Régi szakácskönyveket és háború előtti recepteket olvasva gyakran elszomorodom azon, hogy a magyar konyha mennyivel változatosabb volt régen, és hogy negyven év rossz szokásait húsz év alatt sem sikerült levetkőznünk. Ilyenkor - rosszmájúan - megnyugtat a tudat, hogy ezzel Amerika sincs máshogy. 53 év telt el azóta, hogy Julia Child és Simone Beck híres szakácskönyve megjelent, az amerikaiak pedig szeretik ezt a dátumot, és úgy általában Julia Childot - a francia társszerzőt konzekvensen kihagyva - a gasztroforradalom úttörőjének nevezni.
Mivel a könyv nálunk nem kapható, és a filmen kívül nem is nagyon hallani erről a hölgyről, dióhéjban csak annyit, hogy ő volt az, aki behozta az igényes otthoni étkezés fogalmát. Már említettem, hogy egy alapvetően munkamániás népről van szó, akiknél az étkezés, mint szociális érintkezés kimerül a kerti grillpartiban, és sokkal szívesebben járnak csoportosan meccset nézni és baseballozni - a terített asztal feletti órákon át tartó nyammogást és hangos hümmögést meghagyták a franciáknak meg az olaszoknak. Ebben nincs semmi furcsa - az országot olyan emberek alapították, és olyanoknak nyújtott új hazát évszázadokon át, akik a létminimum szélén éltek, akiket üldöztek, vagy nem hagytak a szokásiknak megfelelően élni - természetes, hogy egy aktív, harsány nemzet vált belőlük. Hiába, ők a világ olvasztótégelye.
Az ötvenes években odáig fajult ez az egyszerűség és az európai értelemben vett étel élvezetének mellékvágányon hagyása, hogy egy átlag amerikai szakácskönyv gyakorlatilag csak konzerv alapanyagokkal dolgozott. Ekkor került a képbe ez az enni és főzni imádó, nagyhangú diplomatafeleség - az ő Juliájuk- , akinek tíz éven át íródott szakácskönyve egy csapásra megváltoztatta az amerikaiak ételhez való hozzáállását.
Ezek a trendek általában felülről indulnak, így a keleti és nyugati parti menti értelmiség hamar megtanulta a boeuf bourgignon nevét és hogy hogyan kell jó baguettet sütni, de az ország ennél jóval nagyobb - az ötvenes évek kultikus jegyei még ma is nagyon könnyen felfedezhetőek Amerikában. Természetesen több reformmozgalom is kialakult az ősasszony porondra lépése óta, jelenleg is zajlik egy elég jelentős: ide tartozik az összes "olvass ki egy könyvet két falat között, építs házat tojáshéjból, termessz zöldséget a panelban, fogadj örökbe egy őstermelőt" mozgalom, amelynek magam is lelkes híve vagyok - innen, Kaliforniából indult, és hála az égnek nálunk is érezteti már a hatását.
És innen indult - mert hát honnan máshonnan - egy másik mozgalom is, ami szintén megtalálható nálunk is, és amelyet a biomama életformával ellentétben leginkább csak mosolygó külső szemlélőként figyelek. Ez pedig az a mozgalom, amely a tradicionális alapanyagok "egészségesebb" verziójának használatáért kardoskodik.
A dolog nagyon leegyszerűsített gyökerei onnan erednek, hogy a jóléti társadalmakban élők gyakorlatilag túlzabálták magukat hússal, finomítatlan fehér cukorral és fehér liszttel, az általuk okozott civilizációs betegségeknek pedig kb. annyi ember esik áldozatul évente, mint egy gyors lefolyású pestisnek a középkorban. Sokak számára a megoldás a hagyományos étkezés elhagyása volt - lett sok vegánk, vegánunk, olyanok, akik nem fogyasztanak glutént, és az előbbiek végtelen kombinációi. Amivel semmi baj nincsen, tisztelek mindenkit, aki megtanult hús-, liszt- vagy éppen tejtermékmentesen élni, és hiszem, hogy ezek nélkül is lehet nagyon finomat főzni.
A félmosollyal álcázott tamáskodás akkor szokott megjelenni, mikor az emberek megpróbálják a dolog legegyszerűbb végét megfogni, és ahelyett, hogy kevesebb húst, kenyeret, pékárut, cukrot és zsírt vennének magukhoz, a már meglévő rossz szokásikat álcázzák alternatív alapanyagokkal. Eklatáns példája ennek - a számomra alapvetően szimpatikus - paleo-életmódba kevert apró kis modernizáció, a mandulaliszttel készült paleo torták és muffinok - még szerencse, hogy a muffin már Kolombusz előtt is menő volt. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ez csak egy kényelmes félmegoldás - mint mozgólépcsőn menni az edzőterembe. Félreértés ne essék, az egyik legjobb dolog új alapanyagokkal kísérletezni, elhagyni sok fölös kalóriát és zsírt, ha attól még finomabb lesz az étel, és valóban hasonlít az eredetire.
Na de nem akarok senkit megbántani, olyannyira nem, hogy ki is próbáltam párat a szóban forgó receptek közül. Volt már egyszer egy hasonló kísérletem, de most kifejezetten népszerű fogásokat kerestem alternatív alapanyagokkal. Az amerikai gyerekek egyik kedvenc reggelije, iskolai tízóraija az úgynevezett pb&j, vagyis peanut butter and jelly szendvics - a filmekből jól ismert fehér kenyér mogyoróvajjal és lekvárral. Tuti energiabomba, olcsó alapanyagokkal. A tápértéke is jó alacsony. Első versenyzőmnek ő a megihletője - a kis zabfalatokat a mogyoróvaj tartja össze, a tőzegáfonya pedig a lekvárt hivatott pótolni. Teljesen vegán, sőt, még gluténmentes is.
A második egy macaroon - nem keverendő össze a franciák trenddesszertjével - tulajdonképpen nem más, mint egy kókuszos habcsók. Az amerikaik imádják, legalábbis erre következetek abból, hogy minden boltban be lehet szerezni a gyári változatot. Az eredeti természetesen nem kevés cukorral készül, én ezt juharsziruppal pótoltam, amitől persze pont annyira hizlal, ugyanúgy megdobja a cukorszintet, de jobban esik a tudat, hogy a fehér halál nincs benne.
A harmadik reform klasszikom a brunch-ok elmaradhatatlan tartozéka, az amerikai palacsinta lett kókuszliszttejjel, kókuszliszttel és kókuszolajjal.
A pb&j falatkák kicsit szárazak lettek, ennek ellenére elfogyott, és aláírom, hogy egy gyerek uzsonnatáskájában jobban mutat, mint a megszokott szendvics. A kókuszcsókok egyenesen bitang jók lettek, és azért az extra ízért, amitől ilyen finom lett, a juharszirup felelős - ezt a darabot szeretettel ajánlom mindenkinek. A palacsintám nagyon szép lett, ízre viszont egyáltalán nem hasonlított az eredetihez. Egy durván kókuszízű, szivacsosan puha valamit kaptam, ami nekem nagyon nem csúszott.
Persze lehet, hogy csak nem vagyok eléggé hozzászokva az alternatív alapanyagokhoz, de inkább arra gyanakszom, hogy pontosan tudom milyennek kéne lennie - és ha az, akkor miért akar annak látszani? Ha van kedvetek, próbáljátok ki őket. Vagy, csak egyetek kevesebbet általában, akkor nem lesz probléma, ha nagy néha lecsúszik valami cukros-lisztes desszert, amiben még tejtermék is van.
