulacs vendéglőbe, hogy korgó gyomrát elcsitítsák. Amikor már nem tudott cipőt, ruhát és tüzelőt sem venni, feladott egy hirdetést a Magyar Nemzetben: 1 liter borért 1 verset adott a kéziratgyűjtőknek. Szívügye volt a bácskai módra készített, tejben áztatott tepertő, de legtöbbször zsíros kenyér került az asztalára, amit legalább annyira szeretett, mint a gombás pontyot.
Zsíroskenyér
Gyerekkorom emlékeként élvezlek ma is pirospaprikával telehintett zsíroskenyér!Komisz kölyök voltam egykor s így inkábblopott kincsként majszoltalak s mostmegint becsüllek: öreg kamaszként nagyokatharapván belőled. Még mindig finom falatvagy emlékezetemben, jobb, mint a gumiízűszáraz szalámik. Zsíroskenyér, áldott-józsíroskenyér! megbűvölt gyereked vagyok máig is,mely jó talajra talált tiszteletedben.
Ezeket olvastad már?
A legendás Gundeléktől a mai vendéglősök sokat tanulhatnának
Gundel János és fia, Gundel Károly inkább voltak szívélyes házigazdák, mintsem pénzért áruló vendéglősök. Így vált a Gundel név fogalommá!
Petrás GabriellaEzt ették régen a földművelő parasztok
Régen a földeken, mezőkön dolgozó parasztok étkezési szokásait a munka határozta meg és az, hogy mi biztosította számukra a kellő energiát az egész napos földműveléshez.
Petrás GabriellaTudtad, hogy az első palacsintát és az első férjet nem...
Egy régi magyar mondás szerint az első palacsinta olyan, mint az első férj: nem szégyen, ha kidobod. Sárgabaracklekvárral, túróval, fahéjas cukorral – a palacsinta finom.
Petrás Gabriella