Itthon sok szülőnek problémája van az iskolai menzával, gyakran hallunk az elégedetlenkedésekről. Ha pedig magunk is iskolás korú gyerekek szülei vagyunk, akkor saját bőrünkön tapasztalhatjuk a nehézségeket: ízetlen, kinézetéről felismerhetetlen, sótlan, furcsa kombinációjú ételek - biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak meséltek már gyerekeink fura történeteket az aznapi ebédről, uzsonnáról.
Ezek tükrében aztán különösen érdekes és inspiráló betekinteni egy japán (saitamai) általános iskola hétköznapi ebédjébe, ami az itthon megszokott menzai tálcás sorbanállós étkezésektől fényévekre van. Röviden összefoglaljuk a videó tartalmát, de a cikk végén belinkelt japán nyelvű, angol feliratos (9 perces) videót nagyon ajánljuk mindenkinek!
Olvastad már?
A transzzsírsavaknak végük. De vajon jól jártunk?
Ami a videóból kiderül...
- Az iskola igazgatójának hitvallása szerint a 45 perces ebédidő is ugyanúgy része a tanulási időnek, mint a matek vagy a magyar óra. Persze nem abban az értelemben, hogy egyenes háttal, néma csendben kell ülni a padban, hanem abban az értelemben, hogy az ebédelés, az ebédeléssel kapcsolatos tevékenységek során is ugyanúgy tanulnak a gyerekek, mint egyébként.
- A videó felütésében nagyon édes, elégedett kisgyerekek kiabálják hangosan, hogy nagyon szeretik az iskolai ebédet, majd az ötödikes kislány, Yui megmutatja mi mindent visz magával a suliba az ebédhez: kis terítőt, a saját evőpálcikáját, fogkefét, fogmosópoharat, és egy textilszalvétát.
- Ezt követően megtudjuk, hogy az iskolának saját kis kertje van, és láthatjuk, ahogy a konyhás nénik azt a krumplit pucolják, amit a hatodikosok az iskolai farmon ültettek, gondoztak és gyűjtöttek be. Az ételek friss alapanyagokból készülnek, a mai menü: sült hal körteszósszal, zöldségleves, krumplipüré az iskolai krumpliból, tej és kenyér.
- Az ételek elkészítését követően a konyhán dolgozók minden osztály számára kiporciózzák az adagokat, majd az egyes osztályok saját kis kocsijára teszik. Minden osztály a saját termében ebédel.
Gyömbéres soba tofuval
Japán-jellegű leves azoknak, akik szívesen ismerkednének az ázsiai konyhával. :P Az ötletgazda Martha Stewart volt!
Gyoza
A gyoza (ejtsd: gjóza) eredetileg kínai gombócféle, állítólag a 17. század környékén került Japánba, s azóta nagy népszerűségre tett szert. Elkészítése változatos: főtt, olajban ...
Japán uborkasaláta
Egy német nyelvű szakácskönyvben találtam a receptet. Oli majd megmondja, evett-e ilyet Japánban.
- A 4. óra után a gyerekek kezet mosnak, megterítenek, felvesznek egy köpenyt, sapkát, maszkot. Az ebédfelelősök kikérdezik, valaki beteg-e, megnézik, hogy mindenki megfelelően felöltözött-e, majd jön a kézfertőtlenítés és a tanárral együtt elmennek az osztály kocsijáért.
- A gyerekek megköszönik a konyhán dolgozóknak, hogy finom ételt készítettek nekik, majd elviszik a termükhöz az ételt, a tányérokat, tálakat. A teremben a felelősök kiosztják az ételt mindenkinek, a többiek megköszönik nekik a segítséget, jó étvágyat kívánnak egymásnak és nekiállnak az ebédnek.
- Ebéd közben elhangzik, hogy a krumpli az iskolai kertből, a hal és a körte pedig egy helyi farmról származik, illetve, hogy jövőre már az ő feladatuk lesz a krumpliültetés, gondozás.
- A tanár a gyerekekkel együtt ebédel (rá is "pirít" a videót forgató hölgy, hogy ne kanállal, hanem pálcikával egye az ebédet, hiszen ezt a videót még New Yorkban is látni fogják!). A maradék adagokért a gyerekek a hagyományos kő-papír-olló játékkal küzdenek meg.
- Az étkezés után a tejesflakonokat széthajtogatják, elmossák és a szelektív szemétgyűjtőhelyen gyűjtik. A gyerekek megköszönik az ebédet, majd fogat mosnak, elpakolnak maguk után, visszaviszik az edényeket a konyhára és még egy kicsit takarítanak is.
Én személy szerint nagyon hiszek abban, hogy a gyerekeket a lehető legtöbb fronton be kell vonni az ételkészítésbe (ennek minden, a bevásárlástól az elpakolásig tartó fázisával), úgyhogy én szívesen látnám, ha nálunk is legalább néhanapján így ebédelhetnének a gyerekek!
