Columella római író a De re rustica című 12 kötetes munkájában már olyan részletességgel írja le a szőlő metszését, hogy tanácsainak többségét ma is megfogadhatnánk. Hogy nálunk is volt már igen régen szőlőtermelés, azt az írásos emlékeken kívül az ásatásokból előkerülő sokféle szőlőművelő szerszám (metszőkés, kapa, stb.) is igazolja. A honfoglaló magyarok már itt találták a szőlőt, és letelepedésük után - a gabonatermelés mellett - a szőlőművelést sajátították el leghamarabb. Mátyás király már adókedvezményt adott a szőlőt telepítőknek, és a korvinák iniciáléit szőlőmotívumok gazdagítják.
A szőlő évmilliók óta jelen van a Földön, a módszeres termelést a kaukázusi népek kezdték el, mintegy nyolcezer évvel ezelőtt. Európával a rómaiak ismertették meg e nemes gyümölcsöt. A legenda szerint az első számon tartott részeg ember nem volt más, mint a bárkájáról nevezetes Noé, akinek hétezer évvel ezelőtt saját szőlőjének leve ártott meg. A görögök és rómaiak kultuszszerűen használták a szőlőt. A középkorig levét csupán azok élvezhették, akiknek a kertjében megtermett. A kolostorok földjein a középkortól új és új szőlőfajták születtek. A barátok aprólékos gonddal válogattak közülük. Eleinte szívesebben készítettek vörösbort, hiszen az Krisztus kiontott vérét jelképezi. Később a fehérbor is népszerűvé vált. Nemes, sokáig érlelhető borok csupán a 16. század második felétől léteznek.
A szőlő eredetéről
A borszőlő-Vitis vinifera, előtörténete majd 100 millió évre nyúlik vissza. Ekkor a földtörténet kréta korszakában jelenhetett meg a szőlő őse, amely az évmilliók alatt számos változatban jelent meg.
A mai Magyarország területén a földtörténet újkorából származnak az első szőlő növényre utaló maradványok, amelyet Vitis tokayensis, illetve Vitis hungarica néven ismerhetünk. Ezek az "ősszőlők" egyáltalán nem hasonlítottak a ma ismert lédús, zamatos, illatos borszőlőre. Valószínűleg kemény zöldbogyós, kesernyés, savanyú levű vadgyümölcsök lehettek.
Ha növény-rendszertanilag vizsgáljuk, akkor röviden azt lehetne elmondani, hogy a szőlő a zárvatermők törzséhez tartozik, ezen belül a Bengevirágúak rendjébe, s a Szőlőfélék (Vitaceae) családjába. A szőlőfélékhez több száz faj tartozik. Ha tovább bontjuk a kérdést, s közelítünk a szőlő növényhez a Vitis nemzetséghez jutunk, amelynek az egyik alnemzetsége, az Euvitis lett a világ ismert szőlőfajtáinak az alapja. Az Euvitis alnemzetségből a kontinensvándorlás, az éghajlati és egyéb adottságok változásának okán alapvetően három földrajzilag elkülöníthető szőlőcsoport jött létre. Az észak-amerikai fajok, mintegy 30 db, a kelet-ázsiai fajok (40 db) és az eurázsiai fajok, amelyek ugyan csak 2 fajjal képviseltetik magukat, mégis a világ borászatának alapjául szolgáltak.
Az utolsó nagy jégkorszak komoly pusztítást vitt véghez az eurázsiai virágos növények között. Az egyik nagy túlélő, szerencsénkre a Ligeti szőlő (Vitis silvestris) volt, amelynek az őshazája valahol Közép-Ázsia és a Kaukázus közt keresendő, de a legújabb kutatások szerint a Balkánon és Észak-Afrikában is megmaradhatott. A Ligeti szőlő a jégkorszak után, 7-8 ezer évvel ezelőtt terjedt el, s az ember hamar termeszteni, nemesíteni kezdte. Ennek eredményeképp a leve zamatosabb, édesebb lett, s létrejött a Kerti szőlő, a már említett Vitis vinifera, amely lényegében a ma ismert borszőlők alapja. A világ minőségi borászatát az eurázsiai fajokból, név szerint a Vitis silvestrisből nemesített Kerti szőlő (Vitis vinifera) határozza meg. A Kerti szőlő számtalan szőlőfajtának az alapja. A világon jelenleg termelt több ezer minőségi borszőlő fajta három csoportra osztható.
Vannak az úgynevezett Keleti vagy Orientális fajták, melyek között több ismert magyarországi fajtánk is szerepel. (Juhfark, Leányka, Kékfrankos, Medoc, Portugieser...stb.) A második csoport a Nyugati vagy Occidentális fajták köre, ide tartozik a Chardonnay, Olaszrizling, Rajnai rizling, Merlot, Sauvignon blanc, a Semillon, a Veltelini és a Cabernet is. A harmadik csoport a Pontuszi fajok közössége, amelyhez sok hungarikum fajtánk tartozik, például a Furmint, Hárslevelű, Ezerjó, Kéknyelű, de ilyen a Kadarka, a Kövidinka, az Izsáki sárfehér is.
Természetesen a szőlőfajták száma folyamatosan nő, hiszen az egyes fajok egymással nemesíthetőek. A számtalan nemesítésnek rengeteg új szőlőfajta köszönheti a létét, s közülük sok szép sikereket ért el.
Magyarország a XX. században igen komoly nemesítési potenciállal és szakembergárdával bírt - elég ha csak a kecskeméti, badacsonyi, pécsi, egri, szegedi szakemberekre gondolunk.
A teljesség igénye nélkül egy-két nemesítőt és fajtáikat érdemes megemlíteni. Kurucz András és Kwaysser István nevéhez fűződik az Ezerfürtű, a Karát. Bakonyi Károly munkája a Korona, a Cserszegi fűszeres. Király Ferencé a Zengő, Zenit, Zéta, Zefír, Zeus. Kozma Pál nemesítette a Mátrai muskotályt, a Bíborkadarkát. Szegedi Sándor a Téli és a Pölöskei muskotályt, a Favoritot. Mathiasz János a Cegléd szépét, a Szőlőskertek királynőjét. Csizmazia József, Bereznai László műve a Bianca, a Medina, a Zalagyöngye , a Lakhegyi mézes. Kocsis Pál pedig a népszerű Irsai Olivért és az Attila, valamint a Kocsis Irma nevű csemegeszőlőket alkotta meg.
Külföldi nemesítéseket is érdemes megnéznünk. Fricz Zweigelt a Zweigelt kékszőlőt, Müller Thurgau a nálunk Rizlingszilvániként ismert Müller Thurgaut nemesítette ki, de ismert a Müller nevezetű szőlész által nemesített Blauburger, és a Robert Moreau munkáját dicsérő Ottonel muskotály is.
Ez is érdekelhet!
Az utóbbi idők legígéretesebb szürete folyik
Következő cikkünkben a szőlő ültetésével és gondozásával foglalkozunk.
