Karácsonyi varázslat

Jó lesz idejében elgondolnunk, mit süssünk-főzzünk karácsony tájékán. Ha a főmenü mellett már előre készítünk kiegészítő ételeket, több időnk marad szeretteinkre.  

{ CKÉP = 120272, 6 }

Karácsonyi „húsbatyu”

Lassan tíz éve annak, hogy először kóstoltam a „karácsonyi csodafasírtot”. Egy békebeli hangulatú étteremben készítették a kedves törzsvendégeknek. Előrendelés alapján, 24-én délig lehetett érte és számos társáért elmenni.

Gyermekeim nagymamája hívta fel a figyelmemet arra, hogyha úgyis fogadok vendégeket karácsony másnapján, harmadnapján, akkor miért nem rendelek belőle?! Így a gyerekekkel, rokonsággal tölthetem azt az időt, amit egyébként a konyhában való sürgés-forgás emésztett volna fel.

Tipp

Ha csak jóval korábban van időnk a fasírt elkészítésére, akkor lezárva tegyük mélyhűtőbe és egy nappal a fogyasztás előtt engedjük fel.

Első évben még én is kitöltöttem a kis űrlapot és délelőtt beálltam a rendelésre várók hosszú sorába. Később magam készítettem el az eredetileg libamájjal dúsított karácsonyi „húscsodát”, ami évről évre egyre kiforrottabb, finomabb lett.

Édesanyámék élnek-halnak érte, úgyhogy nekik külön porciót készítek. Ez a fasírt tulajdonképpen ajándékuk egyik állandó alanya lett. Ha 25-én hozzánk jönnek, akkor pedig szeletelve ott várja őket az asztalon, friss, vágott zöldségekkel, ecetes-hagymás krumplisalátával.

Ez egy valódi családi cserebere kapcsolat, ugyanis oda-vissza működik. Anyukám saját készítésű csodapanírban sült harcsaszeletekkel felszerelkezve érkezik, ami nélkül nem lenne ÜNNEP az ünnep!

Karácsonyi ajándék kuglóf

Van egy egyszerű, gyors és finom receptem, melyet gyerkőceim dédanyja az 1960-as évek végén csodálatos gyöngybetűkkel vetett papírra leánya számára, és én olyan szerencsés vagyok, hogy egy másodpéldánnyal rendelkezem belőle.

Eredetileg őzgerincben készítették ezt a sütit, de karácsonykor kuglóf formába öntve, szépen csomagolva, díszítve ajándékba adták rokonaiknak, ismerőseiknek.

Tipp

Amint kivettük a sütőből a kuglófot, takarjuk le egy konyhakendővel és pihentessük úgy negyed órát, az ekkor bekövetkező minimális zsugorodás miatt könnyebben kiborítható, így megőrzi szép formáját.

Nálunk sem marad parlagon, hiszen reggelire, uzsonnára lekvárral, gyümölcsszósszal vagy vaníliafagyival kiegészítve tálalom a szünidejüket töltő iskolásaim számára, akik gondolkodás nélkül és boldogan tömik vele magukat degeszre. Nincs is annál jobb, ha egy édesanya felhőtlenül tud játszani, akár társasjátékozni gyermekeivel, úgy, hogy még a bábukat mozgató ragacsos mancsok sem zavarhatják meg!

Jövő héten karácsonyi „ajándékváró” hidegtálat és salátákat készítek, addig is használjuk ki az utolsó hetet, süssük-főzzük meg előre, amit csak tudunk!

Gréti

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...