Gasztro 2020.11.30.

Kés, villa, sztárvendég: "A főzéssel kapcsolatban elkapott a közösség élménye" – Wossala Rozinával interjúztunk

Hajós Szandra

Wossala Rozinával interjúztunk, ahol szóba került édesanyja legtöbbet készített – igen furcsa – étele, Rozina gyerekkora, az egyetemi évek, és az is, milyen böjtöt tart most.

Nem kellett sokat gyalogolnod, hogy ideérj, hiszen az éttermed, a Bestia pont egy sarokra van innen.

Így igaz, de az első kérdést én akarom feltenni, lehet?

Persze.

Emlékszel, amikor felpofoztál?

Ne is mondd, azóta is annyit nevetek rajta! Igazi lédi voltál, hogy nem adtad vissza rögtön, még ha nem is volt szándékos.

Szerintem is nagyon vicces volt, pedig jó nagyot adtál.

Hogy-hogy csak egy limonádét kérsz?

Nagyon odafigyelek most arra, hogy betartsam az időszakos böjtömet, és még nem telt le a tizenhat óra.

De jó, hogy ezzel kezdtél. Oda kell figyelned arra, hogy mit eszel?

Oda, nagyon is, pillanatok alatt fel tudok szedni, ha nem figyelek, de ez az időszakos böjt nagyon jól működik.

Na ez szuper, de először egy kicsit térjünk vissza a kezdetekhez. Mikor kicsi voltál, mennyire volt nálatok otthon fókuszban az evés?

Ez az én esetemben úgy volt, hogy én tulajdonképpen azért kezdtem el főzni, mert nálunk nagyon rossz volt otthon az étel. Édesanyám egyedül nevelt két és féléves koromtól kezdve, és egyedülálló anyukaként sikeres karriert is épített, miközben nagyon odafigyelt rám, minden szeretetet és gondoskodást megkaptam, úgyhogy a főzésnek nem annyira jutott hely a prioritáslista elején. Volt mindig mit enni, csak nem volt túl jó. Mama leghíresebb receptje a gyümölcsöcs csirke volt, ami úgy nézett ki, hogy ollóval felszabdalt egy csirkét kis darabokra, ráöntött egy gyümölcskonzervet, és betolta a sütőbe – ő eddig merészkedett a kulináris kalandozásban.

Szeretted a gyümölcsös csirkét?

Hát egyszer vagy kétszer talán igen, de az csak ünnepnapokon volt. Hétköznap a klasszikus bélszínroló volt sokszor vagy mirelit pizza, és én olyan tizenkét-tizenhárom éves korom környékén aztán inkább úgy gondoltam, hogy önellátásba kezdek, és elkezdtem főzni.

Édesanyádnak megmondtad?

Erre már nem is emlékszem, de szerintem észrevette. Nálunk az iskola és a házunk között volt egy nagyon jó zöldséges, és én hazafelé menet mindig bementem hozzá, összehaverkodtunk, délután egy fél órát elbeszélgettem vele, ő meg adott nekem ajándékba zöldségeket. Valahogy így indult el nálam a főzés, emlékszem, salátákkal kezdtem, mivel akkoriban eszméltem rá, hogy nő vagyok, elkezdtem odafigyelni az alakomra, elkezdett érdekelni a sport és az egészséges táplálkozás. Ez sokáig így is folytatódott, salátákat készítettem. Édesapám felesége német, és náluk is sok időt töltöttem. Ő nehéz, német konyhát visz, ami szintén tud nagyon jó lenni. Sokszor készült nála vadhús a konyhán, én az ünnepeket általában náluk töltöttem Bajorországban.

Szeretted a főztjét?

