A kínai újév az ország legnagyobb ünnepe, melynek dátuma a holdnaptár alapján kerül meghatározásra. Lényegében egy szilveszter, de itt annyira különleges, mint nálunk a karácsony, olyan hosszú, mint két hanuka, és a húsvéthoz hasonlóan minden évben máskor van. Az ünnep köré a mi karácsonyunkhoz hasonlóan rengeteg nagyon érdekes és fontos tradíció alakult ki az évek során, legyen szó díszítésről, ajándékozásról vagy épp arról, hogy milyen szavakat tilos kiejteni. Részletesen itt olvashatsz róla.
Olyan szerencsém volt, hogy az idei év utolsó napját, így az ünnep leghangsúlyosabb napját egy kolléganőm meghívására vele és családjával tölthettem. Ők egy pálmafáktól övezett kis dzsungel közepén laknak, ami leginkább egy pici falura emlékeztet, ahol mindenki rokona a másiknak valamilyen úton-módon.
A hagyományos ünnepi menü a gombóc, amihez különös hagyományok kötődnek: néhány gombócba pénz kerül, néhányba gyümölcs és cukor. Akinek az utóbbi kettő jut, annak édes lesz a következő éve, akinek a pénz, az pedig vagyonosodást várhat és egy fogorvosi kezelést, ha rosszul harapott rá a pénzérmére. Itt Hainan szigetén máshogy működnek a dolgok, így a menü is más volt – szerencsére!
A család nagyon vendégszerető volt, és bár a munkatársamon kívül senki sem beszélt angolul, ezt lelkes mosolygással pótolták. Kedvesen kínáltak kínai édességekkel és gyümölcsökkel, köztük olyanokkal is, amik az egész világon csak itt a szigeten teremnek meg. Ha szomjasak lettünk, arra is volt megoldás helyben: a pálmafákról levertük a kókuszgolyókat, levágtunk a tetejéből, hogy tudjuk inni, és már kész is volt a 100%-os extra friss kókuszlé, aminek a belseje sem ment kárba, mert egy része annak is ehető. Az sem mindegy, mikor szüreteljük a kókuszt, állítólag délelőtt szedve a legfinomabb benne a kókuszlé, amit most már én is megerősíthetek.
Amíg barangoltunk a környéken – vigyázva arra, hogy ne lépjünk kígyóra a pálmafák között – , addig készült az ebéd, mely a kókuszhoz hasonlóan extra friss volt. A reggel még fogócskázó, ám érkezésünkkor már határozottan halott csirkéket vízbe áztatták, hogy könnyebb legyen leszedni a tollaikat, a halat pedig én fogtam.
A kínaiak sok zöldséget esznek, így természetesen a hús készítésével egy időben a zöldségszakasz is szorgoskodott.
A kopoltyús jószág hamar horogra akadt, és amikor kihúztam, láttam, miért volt olyan mohó: olyan fogai voltak, mint egy kisgyereknek, és ezek a halak előszeretettel harapdálják azokat, akik a tóba tévednek.
A szigeten kissé nyersre szokták készíteni a húst - nem mondom, hogy megszoktam az elmúlt hónapokban, de jó edzés a fogaknak. Belestem a kis konyhahelyiségbe, így láthattam a fatüzelésű kemenceszerűséget, amiben a csirkét sütik, ez talán megmagyarázza, hogy miért nem olyan ropogós, mintha a sütőből húznák elő.
Az ebédhez rizspálinkával koccintottunk, és nagyon meglepődve néztek rám, amikor egyszerre lehajtottam az egészet. Azzal mentegetőztem, hogy egyrészt mi így isszuk a pálinkát, másrészt ez olyan rossz, hogy más módon nem lehet meginni. Utána már a borral – melynek márkája stílszerűen Great Wall volt – már óvatosabb voltam, és lassan kortyoltam, ami nem is volt baj, mert kétpercenként volt egy koccintás az újévre. Ha esetleg valaki kínai asztaltársasághoz keveredne: koccintásnál azt kell mondani, hogy ’ganbei’ (kiejtve gánbéj), ezt leginkább úgy lehet lefordítani, hogy száraz pohár. Tehát ezt csak akkor mondhatjuk, ha utána mindent kiiszunk a pohárból, úgyhogy két deci rizspálinkával a kezünkben ne nagyon gánbéjezzünk.
