Stelázsi

A stelázsi adott helyet mindennek, amit nagymama a nyáron eltett: itt sorakoztak a celofánnal lefedett meggy- és a cseresznyebefőttek, hatalmas üvegekben a csalamádé, meg a savanyú uborka, amit mindig pont úgy készített el, ahogy szerettük. A mézédes barack- és szilvalekvár is itt kapott helyet, de a polcos tárolón sorakoztak a házi málna- és bodzaszörpök is, amiket hideg szódával felengedve ittunk a meleg nyári napokon.

Szakajtó

A kisebb szakajtóknak is a stelázsin volt a helye, a nagyobb méretűeket pedig alatta tárolták. A neve a használatából ered: régen ezekkel a kosarakkal szakajtották ki az háziasszonyok a kenyérnek való tésztát, és ebben is kelesztették a sütés előtt. Attól függően, hogy mekkora cipót akartak sütni, a háziasszonyok a tésztagyúrás után elővették a szakajtót és abban kelesztették a tésztát. Ha épp nem volt szolgálatban, zöldséget, gyümölcsöt is tároltak a fül nélküli, fonott gyékénykosárban.

Zsírosbödön

Az éléskamra egyik sarkában rendszerint egy piros, kék vagy zöld színű zsírosbödön magaslott. Ezek a nagy tárolóedények rejtették a legfinomabb zsírt, amihez képest a bolti változatok csak silány utánzatnak számítottak. A vidéki csendélet szerves részét képező zsírosbödönök fontos szerepet töltöttek be a falusi konyhaművészetben: a disznóvágások után ebben tartották nagyszüleink a zsírt, amit aztán főzéshez, sütéshez használtak, és gyerekként mi is rendszeresen rájártunk. Fehér kenyérrel, lilahagymával utánozhatatlan ízélményt adott, és még ma is szívesen nosztalgiázunk egy zsíros kenyér fölött.

Demizson

A demizson vagy a konyhában a kredenc mellett, vagy a spájzban a stelázsi mellett állt. A náddal, gyékénnyel bevont fogantyús üvegben leginkább bort vagy pálinkát tartottak, és napindító gyanánt néha nagypapa is felhajtott egy stampedlivel. Ha vendégek érkeztek, vagy a szomszéd toppant be, biztos, hogy a demizson is előkerült.