Szezonja van a mézeskalácsnak, az adventi készülődésnek, a kuckózásnak, így a mézeskalácsháznak is. Van néhány tippünk, hogy gyerekkel is nekifuthassunk az elkészítésének.
Tavaly csináltam életemben először mézeskalácsházat. Úgy gondoltam, nem lehet ez valami nagy truváj, nekilátok az akkor 3 éves lányommal, 1-2 óra, és kész is leszünk mosogatással együtt. Jajj, mekkorát tévedtem akkor.
Ragad a habarcs
Egyrészt sokkal tovább tartott, mint gondoltam, másrészt alapos tervezgetés nélkül sokkal nehezebb is volt. Például úgy gondoltam, egy ház négy falból meg két oldaltetőből áll. A négy fal pedig négyzet/ téglalap alakú, mi sem természetesebb. Emiatt a két keskenyebb oldalán a tető alatt nagy lyukak tátongtak a házon, mert azt a bizonyos háromszöget kifelejtettem a dologból. Azóta tudom, hogy van néhány alapszabály a mézeskalács-készítéssel kapcsolatban. Na nem praktikákra gondolok, hogy a legjobb legyen a tészta, hanem túlélési tippekre.
Sokáig kerestem a számomra tökéletes mézeskalács receptjét, ami másnapra megpuhul, és megmarad sütés közben a formája. Íme, meglett. Nem emlékszem pontosan, de egy hobby könyv ...
Tavaly adventi naptárként szerettem volna valami mást, a megszokottól eltérőt. Az ötlet valamelyik internetes kreatív oldalt böngészve alakult ki. Gondoltam szuper lesz, minden reggel ...
Tavaly karácsonyra kaptam ezt a receptet, mégpedig rendhagyó formában! Egy nagy dobozban rejtőzött a kézzel írott recept, minden hozzávaló gondosan kimérve kis üvegekben, mézeskalács ...
A mézeskalácsház-sütés nagyon-nagyon sok idő. Fél nap biztosan. Gyerekkel érdemes több fázisra szétosztani (tészta, nyújtás, sütés, díszítés), és akár napokig húzni a dolgot, hogy mindenki élvezhesse az idegeskedés helyett.
Aki a cukormáz 10 méteres körzetében tartózkodik, az akkor is ragacsos lesz, ha nem nyúl hozzá a mázhoz.
A cukormáz a legváratlanabb helyeken tud megjelenni a gyerekeken, a fülük hátuljától a kesztyűjükig, ami ott sem volt a konyhában.
Aki kibontott hajjal lát neki a mézeskalács-díszítésnek, annak cukormázas lesz a haja.
A cukormáz mindig a frissen mosott hajba ragad bele.
A gyerekeknek épp akkor van halaszthatatlan szükségük valamire (pisilni kell, folyik az orrom, azonnal szomjan halok), amikor mi két kézzel, egy lábbal + orral próbáljuk összetartani a házikó részeit, amíg kicsit megszárad a máz.
A mécsest még a tető felhelyezése előtt tegyük a házikóba, vagy rakjuk rá a kész házat, mielőtt az alaphoz ragasztanánk. Az ajtón/ablakokon beügyeskedni a mécsest nagyon nehéz, tapasztalatból tudom.
Készítsünk alaprajzot a házhoz, tervezzük meg az egyes részeket a tőlünk telhető precizitással, vágjunk ki sablonokat, azok mentén vágjuk a kinyújtott tésztát. Ezzel sok bosszúságot megspórolhatunk magunknak. Sajnos a tészta sülés közben mindenképp deformálódik kicsit, de ha ez csak minimális, akkor a kötőanyaggal korrigálhatjuk a dolgot.
A fentiekkel nem elvenni akartam bárkinek kedvét ettől a tevékenységtől, mert mézeskalácsházat sütni tényleg nagyon jó buli. Csodás illat terjeng az egész lakásban, lehet önmegvalósítani, kreatívkodni, és a gyerekek nagyon élvezik a dolgot. Persze velük az igazán nehéz elérni, hogy a végeredmény olyan legyen, amilyet ők elképzeltek. De ha ők rakosgathatják a kis színes cukorkákat a házikóra, díszíthetik a falakat, „rajzolhatják” a cserepeket, akkor be fogják látni, hogy ez nem a világ legegyszerűbb dolga. De nagyon fogják élvezni, hát még azt, hogy minden nap pislákol a gyertyaláng a kis kalácsablakokból egészen Karácsonyig.
+1 észrevétel: párás helyen a gyertya simán megfolyatja a cukormázat a háztetőn…de kit zavar ez már ebben a stádiumban, nem igaz?
Az amerikai fánkok egy érdekes alfaja az 'apple fritter', vagyis az almafánk: sütőporos tésztája gyorsan és macera nélkül bekeverhető, nem kell várni a kelesztésre sem. Felhőpuha ...
Elsősorban sajtburgerrajongók figyelmébe ajánljuk az alábbi receptet, ami a kedvelt street food ízeit gondolja újra levesformában - íme, a SAJTBURGERLEVES! Egy sűrű, laktató, raguszerű ...
Imádjuk a villámgyors, egészséges mártogatósokat, ez a fantasztikus, ízekben tobzódó avokádókrém pedig a legnagyobb libling, bármelyik nap tudnánk enni! Tunkolhatjátok tortillával ...
A muffinra soha nem lehet ráunni, hiszen egy igazi univerzális sütemény, amit mindig újragondolhatunk. Mi most elhoztuk 3 kedvenc, gyümölcsösre hangolt muffinunkat!
Fűszereket szinte minden ételbe szórunk, és annak ellenére, milyen egyértelműnek tűnik a használatuk, mégsem mindig az. Például vannak olyan ízesítők, amelyek egészben jobban hatnak, mint őrölve. Nézzük, kik ők!
Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...
Hozzászólások (0)
A hozzászólás íráshoz belépés szükséges!