Két hónapig voltam vegán, ez történt a testemmel

60 NAP! - ennyi időre hagytam el az állati eredetű ételeket. Voltak nehéz pillanatok, de mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy néha váltson növényi üzemmódra. (x)

Augusztus végén növényi étrendre váltottam. 60 napig nem ettem húst és semmilyen állati eredetű élelmiszert. Amikor belevágtam a kihívásba, még nem tudtam, mennyit tanulok majd belőle...

Pozitív tapasztalatok

Azért szeretném ezekkel kezdeni, mert ebből volt több, ami engem is meglepett. Korábban nagyon kritikusan vélekedtem a vegánságról, és nem értettem, hogy lehet élvezni a sok zöldséget nap, mint nap. Testileg és lelkileg is jót tett egy kicsit szüneteltetni a húsokat, és egy picit tudatosabban élni. A kihívás után így egészen máshogy tekintek a vegánságra.

1. Van alternatíva a hús helyett

A hús elhagyása nehéznek tűnhet, de manapság rengeteg húshelyettesítő létezik a vegánok számára. Ott van például a jackfruit vagy a szejtán, utóbbit kóstoltam, és tetszett az íze. Hazánkban is elérhetőek a Beyond Meat-ből készült hamburgerek, amiket érdemes kipróbálnotok. Nem olyan, mint a húspogácsával készült burgerek, de maga a húsérzet azért megvan bennük.

TIPP

A Flora margarin tejmentes, így tökéletesen beilleszthető a növényi alapú illetve a tejfehérje-allergia és a laktóz-intolerancia étrendjeibe is. Zsírtartalmának 71%-a értékes egyszeresen és többszörösen telítetlen (omega-3, omega-6) zsírsavakból áll, amelyek hozzájárulnak szív- és érrendszerünk egészségéhez.

A húst legtöbbször tofuval, vagy egyszerűen csak zöldséggel helyettesítettem. Sokszor használtam az ételek készítésénél füstölt paprikát, és gyakran készítettem el hagyományos, magyaros fogásokat is húsmentesen.

2. Rengeteg új receptet tanultam

A változatos étrenddel változatos receptek is jártak. Azzal, hogy nem ettem húst, tojást és tejtermékeket, a heti főzéseket is át kellett alakítanom. Beszereztem néhány vegán receptkönyvet, de sokat inspirálódtam az internetről is. Íme, egy napi menü:

3. Egyre több a vegán étterem

A kihívás elején kicsit tartottam attól, hogy a barátaimmal hol és mit fogunk enni. Szerencsére, Budapesten sorra nyitnak a vegán éttermek, burgerezők és cukrászdák, így egyáltalán nem volt probléma egy-egy találkozó megszervezése. Sőt, a barátaim is nyitottak voltak a vegán helyek kipróbálására.

4. Kevesebbet költöttem

Egy héttel ezelőtt írtam arról, hogy én alapvetően pénzt spóroltam a vegánsággal. A hús helyett nem került többe a zöldség. A spórolás annak is köszönhető, hogy ritkán vettem hús- vagy sajthelyettesítő terméket, de azért kipróbáltam őket. Jól elvoltam a zöldségekkel.

5. Fogytam 12 kilót

A kihívásba azért is vágtam bele, hogy leadjak néhány kilót. Heti két edzésnek, a rengeteg zöldségnek és a kiegyensúlyozott étrendnek köszönhetően sikerült leadnom néhány kilót.

NÖVÉNYI HÉTFŐ - csatlakozz te is!

Heti egy nap hús nélkül nem csak neked, de a bolygónknak is jót tesz. Hétfőnként csatlakozz a Nosalty szerkesztőségéhez, ésválts te is növényi üzemmódra!

6. Jobb lett a közérzetem

A növényi étrendnek köszönhetően sokkal fittebb lettem. Lelkileg és fizikailag is kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam az első két hét után.

Nehézségek és negatívumok

Egy vegán kihívás esetében az elején a legnagyobb nehézség egyértelműen a hús elhagyása, de nem nálam, nekem ez alapvetően nem jelentett problémát az első hetekben. Más azonban igen.

1. Vásárlások és főzések tervezése

Vegánként bevásárolni nem egyszerű történet. Igényel némi tervezést, össze kell hangolni a főzésekkel, napi étkezésekkel. Egy csomó élelmiszernél nem tüntetik fel, hogy vegán, ezért olvasni kell az összetevők listáját.

2. Felgyorsult az emésztésem

Az első hét volt nehéz, utána a szervezetem hozzászokott a nagy mennyiségű zöldséghez.

3. Sajt hiánya

Imádom a sajtokat! Egy hét sajt nélkül nekem nem a világ vége, de 60 nap? Az egyetlen dolog, ami miatt bűnbe estem néhányszor a kihívás alatt, a sajt volt. Tudom, a legtöbb vegán most azt mondaná, hogy vannak vegán sajtok is. Kipróbáltam őket, és sajnos egyik sem ért fel egy brie-vel, camembert-tel, gorgonzolával vagy más érlelt sajtokkal. Ez van, ez a gyenge pontom!

Mi lesz ezután?

A kihívás után nem lettem örökre vegán. Nem vagyok hajlandó lemondani a húsokról, a sajtokról meg végképp. Utóbbiról főleg azért, mert rettenetesen hiányzott. Egy fontos lépést viszont tettem a bolygónk érdekében: áttértem a flexiteriánus étrendre. Ennek lényege, hogy eszek húst és állati eredetű élelmiszereket, de jóval kevesebb alkalommal, egy héten körülbelül egyszer.

Ez az étrend nem a korlátozásokról szól, hanem arról, hogy együnk több zöldséget, gyümölcsöt, hüvelyest és magvakat, amivel kevésbé terheljük a bolygónk ökoszisztémáját. Emellett odafigyelek ezentúl arra is, hogy kevesebb feldolgozott, rossz minőségű élelmiszert vagy cukrot fogyasszak.

Kis lépésekkel mindenki tehet a bolygónkért és a saját egészségéért. Ne csak az étkezéseidre figyelj, próbálj meg tudatosan élni, válts zöld üzemmódra!

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...