Igen, sőt, kívánságaim is lehettek. A családi legendáriumban van egy híres történet, hogy mikor még nem igazán uraltam a német nyelvet, azt szerettem volna, ha főz nekem lilakáposztát, ami németül Rotkraut, de ehelyett Rotkirchen-t mondtam, ami viszont vörösbegyet jelent. Karácsonyra meg akart lepni vele, de szerencsére még idejében rájött, hogy a káposztára gondoltam, de családilag azóta is Rotkirchen a lilakáposzta. Jól főz, nyáron sokat vagyok náluk, mert már itthon laknak, a Balaton-felvidéken. Olyankor sokat grillezünk a két öcsémmel. A kisebbiknek egyébként komoly affinitása van a főzéshez, vele nagyon szeretek főzni, sok mindent kipróbálunk, ő például bográcsban verhetetlen. Ő főzi bográcsban a világ legjobb lecsóját és csirkepaprikását.

Azért ez gyanús, hogy téged és az öcsédet is ennyire érdekli a főzés! Tudunk valakiről a családban, akitől ez jöhet?

Nincs ilyenről tudomásunk.

Hogy landoltál végül a hivatásos gasztronómiában? Amikor el kellett dönteni, hogy mi leszel, ha nagy leszel, az hogy volt?

Nagyon egyszerűen és organikusan zajlott. Amikor elkezdtem otthon főzni, akkor suli után elkezdtek átjárni hozzám enni a barátok, elkezdtünk együtt is főzni. Mivel nekem a családom egyik fele ugye Németországban volt, nálunk nem volt hetente családi ebéd, és engem a főzéssel kapcsolatban elkapott a közösség élménye, és az étel közösségteremtő ereje, amire én teljesen rákattantam, és már akkor elkezdtem vendéglátósat játszani otthon, úgyhogy az teljesen egyértelmű volt, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni.

Szüleid mit szóltak?

Nekem nagyon nagy szerencsém van, mert édesanyám mindig is olyan volt, hogy ha azt mondtam volna neki, hogy mondjuk óriáskerék szeretnék lenni, akkor abban is támogatott volna. Középiskolába egy kéttannyelvű gimnáziumba jártam, és utána nagyon hamar el akartam menni világot látni, be voltam sózva. Cserediákprogramokra jelentkeztem, úgyhogy már gimiben elmentem egy évre Angliába, Cambridge-ben tanultam egy évig. Érettségi után a BGF-re jártam, és sose fogom elfelejteni, hogy egyszer este hatkor ültem ott, valaki a sinus-cosinust magyarázta épp, és én csak arra tudtam gondolni, hogy sokkal inkább azt szeretném megtanulni, hogy hogyan kell a világon a legjobb rántott húst elkészíteni.A szüleimnek nem mondtam meg, de én akkor otthagytam az egyetemet, és elmentem az akkor nyíló Pampas Steakhouse étterembe dolgozni konyhalánynak. Év végén aztán be kellett vallanom a szüleimnek, hogy a második félévet már a konyhán töltöttem, és akkor leültettek, és mondták, hogy nem gond, de diploma nélkül ebben a családban nem lehet felnőni, úgyhogy keressek egy egyetemet, ami érdekel. Kettőt is találtam, az egyiket Párizsban, a másikat Firenzében, nagyon sokáig nem is tudtam eldönteni, melyikbe menjek. Abban az évben volt foci-VB, és a döntőt Franciaország játszotta Olaszország ellen. Édesapámmal leültünk meccset nézni egy üveg borral, és abban maradtunk, hogy oda megyek, amelyik csapat nyer, és győztek az olaszok.

Az olasz konyha a kedvenced azóta is?

Nagyon nagy hatást gyakorolt rám, amit ott tanultam, mai napig meghatározó az ételekhez, alapanyagokhoz fűződő viszonyomban. Mindazt, amit a szezonalitásról és a regionalitásról tudnak, azt sehol máshol nem lehet úgy megtanulni, mint ott.

Ha csak egyvalaki főztjét ehetnéd mostantól, ki lenne az?

Szerintem Samin Nosrat, a Só, zsír, sav, hő című szakácskönyv szerzője. Imádom!

Köszönjük a helyszínt a Société-nek!