Karácsonyra készülve... - Ezeket süti és főzi Glaser az ünnepekre

Az adventi időszakban néhány szakácsunk meséli el, hogy néz ki náluk az ünnepi készülődés. Elsőként Glaser mesélt nekünk arról, hogyan várják a karácsonyt.

A Stollent, azaz a német karácsonyi gyümölcskenyeret mi minden évben advent első vasárnapján szeljük meg, és mivel azt megelőzően legalább 3-4 hétig hűvös helyen, jól becsomagolva kell pihentetni, hogy az ízek összeérjenek, ezért már november elején megkezdem a karácsonyi készülődést.

Közvetlenül advent előtt a lakást karácsonyi díszekbe öltöztetjük. Ilyenkor felkerül a doboz a pincéből a díszekkel (csillag, diótörő, angyal, karácsonyi manó, a pipázó emberkék, karácsonyi piramis, karácsonyi faragott boltívek, stb.), és elkészül az adventi koszorú.

December elején aztán megkezdem az aprósütemények sütését. Ilyenkor a lakásban már szól a karácsonyi zene, és az egész lakás illatozik. Van pár aprósütemény-receptem, amelyet mindig megsütök, de azért figyelek arra, hogy minden évben valami újabb fajta is asztalra kerüljön.

Karácsonyi aprósütik Glasertől:

Már most gondolkodom azon is, mi kerüljön majd az ünnepi asztalra. Listákat írok a menüről, hogy miket kell bevásárolni, és persze arról, hogy mit kell még elintéznem. Mindent, amit lehet, már előre megvásárolunk, és amennyiben lehetséges, csak a zöldség, gyümölcs beszerzése marad az utolsó napra.

Kb. 2 héttel – 10 nappal karácsony előtt megvásároljuk a karácsonyfát, ami a pincében várja, hogy a lakásba kerüljön, és feldíszítsük.

A karácsony előtti héten megsütöm a mézes szelethez a lapokat, a süteményt pedig egy-két nappal szenteste előtt állítom össze. Karácsony szombatjára marad a kenyérsütés, a bejgliszelet elkészítése, a karácsonyfa díszítése és az ünnepi vacsora összeállítása.

Glaser karácsonyi menüajánlatai:

Szentestére:

Bélszín steak ahogy Glaser készíti

Én a steaket (a 4-ik pontnál) oldalanként 2-2 perc alatt közepesre (medium) sütöttem. Ha véresre (rare) szeretnénk sütni, elegendő oldalanként 1-1 perc, jól átsütve (well done) pedig ...

Gránátalmás mascarponekrém

Egyszerű, gyors és finom. Kardamon helyett ízesíthetjük ízlés szerint fahéjjal is. Gránátalma helyett a krémet rétegezhetjük kb. 300 g málnával, amelyet elkeverünk 1-2 ek porcukorral ...

Karácsony első napjára:

Amarettós créme brulée

Créme brulée egy desszert, amelynek nehéz ellenállni, most egy kis amarettóval megbolondítva. A kész desszertet megszórhatjuk kevés aranybarnára pirított mandulapehellyel is.

Karácsony másodnapjára:

Mascarpone mousse

A kávé mennyiségét ízlés szerint növelhetjük. A felső réteget kakaó helyett megszórhatjuk csokoládéreszelékkel.

Minden kedves olvasónak örömben, szeretetben teljes adventi napokat, és békés, áldott, és amennyiben lehet, stresszmentes karácsonyt kívánok!

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Vegán csokis babka

Ha egy isteni foszlós kalácsra vágyunk, méghozzá jó csokisan, akkor itt a tuti recept! Tej- és tojásmentes, így az érzékenyek is bátran fogyaszthatják!

Vegán almás pite

Egy klasszikus süteményt, az almás pitét készítjük el teljesen vegán módon. Ebben a videóban lépésről lépésre megmutatjuk, hogyan készíthetsz szaftos, fűszeres tölteléket és ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

5 élelmiszer, amit nem mosol meg, pedig nem ártana

A főzés nulladik lépése az alapanyagok megmosása: így gondoskodhatunk arról, hogy az étel nemcsak finom, de biztonságosan fogyasztható is lesz. Vannak egyértelmű esetek, az alábbiak nem ezek közé tartoznak: nézzük, mit kell még a csap alá tartani!

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...