Pár óra alatt elkészült az ebéd, melyet két hatalmas asztalon osztottak szét. Volt ott minden: csirke, lúd, marha, hal, milliónyi zöldség, egy nagy kondérban rizs, valamint a kis tálkákban keverhető szószok, melyeknek alapja a fokhagyma, a gyömbér és a szójaszósz volt. A közös étkezés menete nem úgy néz ki, mint nálunk, hogy mindenki megpakolja a tányérját, és utána még repetázik egyet, ha bír, hanem mindenki csipeget a közösből, ha épp gombára vágyik, akkor áthajol három emberen, és úgy szedi ki a pálcikájával. Ez nem csak ennél a családnál, hanem egész Kínában jellemző, ha több ember együtt eszik. Az ebédet egy kellemes sétával mozogtuk le.
Búcsúzóul kaptunk ajándékba hagyományos újéves ajándékot, azaz piros borítékot, amibe pénzt tesznek. Ez számomra hihetetlenül kényelmetlen volt, hiszen eljöttem vendégségbe egy ismeretlen családhoz, kedvesen fogadtak, hatalmas ebédet kaptam, és utána pénzt adnak, ami a mi kultúránkba nem megszokott, idegenek között pedig aztán végképp nem, ráadásul egy meglehetősen szegény családról van szó. Bárhogy győzködtem a kolléganőmet, azt mondta, nem adhatjuk vissza a pénzt, hiszen ez a szokás, hogy ilyenkor az idősebbek pénzt adnak a fiatalabbaknak, és hogy a „lucky money” nagyon fontos tradíció. Végül nem tehettem semmit, és eltettem a borítékot, megfogadva, hogy csak akkor költöm el, ha valami elképesztően hasznos és nélkülözhetetlen dolgot akarok venni.
Nagyjából 10 perc múlva már fenekére is vertem a pénz nagy részének, amikor is megvettem életem első tűzijátékát, hiszen újév alkalmából itt mindenki durrogtat, miért pont ebből maradnék ki. Nem tudom, Magyarországon milyen szabályokhoz van kötve a vásárlás, de itt vehet boldog-boldogtalan. Én határozottan a boldog kategóriába estem, és mivel egy szót sem értettem a dobozon lévő biztonsági előírásokból, ezért este, mikor levittem a tengerpartra a tűzijátékom, csak meggyújtottam a kanócot, és futottam. Gyönyörűen nézett ki, és bár eltörpült augusztus 20-a mellett, mégiscsak az enyém volt.
A tengerpartól a 10 perces hazaút egy órás lett, mert ismerősök és ismeretlenek állítottak meg, kaptam még tűzijátékokat, petárdákat és gigantikus csillagszórókat, hogy velük együtt gyújtsam meg. Egy másodperc csend nem volt, még másnap is folyamatosan durrogtak a petárdák, melynek piros maradványaival tele voltak az utcák, és az egész levegőt áthatotta a szaga. De nem szabad panaszkodni, mert az újév első napja meghatározza az egész évet, és nem szeretnék egész évben panaszkodni. Inkább palacsintát ettem reggelire, az sokkal szebb jövőkép.
Nem hittem volna, de ez lett az eddigi legjobb Kínában töltött napom, rengeteg új dolgot próbáltam ki és tanultam a helyi kultúráról, hihetetlen élmény volt elsőkézből átélni a legnagyobb kínai ünnepet.
Ha több információ érdekel Kínáról vagy más országokról, barangolj Laci honlapján, vagy Facebook-oldalán. Előző cikkét itt olvashatjátok.
